január 31, 2017

Találkozás

by , in
S – Az áldozatra felpuffadt testtel találtak rá a mólón sétálgató turisták. A fagyizó biztonsági kamerája rögzítette a bűntettet. Miért tette?

H – Tudja, Sir, mindenkit elér a vég. Valakit hamarabb, valakit később.

S – Ön a viharos tengerbe lökte gyanútlan áldozatát.

H – Nem kellett löknöm. A lélek szabad, a test gyenge, az elme bolond.

S – Ön hosszas beszélgetést folytatott a férfival. Miről beszéltek?

H – A világ dolgairól.

S – Kifejtené, kérem?

H – Ha kinéz az ablakon, mit lát?

S homloka értetlenül ráncolódik.

S – Mi köze ennek a bűnesethez?

H – Csak nézzen ki. Mit lát?

S az ablakhoz megy, hosszasan bámul.

S – Esik. A fákat tépi a szél. Emberek szaladnak át az úton, esernyőjüket kicsavarja a vihar.

H – Én nem embereket látok és a mólón sem embert láttam.

S visszaül az asztalhoz.

S – Akkor mit látott?

H – Egy megtört lelket. Bánatot, fájdalmat, szomorúságot, szenvedést. A család hiányát, vérző sebek gennyező vonalát.

S az aktáját lapozza.

S – Az áldozaton nem találtak testi sérülésre utaló jeleket.

H – A szív sebei mélyebbek a felületnél. A bőr betakarja a rothadó szerveket, becsomagolja és úgy próbálja eladni a társainak. Fehér, barna, fekete. Kívülről oly egyformák, de belül azonos sebeket viselnek.

S – A férfi beszélt önnek lelki sebekről?

H – Igen, mindent lemondott.

S – És miért lökte le a mólóról?

H – Mert nem mert egyedül ugrani.

S értetlenül néz H arcába.

S – És maga szerint ezzel a tettével jót cselekedett?

H – Én nem a jó cselekedetére vagyok hivatott. Munkám van, azt jöttem ellátni, és mikor hívnak majd, akkor távozom. De addig folytatnom kell, amit elkezdtem.

S – Csak nem hiszi, hogy szabadlábra helyezem?

H – Hát nem hallja? Az óra kattog ugyan, de a másodpercei késnek. Lassan halkul el, s amint megáll, nem lesz, aki újra beüzemelje.

S feltűnően izzad, az aktával legyezi magát.

S – Próbáljon meg a bűntényről beszélni és ne terelje el a figyelmemet.

S kilazítja a nyakkendőjét.

H – Magának nincs családja.

S – Miből gondolja?

H – A sebei oly felületi sebek, hogy képtelen lenne megérteni a mólón álló férfi gondolatait.

S ujjait masszírozza, mélyeket sóhajt.

S – Maga talán értette a gondolatait?

H – Hívott engem. Ahogy ön is.

S hátrahőköl.

S – Én? Én hívtam? Miről beszél?

H – Mindenkinek eljön az ideje. Maga szerencsés, két pislantás között alszik el, álma fekete, fájdalommentes.

S a szívéhez nyúl, lihegni kezd.

S – Segítség!

H – Már érti? A férfi a mólón engem hívott. Összetört lélekkel nem volt miért élnie. Kiöntötte a szívét az egyetlen személynek, aki meghallgatta, én pedig segítettem neki. Megadtam az erőt az ugráshoz.

S leesik a székről, rángatózik.

S – Maga gyilkos!

H feláll, S-hez lép. Megértően mosolyog, kezét a férfi szívéhez teszi. S lehunyja a szemét, meghal.

H – Én a Halál vagyok.


Kész drámámat itt tudod olvasni:
Az ártatlan bűnös










Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:



január 25, 2017

Te és én - haikuk

by , in
Folyton elmúló
Nedves pillangó szárnyak,
Borús vallomás.
Égi ajándék,
Kölcsönbe kapott virág,
Fénylő illatár.
Szenvedő szívek,
Megállíthatatlanok...
Tehetetlenség.

Hazug adomány,
Csalóka képzelet csak,
Vadzuhatag árny.
Egy gyufát gyújtok.
Mily szép a piros lángja...
Lám füstté válik.
Parázs elalszik,
Feketén is megéget,
Füstje megfullaszt.
Egy pókerparti.
Te is ugyanúgy blöffölsz.
Szerencsejáték.
Írók szerelme,
Poétáknak múzsája,
Csalfa szerető.
Fényes szivárvány,
Tündérek kincsét rejti,
Vihar előzi.
Levegő vagyunk.
Oxigénmolekulák.
Te. Én. O2.
Te víz, én olaj.
Ég és föld, mégis együtt.
Te só, én cukor.

Te tű, én cérna.
Külön mit sem ér, együtt
lám hatalmasok.


Ha tetszett, itt még több haikut olvashatsz tőlem:
nincs értelme megfutmodni














Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:



január 24, 2017

Nyereményjáték

by , in
Újra játékot hirdetek, most a Törpekirályt tudjátok megszerezni.
Annyi a feladatotok, hogy írjátok meg nekem a kedvenc költőtöket és/vagy a kedvenc verseteket.
Írhattok kommentet ez alatt a bejegyzés alatt,
írhattok molyon: https://moly.hu/tagok/dianasoto/karcok
írhattok Facebookon: https://www.facebook.com/dianasotowriter/

Ha listára teszed, azt külön megköszönöm.

Február 1-jén sorsolok.















Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:



január 17, 2017

Az akasztott király (részlet)

by , in
Márdokeus
El kell, hogy veszítselek.

Hadassa
(felkapja a fejét) Tán eladott engem?
Velem fizette ki titkos adósságát?
Nézzen rám, megteszem!
Eme gyermek kezébe adja életét s halálát.

Márdokeus
Oh, Hadassám!
Bárcsak eladtalak volna.
Jobb a zsidó rab, mint a pogány szolga.
Látod a botorkáló lényeket?
Ott kuporognak vénülő fa alatt.
Hazug énük bizony, elveszni látszik,
borongós világuk ölébe ragadt. 
Hol vagytok ti, bölcs királyok?
Uszítsátok a békét a népre.
Lehet, hogy későn hallik a dobszó,
Lehet, hogy a vég már őket elérte.
Álnok kígyó. Más fején a korona.
Prüszköl s vágtat fehér lova. 

Hadassa
Nem értem beszédét.

Márdokeus
Örülnek az asszonyok s sírok én.
Perzsa kézbe kerül minden törékeny edény.
Nem számít bőrszín s nem számít vallás,
a legszebbet Ahasvérushoz adják.

Hadassa
Hát igaz a szóbeszéd!

Márdokeus
Tudott róla?

Hadassa
Csordogáló patak mellett a kövek beszélnek,
s aki mosni jár, meghallja szavukat.

Márdokeus
Lám, az asszonyok előtt nem lehet tartani titkokat.

Hadassa
Történjék bármi, én hű maradok magához s Istenünkhöz.

Márdokeus
Nem!
E szavakat mások előtt ki ne ejtsed!
Még valaki rájön származásodra,
s rútul ellened cselekedne.
Életedbe nagy változást hoz a mai nap,
de nekem rád kell, hogy majd vigyázzak.
Hallottál a mosolyról? Kóbor emlékek hadáról?
Egy szerető ölelésről, békés elmúlásról?
Hideg éjszakákról, könnyű Holdról?
Láttál-e vihart? Villámok seregét, dörgő lovasait.
Láttad, ahogy tombol? Hallottál-e zenét?
Sűrű égnek könnyed muzsikáját.
Ízeltlábú parasztoknak bársonyjátsziságát.
Éltél-e már igazán? Szerettél teljes szívből?
A szolgaéleted, mondd, elkerülted hírből?
Láttál-e már szenvedést? Ahogy más törik össze.
Láttad, ahogy az embereknek patakká válik a könnye?
Ízlelted-e a világot? Haraptál már szerelmet?
Könnyed voltál-e, amikor bús érzéseid teremtek?
Sírtál-e, amikor a boldogságot lelkedből elűzték?
Hiszel-e a mesékben? Mindig csak a jó győzhet?
Éreztél már csontig ható félelmet?
Bántottál-e már meg valakit? Sajnálod a múltat?
Van még miért élned, de vigyázz, jelened elmúlhat.
Gondolj arra, aki boldognak ismert,
s kérlek, soha, soha ne hibáztasd Istent.
Vedd le kendőid, öltözz úgy,
ahogy a perzsa asszonyok,
s ne mondd meg senkinek,
hogy én magam zsidó vagyok.
Tudd, szívem soha nem ereszt el,
de mától nem lehetsz Hadassa.
Neved legyen Eszter!

Mehuma és Zétán elindul, a folyosón fiatal lányok csatlakoznak hozzájuk. A lányok énekelnek.

Lányok
királyunk fogad
nő lesz a szabad
szám dalra fakad
királyunk fogad

Újabb lányok csatlakoznak a menethez.

Lányok
szolga véget ér
asztalon kenyér
áldott életért
királynőt remél

Újabb lányok csatlakoznak a menethez.

Lányok
menni menni kell
királyné leszel
adni adni kell
királyné leszek

A menet Eszterhez érkezik, megállnak, az éneklés elhalkul.

Eszter
(félre) Néztelek. Lassan eltűntél előlem.
Vigyáztál rám, mint törékeny virág,
a csendben hajlongó borús, néma nád.
Mégis, a nagyok elűztek mellőled.
Zajongtam s a zajban némává válok.
Lehanyatlok a szeretett földre,
mellém fekszik, ki maga után lökne,
s rám kacsintanak szürke szivárványok.
Talán hallasz még, azonban nem látlak.
Egy szerető föld, melyből kivágtak.
Érzem még ölelésed, fogod kezem,
fülembe súgod bús dalát a szélnek.
Kitartasz, bár erre meg sem kértek.
Előttem lebegsz, mint élő s eleven.
Látni foglak. Látni s magammal vinni.
Köszönöm, hogy megtanítottál hinni.
Mint mező felett szálló jégmadár,
röptömben mindent szívébe zár.
Apám helyett váltál igaz családdá,
ha tudnám, százszor meghálálnám.
Kitartok és mindig remélek,
érted s Istenemért élek!


















Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:



január 10, 2017

Az álarc mögött

by , in
/vers a gyermekkereskedelem ellen/

Forró tejben fürödtem,
tán tizenkettő voltam.
Arany fésűket tettek
elém arany dobozban.

Fodros ruhácskát hoztak,
kilátszott cseppnyi mellem,
plüss mackót parancsoltak,
hogy fogjam a kezemben.
Hajamat befonták és
piros rózsából fűzték,
a tízesnek neveztek,
egymás közt betűzték.
Üvegfal elé vittek,
arcom álarc fedte,
maszkos bácsi könnyezve
nézett rám, a gyerekre.

Zöldhasú papírt tettek 
elé ezüst dobozban,
vérben fürdettek meg.
Tán tizenkettő voltam.













Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:



január 09, 2017

Csináld magad - Jegyzetfüzet

by , in
Néhány hete beleszerettem a Filofax nevű füzetekbe, de megrémített az áruk. Szerettem volna egy olyan jegyzetfüzetet, aminek szabadon cserélhetem a lapjait, beleragaszthatok cuki matricákat, amiben nincsenek vonalak és négyzetrácsok, ami nem túl nagy és nem túl nehéz.
A boltokban bolyongtam, válogattam, de egyik sem fogott meg igazán.
És akkor megtaláltam a megoldást.


Az egyik elektronikai üzletben láttam meg ezt a fényképalbumot és azonnal beleszerettem. Igaz, inkább kutyás vagyok, de a bézs alapon fekete minták megfogtak. Amíg egy filofax 20€ áron adja magát, addig ezt az albumot 1,50€-ért szereztem be.
Ezután kezdődött a gyűjtögetés. Fehér lapot méretre vágni, matricát szerezni, befoglalni a 80 oldalt. Az album feltűnően könnyű, bármikor előkaphatom a táskából, nem koszolódik és még cserélni is tudom a lapokat.

Benne vezetem a vásárlási listát, a hirtelen bevillanó könyvötleteimet, a havi költségvetést, verseket és mindent, ami éppen eszembe jut. Ragacsokat is tehetsz bele.


Ha pedig még személyesebbé akarod tenni, akkor tehetsz bele inspirációs idézetet, nyomtathatsz ki naptárat is. 
A kivitelezése könnyű, az albumot te magad választhatod. Ha már unod a szokásos füzeteket és keresel valami újat, valami egyedit, akkor próbáld ki. Én már el sem indulok nélküle. 


Muti a tiédet!















Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:



január 06, 2017

Szonettkoszorú - Törpekirály

by , in
Fullánkkoszorú

1.
Az élet nedvét öntözi a magány,
Az érző szív lesz örök, hontalan,
S mikor azt hinné, hogy végre vége van,
A bölcs is egy nagyot kacag magán.

Egyszer világa is véget ér talán,
Emléke is elmúlik nyomtalan,
Sárból sosem lesz fényűző arany.
El nem múló harcra kél a lét hadán.

Csendben pislant mellettem annyi élő,
Hogy szuszogásuk párájában félek.
Felsír mellettem az épp elvetélő.

Messzire hajítják testét szegénynek,
Virágot nyújt feléje a remélő.
Fülembe zúgnak savanyún a méhek.

2.
Fülembe zúgnak savanyún a méhek,
Elhessentem, oh, veszélyes gondolat.
Szívem felé száguldó tüzes fogat,
Igazságot elfedő hazug tények.

Harmatgőzzé váló nemes erények,
Gömbölyűséggel szenvedő csontozat,
Őket elérő néma kárhozat.
Hol vagytok, igaz asszonyok, legények?

Életünknek van választott királya,
Része vagyunk egy önálló egésznek,
Bűneinknek van végelszámolása.

Felejtjük, hogy lesznek következmények,
Bús halomban ég már az ősi máglya.
Tűzre vetett testek mind reám néznek.

3.
Tűzre vetett testek mind reám néznek,
Hamujától fuldoklik a város.
Beleszippant az ártatlan napszámos,
A csecsemőben felsírnak az évek.

Kik lesznek azok, kik mindent túlélnek?
Ki az, kit nem győz le az örök harcos,
Ki a lépteiben is biztonságos?
Ki játszotta ki a döntő mérleget?

Zúgó zivatar és morajló tenger,
Előttem a nyújtózkodó akadály.
A segítséged azonban már nem kell.

Hozzád kiáltok messze nyúló hazám.
Lám lépteiben veszik el az ember
A vétkeseknek omladozó falán.

4.
A vétkeseknek omladozó falán,
Nyomába lépve eggyé válik minden.
A jövő, és amiben régen hittem.
Ha itt lennél, neked megtanítanám.

Nem olyan nehéz a tündértalány,
Mert tényleg ki lehet jutni innen,
Csak hagyd, hogy a szavaim tovább hintsem,
És ne toporogj az élet válaszán.

Nézd csak, minden válasz lassan elfajul,
Habzó szájú farkasait küldi rám,
Igaz kérdéseimre gyors válaszul.

Ő az ellenség, elvesztettem csatám,
Épp a barát viselkedik állatul.
Haladnak előre, át a vér szagán.

5.
Haladnak előre, át a vér szagán,
A düh, ami tovább vezeti őket.
Bolonddá teszi a nagy vezetőket,
Mint a történelmi kristályéjszakán.

Népünk tovább lépked a fény hajnalán,
Szebbé akarja tenni jövőnket,
Elfelejtve a sok ezer lelőttet,
Kiknek nem marad más csak a magány.

Nem létezünk mi, csak a te, meg az én,
Mert elválasztanak minket fényévek
Az életünk zajos tejútrendszerén.

Merre vagytok apró cukortündérek?
Talán elolvasztotta létük a fény.
Álomba ringatja őket a méreg.

6.
Álomba ringatja őket a méreg,
Mint tengeren táncoló békés hajó.
Vérében forrongó táltos lázadó,
Tettek, melyekből hiányzik a lélek.

Csatámban vajon hova húz az érdek?
Kardom hű, s teszi, mit mond Agamemnón.
Engem is megtéveszt a büszke faló,
Harcolok, míg ellenségim elérnek.

Oh, engem is megvezetett a szajha,
Elszáguldottak mellettem az évek.
Eszem a szívem balgaságát hagyta.

Nevettem, kik körülöttem megtértek.
Bólintok, mikor jelenem eladja.
Bolond vagyok, mert gyümölcséből kérek.

 7.
Bolond vagyok, mert gyümölcséből kérek.
Hegytetőn állok az őrült viharban.
Csak akkor ugrom le, mikor feladtam,
Hátat fordítok a süvöltő szélnek.

Kezeim a vágy tüzében égnek,
Sorsomat földbe vetem szilajan.
Farkasszemet nézünk, míg vége van.
Bolondnak tartanak, kik lent henyélnek.

Tekintetem mégis távolba tekint.
Szívem biztos, hogy a szívedhez talál,
Bár a tömeg a szavaimra legyint.

Tévedtem. Az időm nekem is lejár,
És bosszús sürgetését érzem megint.
Búcsúznom kell. Hol talállak meg anyám?

8.
Búcsúznom kell. Hol talállak meg anyám?
Tán elrejtőztél harmatos kertedben,
Mit gyermekként annyira szerettem.
Hol napvilágot lát a sok-sok vidám

Rozmaring, nefelejcs, piros tulipán.
Hol a sugarakkal együtt felkeltem,
Hol nem kellett muszájból nevetnem.
Te voltál, vagy s leszel szeretett hazám.

Ott leszek, s érted mindig kiállok én,
Nem tűröm érintésit a nyomornak,
Te, értékes, és oly törékeny edény.

Szívedbe belefér egy egész korszak,
S mikor magamra hagysz majd a lét egén,
Lehullnak bűvös díszei a pornak.

9.
Lehullnak bűvös díszei a pornak,
Megérintik a fáradó lelkem,
Mibe testem is szinte belerezzen.
Díszek. Hirtelen mégis hiányoznak.

Kívánom, hogy nekik is hiányozzak,
Mert most, hogy lement a Nap, beteg lettem.
Kitaszítottak tőlük, kirekedtem.
Vonyítva várom, hogy mit hoz a holnap.

A sötétben pislákoló fénynyaláb
Az én bágyadt és haldokló csillagom.
Egy örökmozgó, értetlen félvilág.

Hol némán magam is meghunyászkodom,
Ajkam elsóhajt egy rebbenő imát.
Szikrát lobbant lángra forró homlokom.

10.
Szikrát lobbant lángra forró homlokom.
Hűsítő patak, menedéket érek,
Tavirózsái közt el nem érnek.
Hínár kezét hálásan csókolom.

De belém hasít keserű fájdalom,
Rozsdás ízét érzem számban a vérnek.
Álmaim átnyújtom a feledésnek,
Tetteimet pedig büszkén vállalom.

Aranyhalak suttogják halkan nevem,
Békalencsét nyújtva át a nagyoknak.
Szavaikból kiveszett az értelem.

Lassan emléküket vesztik a holtak,
Félek, hogy magam is közéjük veszem.
Hűs vércseppjeim borús táncba fognak.

11.
Hűs vércseppjeim borús táncba fognak,
Ketrecbe zárnák az idő madarát.
De sólyomszárnya felettük halad át,
S nem engedelmeskedik a hangomnak.

Követik, s testére vashálót dobnak,         
Porfelhőben úszik légi kavalkád,
S harcukat ellene ők is feladják.
Be kell látniuk, hogy lassúak voltak.

Elvesztegettek vele annyi évet,
Követték nyomát vízen és szárazon,
Ahogy a gazdagok, úgy a szegények.

Egyedül segítségük nem várhatom,
Mégis ellenük mindmáig fellépek.
A hitszegőknek én nem hajbókolom.

12.
A hitszegőknek én nem hajbókolom.
Hiába törik ketté mindkét térdem,
Hiába esik feléjük az érem,
Mindig nem lesz nekik a válaszom.

Testem búval benőtt gazos, vad orom.
Tetejéről a mélybe kell lenéznem,
Hol régen én is biztonságban éltem,
S miért napjaim magamban átkozom.

Hallom a távolban ringó furulyát,
Elfelejtem, hogy mellettem hazudnak.
Hallgatom a dallamot egy éjen át.

Csendben hálát adok nappal az Úrnak,
Mert megvetette a lába zsámolyát,
Bár a játékmesterek már vadulnak.

13.
Bár a játékmesterek már vadulnak,
Csápjaikat kivetik a mélybe,
Megmérgezik, kik felnéznek az égre,
Mint tengerben settengő medúza.

Szívükben színtelenek, kifakulnak,
Szemükre vakok, nem veszik észre,
Lelkiismeretük zsebükbe férne,
S apróbbá lesz, mikor újra hazudnak.

Bandukol az ismeretlen koron át,
Vak, bár ott áll a világítótorony,
Aranyból készít magának koronát.

Szikrájában pislákol a fájdalom,
Megperzseli hitét, égi vagyonát.
Tűz vagyunk, s mi marad? Fekete korom.

14.
Tűz vagyunk, s mi marad? Fekete korom.
Mert porból lettél, és porrá leszel,
De számít, hogy az életben mit teszel,
Mert látszik szelleme a harcoson.

Beteljesedik majd mindazokon,
Kiket a mai rendszer átnevel,
Kiknek szemében te nem is létezel.
Népek hatalma akkora, mint Triton.

Nem létező lények… Tenni mit tudna?
Mint gyorsan véget érő zongoraszám,
Mije nincsen, ő arról is hazudna.

Nem marad reménye, csak biztos halál,
És míg álmait békésen aludta,
Az élet nedvét öntözi a magány.

15.
Az élet nedvét öntözi a magány,
Fülembe zúgnak savanyún a méhek.
Tűzre vetett testek mind reám néznek,
A vétkeseknek omladozó falán.

Haladnak előre a vér szagán,
Álomba ringatja őket a méreg.
Bolond vagyok, mert gyümölcséből kérek,
Búcsúznom kell. Hol talállak meg anyám?

Lehullnak bűvös díszei a pornak,
Szikrát lobbant lángra forró homlokom,
Hűs vércseppjeim borús táncba fognak.

A hitszegőknek én nem hajbókolom,
Bár a játékmesterek már vadulnak.
Tűz vagyunk, s mi marad? Fekete korom.














Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből: