december 20, 2020

8 hetes írói kurzuson veszek részt, és itt a vége - hét 7, 8

by , in

Vége az írósulinak, én pedig csupa kérdőjel vagyok. Ráadásul teljesen megfeledkeztem erről a bejegyzésről, úgyhogy kicsit késéssel készült el, de remélem, hogy még így is szívesen olvassátok.


Szeretek hangosan gondolkodni, de mivel utána általában elfelejtem, ezért inkább leírom ide. Szóval 8 hete csinálom a dramaturgiai kurzust, és pont úgy érzem magam, mint amikor a filmekben a szereplő egyik vállán egy angyal, a másikon pedig egy ördög ül. Az egyik azt mondja, hogy javítsam ki mert jó, a másik pedig, hogy dobjam ki, mert nem éri meg vele vesződni.


Úgy gondolom, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik szokták használni a jobb agyféltekéjüket, és ezért szoktam elnyomni magamban a kételkedő balt, ám egyre inkább úgy érzem, hogy valami nagyon nincs rendben a történetemmel. Viszont mivel nem akarok egy bétát sem ezzel fárasztani, ezért inkább ide írom a kutatásomat, hátha valakinek segítek vele.


Tehát adott egy szerintem szuper történet, amit jó pár évvel ezelőtt találtam ki, és azóta lényegesen változott. Egy fantasy világba csöppenünk bele, ahol 4 szárazföldi és 1 vízi nép él, őket pedig egy rejtélyes kristály irányít, vagy tart fogva, kinek melyik tetszik. Van egy csomó szabály, és akkor jön a tipikus tini, aki ezzel egyáltalán nem szokott foglalkozni, és úgy dönt, hogy ő megkeresi azt a bizonyos kristályt, és visszaállítja a régi rendet.


Eddig teljesen érthető, YA zsáner, megvan a korcsoport, már tudom, hogy kinek szól, tehát eszerint kell a többi szabályhoz igazodni kicsit, hogy azért a tini közösség ne unja, de ne is csapja a falhoz.


Eleinte úgy írtam meg, hogy a történet szerint váltogattam benne a szereplőket, attól függően, hogy mikor milyen fontos esemény volt. Aztán pár béta után ezt megváltoztattam, és elkezdtem a szerintem főszereplőt követni közeli E/3-ban, vagy legalábbis megpróbáltam, mert a könyv fele távoliban maradt. Tehát most adott egy hosszú sztori, ami hol cselekmény, hol karakterközpontú.


A kurzuson lévő szerkesztő már több fejezetet is látott belőle, mindig szuper tanácsok adott hozzájuk, és el is döntöttem, hogy ezeket mind megfogadom. Hetedik hét végén gondoltam sok újat már nem fogok tanulni, de azért szorgalmasan átírtam egy újabb jelenetet, és feltettem a csoportba. Akkor kaptam meg a választ, hogy érdekes a nézőpontváltásom, nem erre számított. Oké, ez nem baj. Pedig de!

Félre ne értsetek, nem azért baj, mert a szerkesztő mondja, hanem azért, mert igaza van. Sok könyvet olvastam, na jó, rengeteget, és azokat szeretem, ahol egy vagy két karakter van, azután valahogy elveszek, és néha még meg is haragszom az íróra. Erre én mit művelek? 5 nézőpont! 5!!!


Semmi gond, a szerkesztő válasza, hogy amennyiben mindegyiknek szuperül ki van dolgozva a története, nincs gáz, ilyen könyvek is vannak. Ez remek. Itt esett le a nagy kérdés: biztosan ki van nekem ez dolgozva?


Ahhoz, hogy erre megkapjuk a választ, elő kell venni a szeretett kéziratot. Oké, kinyitom, fogok egy papírt, leírom az 5 nevet, majd elkezdem húzni a csíkokat minden jelentetnél. A végeredmény a következő:


SZEREPLŐ 1: 30

SZEREPLŐ 2: 6

SZEREPLŐ 3: 3

SZEREPLŐ 4: 6

SZEREPLŐ 5: 4


Ugye ti is látjátok, hogy itt valami nagyon nem stimmel? Én igen, látom, és körülbelül a DELETE gombon gondolkodom.


De ne szaladjunk annyira gyorsan tovább, hiszen ez még menthető, csak azokat a jeleneteket kell átírni, ahol nem a főszereplő szemszöge van. Az összesen 19 jelenetet, ami soknak tűnhet, azonban nem fejezetről van szó… Vannak olyan jelenetek, amik még az egy oldalt sem érik el, szóval nem is tudom, hogy akkor mire gondoltam. Vagyis, igenis tudom: semmire.


Ennél a pontnál gyorsan letusoltam, mert olyan ideges lettem, hogy muszáj volt valami mást csinálni.


Sebaj, térjünk vissza a történet ívéhez. Elemezzük a jeleneteket, hátha könnyen át lehet írni. Oké, ezt igen, ezt is, ó, ezt már nem… ezt sem… megint nem… NEM! A főszereplő vagy ott sincs, vagy nem is tartozik rá, azonban a történethez mégis valamennyit hozzátesz. Sebaj, kiszedjük, félrerakjuk ajándék novellának. Viszont így egy csonka történet marad, és ennél a pontnál jövök rá, hogy miért. Eddig végig a karakterközpontra voltam ráállva, amikor az enyém inkább a cselekményt helyezi előtérbe.


Ez nem egy világmegváltó könyv, bár tény, hogy van benne tanulság, de inkább arról szól, hogy ez az egész mekkora kaland. És itt kezdem el ostromolni magam, mivel a kezem és az eszem teljesen mást csinál. Az elemző bal agyféltekém szépen megtervez mindent, a jobb agyféltekés kezem pedig ír egy teljesen más sztorit.


Hiába terveztem el, hogy az én főszereplőm hatalmas tanulságokra fog rájönni az út során, és ezzel egy csomó fiatal mennyire egyet fog érteni. A történetem úgy döntött, hogy inkább meseszerű marad, és nem kér az elemzéseimből. Ez van.


Most pedig csak két lehetőségem maradt. Az egyik az, hogy fogom a főszereplőt, és újra kidolgozom az egész történetet úgy, hogy végig ő van a fókuszban, miközben megválaszolom az élet hatalmas kérdéseit, ami szuperül hangzik, viszont tudom, hogy annyira nem izgalmas ez a karakter.


A másik lehetőségem az, hogy visszatérek az eredeti megoldáshoz, magamra rántom a mindentudás hatalmát, és írok egy cselekményközpontú, meseszerű történetet. De vajon van ennyi izgalom benne? A Gyűrűk urára gondolok, ami ebbe a kategóriába tartozik, és arra, hogy mennyire szerettem a kalandokat. Aztán egy lelkizősebb könyvre gondolok, ahol nem csináltam mást, mint átugrottam a lelkis részeket, csakhogy történjen már valami. Hiszen én azért olvasok, hogy kikapcsolódjak, hogy elszökjek ebből a világból. És azt hiszem, hogy ezért is írok.


Vicces, mert az a fajta olvasó vagyok, aki végig izgul egy jó kis kalandregényt, és utána nem tudja megmondani a főszereplő nevét. Sokszor megesett velem, hogy amikor a Moly.hu oldalra kellett véleményt írnom, akkor puskáznom kellett a neveket, mert nem emlékeztem rájuk. Igen, a fiú meg a lány, a harcok, de ennyi, bennem inkább a kaland maradt meg, és utána az érzés.


Amikor jelentkeztem a kurzusra, akkor azt akartam megtudni, hogy érdemes-e a kéziratommal tovább szenvedni, vagy inkább evezzek új vizekre. Most már tudom, hogy ebben a formában nem adom hozzá a nevem, de nagyon örülök, hogy legalább el tudom végezni ezt az elemzést.

 









Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




 

november 23, 2020

8 hetes írói kurzuson veszek részt, mert az írást lehet tanulni - hét 5, 6

by , in

 Ma már eljutottam arra szintre, hogy ki akarom javítani a regényemet. Kicsit nehezen indult az egész, de végre úgy érzem, hogy talán lesz belőle valami.


Sajnos a kurzus vészesen közeledik a végéhez, és már most érzem, hogy hiányozni fog. Az elmúlt két hétben rengeteg tanultunk a jelenetekről, így elemeztük a szerkezetüket és a köztük lévő átmeneteket is.


Vicces látni, amikor bizonyos írói fogások visszaköszönnek a művedben, és most hirtelen nevet kapnak. Ez teljesen természetes, hiszen, aki sokat olvas, az előbb vagy utóbb elkezdi alkalmazni a tanultakat, és úgymond zsigerből követi a jól működő sémákat.


Amióta a kurzust csinálom, egyre többször rázom rosszallóan a fejem, és sokszor rá kell harapnom a nyelvemre. Vannak bizonyos írói csoportok, ahol én is részt szoktam venni a közösség életében, de bizony sokszor olvasok olyan tanácsokat, amiknél már fogom a fejem. Úgy tűnik, hogy ma az ember nem tanulhatja az írást, mert aki tanul, az engedi, hogy beskatulyázzák. Mekkora butaság ez!


Ennyi erővel közölhetem a grafikus barátnőmmel, hogy ne nézze nagy festők stílusát, mert akkor sosem találja meg a saját hangját. Ugye, hogy ez mennyire nevetségesen hangzik? Nem értem, hogy az írók miért nem tanulhatnak, mindenki azt hajtogatja, hogy kapásból kell jól írni. Az én tapasztalatom azt mutatja, hogy lehet tanulni, lehet fejlődni, és tényleg csak az fog ennyi mindent megtenni, aki írásra született.


Úgyhogy nem érdemes a többiekkel foglalkozni. Igaz, hogy Magyarország lassan az írók országa, azonban nem feltétlenül baj, ham inden ismerősünk az első regényén dolgozik. Attól, hogy valakinek van egy halom teleírt füzete, még nem jelenti azt, hogy annyi munkát fog az egészbe beleölni, mint mi. Sőt, az is lehet, hogy mi is csak hobbi szinten műveljük, és ebben sincsen semmi rossz.


Ti hogy vagytok ezzel, szerintetek lehet az írást tanulni?











Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




 

november 09, 2020

8 hetes írói kurzuson veszek részt, de ki akarom dobni a regényem - hét 3, 4

by , in

Az írókurzusnak már bizony a felén is túlvagyok, furcsa belegondolni, hogy 4 hét múlva véget ér, legalábbis, ami a heti feladatokat illeti, mivel a tananyagot bizony még sokszor elő fogom venni.


Nagyon érdekes 2 heten vagyok túl, ez abból is meglátszik, hogy nem maradt erőm a bejegyzés megírására, és csak így összesítve hozom most el. Először a három felvonásos szerkezetet tárgyaltuk ki, ami tele volt színházas kifejezésekkel az én legnagyobb örömömre. Sosem titkoltam, hogy nekem ezzel a kurzussal drámaíró céljaim is voltak, és tényleg sok mindent tudok a színpadon is kivitelezni.


De térjünk vissza a regényhez. Érdekes volt megvizsgálni a feszültséget, az alkotóelemeit, és sikerült gyakorolnom, talán nem is annyira rosszul. Visszatértünk kicsit a karakterfejlődésre, de megvizsgáltuk a regények végét. Legalább ennél a pontnál megértettem, hogy nekem nem jön be a függővég, így alkalmazni sem szeretném.


Aztán elérkeztünk a 4. héthez, ami nálam robbant, mint a bomba. Itt a jelenetekről volt szó, és bizony rá kellett jönnöm, hogy nekem egy egész fejezet hiányzik a könyvem végéről, amire most pont szükség volt. Mit tehet ilyenkor az ember? Megírja a hiányzó részeket.


Írás közben arra jöttem rá, hogy a két éve befejezett regényemen látszik az idő. Persze ugyanaz a kézirat, de ma már máshogy fogalmaztam volna meg. Nem tudom, hogy ez mennyire jó hír, hiszen azt jelenti, hogy a lassú javítgatás helyett teljesen át kéne írnom. 


Az egészet.

 

Lényegében ez a gondolat nem ijesztene meg, azonban nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék még egy évet, esetleg kettőt elvesztegetni az írásos időmből, vagy inkább álljak neki egy teljesen újnak. 


Nagy dilemma.

 

Félreértés ne essék, szeretem a megálmodott világomat, de nem érzem annyira egyedinek, ez pedig fantasynál elég nagy hiba. Ráadásul itt jön a képbe, hogy közben nekem lett egy ötletem. AZ ÖTLET pontosabban. Egy olyan világ, ahol tényleg azt érzem, hogy ezt még nem igazán láttam máshol, és nagyszerű konfliktusra ad lehetőséget, viszont rengeteg munka lenne felépíteni. Tehát lényegében itt tartok most, az íróiskola felénél éppen ki akarom dobni az aktuális regényemet. Talán decemberben okosabb leszek, és mivel egy darabig úgy sem lesznek pályázatok, így nekem sem sietős.


Erről a helyzetről azonban az jutott eszembe, hogy segíthetek vele másoknak. Talán neked is van a fiókodban egy olyan kézirat, amit szeretettel lapozgattál és írogattál akár évekig, de valahogy nem jutott egyről a kettőre. A dramaturgiai kurzus akkor neked való!


Miért?

  • Mert kész regénnyel kell jelentkezni.
  • Nem baj, ha ezután is a fiókban marad, de legalább rengeteg tanultál a következő írásodhoz.
  • Talán rájössz a hibára, és ki tudod javítani.

A következő kurzus csak jövő nyáron indul, de addig eldöntheted, hogy szeretnél-e az írással komolyabban foglalkozni. Én nem bántam meg, szeretem, ha valamiről részletes leírást kapok, és hiszek abban, hogy az írás tanulható. De a többit mindenki maga dönti el.







Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




 

október 26, 2020

8 hetes írói kurzuson veszek részt, avagy fejben jegyzetelés - hét 2

by , in

Már a második hét is eltelt a kurzusból, érdekesen alakulnak a fejlemények. (Az első hetet itt találod). Őszinte leszek, amilyen ügyes voltam az elején, most annyira lustálkodtam el a dolgokat. Nem tudok a többi írósuliról nyilatkozni, de úgy hallottam, hogy ott minden héten novellát kell írni. A dramaturgia máshogy néz ki, itt mindenki a saját regényén dolgozik, viszont ehhez nagy önfegyelem is kell.


De ne szaladjunk ennyire előre.

 

A múltheti bejegyzésben említettem, hogy én a legnehezebb kurzust választottam, azonban fontos megjegyezni, hogy ez nem mindig jön be. Csak akkor érdemes ezt választani, ha van egy kész kéziratunk, és nagyjából ismerjük az alapokat. Nem fogunk leírást, vagy párbeszédet gyakorolni, ha ezekkel gond van, akkor azt egy tömör tanácsként kapjuk meg, már tudnunk kell, hogy miként lehet javítani rajta. Tehát, ha neked még nincs kéziratod, és inkább zsánereket gyakorolnál, akkor érdemes másikat választanod.


Most pedig térjünk vissza a hétre.

 

A regény vázlatát néztük át, pontosabban a szerkezetet. Megismerkedtem a plot szóval, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, viszont most két nagy AHA érzésem is volt. Ráadásul a tanult infó alapján megírtam az első fülszöveg-próbálkozásomat is.


Így sikerült:

 

A 16 éves Aleshát csak két dolog élteti: anyja nyomdokaiba lépni, és legyőzni Ismaelt, a halkirályt. Ehhez meg kell találnia a Yetepót, a főkristályhoz vezető út azonban korántsem úgy alakul, ahogy tervezte. A tűz nép fiatal harcosa lávasólymával vág neki a kalandnak, de négyen is csatlakoznak hozzá. Mind az öten öt különböző néphez tartoznak, múltjukat mégis láthatatlan szálak kötik össze.
Alesha végre válaszokra lel, azonban Ismael egyre közeledik...
Vajon születhet barátság egy olyan világban, ahol a népek nem érintkezhetnek egymással?
Pár halandó ereje legyőzheti a halkirályt?


Azonban ennyiben hagytam a hetet. Kicsit olyan, mintha a fejemben jegyzetelnék. Elképzelem a történetet, és magamban cserélgetem benne a szálakat, beleírok, kitörlök, tovább csavarom a dolgokat. Viszont tényleg lustálkodtam, úgyhogy ezek a változások jelenleg csak a fejemben léteznek, amiért kicsit szégyelltem is magam.


Viszont!

 

És itt jön a viszont. Az eheti tananyag pont azokra válaszol, amik a múlthéten kérdéseket hagytak bennem, úgyhogy most jött el az ideje az átírásnak. A tanárunk már válaszolt is a vasárnap leadott házikra, én pedig szétbombáztam kérdésekkel. Egyre inkább kezd összeállni a fejemben a nagy egész, pedig még 6 hét van hátra. Eddig nagyon elégedett vagyok a színvonallal, de jövőhéten mesélek tovább.




 




Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




 

október 19, 2020

8 hetes írói kurzuson veszek részt, ez a véleményem! - hét 1

by , in

Pontosan egy héttel ezelőtt elkezdtem a KMK, vagy Könyvmolyképző kiadó egyik írói kurzusát. Hosszas válogatás után a dramaturgia mellett döntöttem, mivel úgy éreztem, hogy ha már fizetek, akkor a legnehezebbet szeretném cserébe kapni, bár gondolom, ezzel többen is egyetértenének.


Az oktatás úgy zajlik, hogy egy külön Facebook csoportban vagyunk, ahol minden nyilvános, legalábbis a tagok között. Ezt úgy kell érteni, hogy ha nekem valami kérdésem van, akkor azt oda írom, és a többiek is el tudják olvasni. Eleinte kicsit féltem, hogy vajon mit fognak gondolni a többiek rólam, de ez az első nap után megszűnt. Most inkább hálás vagyok ezért, mert a többiek kérdéséből rengeteget tanultam, nekem sok eszembe se jutott volna.


A heti program nem tűnik amúgy vészesnek, viszont ez az érzés elég becsapós. Kezdjük ott, hogy hétfőn megkapjuk a heti tananyagot PDF-ben, amit mindenki letölt magának. Nincs sok oldalról szó, viszont az olyan tömör, hogy kapásból kétszer futok neki, és akkor úgy érzem, hogy valami elkezd derengeni bennem. Szerencsére kedden kapunk egy könnyebb feladatot, ami segít az anyag megértésében, bár én egész hétfő éjjel azon agyaltam, hogy miként fogom ezt kivitelezni. Azonban keddre megvilágosodtam szerencsére. Ezután szerdán is van egy kibeszélő feladat, azzal az anyag második felét gyakoroljuk. Ezután pedig jöhetnek a beadandók.


Eszerint úgy tűnhet, hogy semmiség, viszont én eldöntöttem, hogy mindent elolvasok és alkalmazok is. Ennek az eredménye az lett, hogy napi 2 órát ültem a regény felett, újra gondoltam, újra terveztem, és legalább 20 oldalt telefirkáltam a füzetemben.


Annyit elárulhatok, hogy az első héten a konfliktusról tanultunk, amiről péntekre nyugodt szívvel állítottam, hogy sikerült megértenem, és még a házikat is megcsináltam (volt belőle pár, de nem vészes).


Ezután a hétvégét teljes nyugalommal töltöttem, és úgy voltam vele, hogy jól jött volna még egy plusz feladat, de legalább nézhettem a sorozatomat.


Aztán eljött a hétfő…


Amellett, hogy megkaptam az új tananyagot, ami nagyjából egyenlő a kínai nyelvvel, és még párszor el kell olvasnom, az oktató kijavította a vasárnapi házimat. Kicsit szégyenlem, de a háromból kettő és felet tudtam rosszul teljesíteni, vagyis mondjuk úgy, hogy csak az egyik lett jó, bár javítható.


Részletes választ kaptam arról, hogy amit írtam, az hol és miért nem működött, plusz újabb kérdéseket, amik segítenek még tovább gondolni a történetemet. És azt kell mondanom, hogy most megvilágosodtam, végre megértettem a múltheti anyagot. Ezután csak az e hetit kell megemésztenem, ja, meg újra megcsinálni a rosszakat, viszont már most érzem, hogy mekkora hibák voltak a regényemben.


Kicsit szkeptikusan indultam neki az oktatásnak, de eddig nagyon pozitívan csalódtam. Látszik, hogy az oktató érti a dolgát, és a kérdéseivel irányít minket. Nem ad működő sablont, nem mondja meg, hogy mi a jó, hanem kérdez, kérdez és kérdez. A kérdései rávilágítanak a hibákra, és megadják a lehetőséget, hogy mi magunk keressük meg rá a választ.


Ezen a héten a szerkezetről tanulok, úgyhogy majd ismét jelentkezem a fejleményekkel.



Ti voltatok már valamelyik kurzuson?

Szeretnétek író iskolán részt venni?



 





Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




 

szeptember 17, 2020

Csak egy hét - novella

by , in

Szabolcs ökölbe szorított kézzel bámult a nyitott bőröndre. A farmerok lazán, kissé összegabalyodva hevertek a Primark legújabb pólóival. A sarokban árválkodó úszónadrágra nézett, s legszívesebben kihajított volna mindent az ablakon.

 ̶  Hogy állsz?  ̶  szűrődött be a folyosóról az anyja, Erika hangja.

Szabolcs nem válaszolt, összecsukta a bőröndöt és a telefonjával a kezében az ágyra feküdt.

 ̶  Kész is?

Az anyja a semmiből toppant be, lófarokba kötött haja a rohanásban elszabadult és kósza tincsekben omlott a vállára.

 ̶  Szabolcs!  ̶  ismételte meg ingerültebben.

 ̶  Mi van?

 ̶  Hogyhogy mi van? A gép öt óra múlva indul, te pedig megint azzal a szarral játszol.

Miután válasz nélkül maradt, Erika a bőröndhöz sétált, és maga ellenőrizte a tartalmát. Néhány másodpercig hümmögve méregette a látottakat, majd mély levegőt vett és a fiához fordult.

 ̶  Szerinted ennyi ruha elegendő egy hétre?

 ̶  Sok is  ̶  felelt Szabolcs fel sem pillantva a telefonból.

 ̶  Még mindig dühös vagy ránk. Nézd kicsim, nem hibáztatlak érte, de végül is csak egy hétről van szó. Észre sem fogod venni, és újra itthon vagyunk. A tengerpart megvár.

 ̶  Nem a tengerpart nem vár meg, hanem a Pablo Alboran koncert!

Erika újabb mély levegőt vett, majd leült az ágyra.

 ̶  Édesapád és én keményen dolgozunk, ami néha áldozatokat követel. Tudom, hogy már beleélted magad a koncertbe, de nekünk is az utolsó pillanatban szóltak. Bővítik a céget, és elsősorban magyarokkal szeretnénk dolgozni. De miért nem nézed a dolog jó oldalát? Gondolj arra, hogy egy hétig nyaralsz.

Szabolcs hirtelen letette a telefonját, és úgy nézett az anyjára, mintha legalább akkora badarságot mondott volna, mint amikor egy hétig internet nélkül maradtak, és szerinte az felért a pihenéssel.

 ̶  Mégis mi a francért akarnék Magyarországon nyaralni?  ̶  horkant fel.

 ̶  Attól, hogy egy ideje idekint élünk, még a hazád marad. Nekünk dolgoznunk kell, te pedig nem maradhatsz felügyelet nélkül. Nem fogok újabb vitát nyitni erről, ha nem akarsz több ruhát magaddal hozni, akkor ne hozz. De fél óra múlva kint vagy az ajtó előtt!

Ezzel elviharzott.

 

A Wizzair fapados járata hajnalban érkezett meg a budapesti reptérre. Az ásítozó családra egy megtermett sofőr várt, aki egy „Üdvözlöm önöket!”-tel letudta a félórás utat a hotelig. Szabolcs teljes eltökéltséggel tartotta magát a tervhez, miszerint csak abban az esetben beszél a szüleivel, ha nagyon muszáj. Szerencséjére a három órás ülés, vagy a hajnali fáradság megtette a hatását, és senki sem szólt a kelleténél többször hozzá.

 ̶  A tied a 17-es szoba.

 ̶  Ha bármi kell, mi a 18-asban vagyunk.

 ̶  Reggel a büfében tudsz reggelizni.

 ̶  Holnap találkozunk.

Ezután Szabolcs átadta magát az éjszakának, és a telefonnal a kezében aludt el.

 

Gyűlölök itt lenni.

Az Instagrammon sajnálkozó kommentek jelentek meg a kép alatt, némelyek buzdították a lázadásra, mások azzal nyugtatták, hogy hamar el fog telni a hét. Egy óra intenzív chatelés után azonban nem bírt tovább a szobájában maradni, gyomra egyre hangosabban követelte a reggeli falatokat. Arra sem vette a fáradságot, hogy átöltözzön, csak úgy pizsamában indult lefelé a lépcsőn, azonban egy jól megpakolt bőrönd az útját állta.

Szabolcs egyszerűen átesett a bőröndön.

 ̶  Hogy az a…  ̶  harapta el a mondatot.

 ̶  Úristen! Sajnálom, apa mondta, hogy álljak félre valahová. Istenem, megütötted magad?

De Szabolcs nem tudott válaszolni.

 ̶  Óh, biztos nem érted. Do you speak English?

 ̶  Nem, nem, bocs  ̶  mondta miközben feltápászkodott.  ̶  Nyugi, nincs semmi baj. Amúgy a nevem Szabolcs.

Illedelmesen kezet nyújtott, amit a lány egy kis pirulással vegyítve fogadott el.

 ̶  Kata vagyok  ̶  felelt a lány és illedelmesen kezet nyújtott.  ̶  Nem fáj semmid?

Legyintett.

 ̶  Az én hibám volt. Nem néztem előre.

A lány mintha elpirult volna, majd a füle mögé tűrte a haját. Zavartan pillantott rá, mintha a megfelelő szavakat kereste volna.

 ̶  Most jelentkeztek be?  ̶  mentette a kínossá váló csente a fiú.

 ̶  Igen, csak apának vissza kellett mennie a reptérre valamiért, nekem pedig azt mondta, hogy várjak itt.

 ̶  Akkor meghívlak reggelizni.

 ̶  Nem, köszönöm, jól vagyok  ̶  szabadkozott Kata.

 ̶  Ha már majdnem megöltél, akkor ennyivel tartozol  ̶  kacsintott Szabolcs, mire mind a ketten elnevették magukat.

Végül alaposan megreggeliztek, természetesen a szülők számlájára. Kiderült, hogy mind a ketten egy hetet fognak eltölteni a szállodában, s hogy mindkettőjük szülei munka miatt jöttek Budapestre. Kata azt is elmesélte, hogy ezen a nyáron külföldre költöznek, de még azt sem tudták hová. Mire megérkezett a lány apukája, úgy fecsegtek, mint akik egész életükben ismerték egymást, s Szabolcs most először érezte, hogy ez a hét bizony nem is fog olyan lassan eltelni.

A napok úgy pörögtek, mintha valaki egy jojót dobált volna a fejük felett. A közös reggeliket közös séták, a közös sétákat közös ebédek, a közös ebédeket délutáni kikapcsolódás követte. Fényképet készítettek a Szécsényi fürdőnél, elsétáltak a Parlament előtt, kikukucskáltak a Halászbástyából, majd mécsest gyújtottak a Hableányon utazóknak a tiszteletére. A Margit szigetet is bejárták, s villamossal utazgattak Pestről Budára és fordítva. Úgy tűnt, egész életükben ismerték egymást, s Szabolcs keserves szívvel gondolt a hazaútra.

Mostanában egyre többször töprengett a hazáján, hiszen először érezte magát tényleg otthon. Persze mindig is szerette a spanyol kalandokat, a tengert és a barátait, de legbelül tudta, hogy sosem fog odatartozni. Mégis utálattal gondolt a Kárpát-medencében megbúvó kis országra, és büntetésként fogta fel a rá váró utazást.

Egy hét. Milyen soknak tűnt az induláskor, s most mégis milyen gyorsan fogytak a napok. Vasárnap mind a ketten szomorúan kortyolták a szállodai jégkását, majd rávették magukat egy utolsó sétára a Duna partján.

 ̶  Milyen érzés külföldön élni?  ̶  hozta fel újra a témát Kata.

 ̶  Mint itt, gondolom. Suliba mész, tanulsz, focizol. Biztos nincs sok különbség.

 ̶  Még sosem jártam külföldön.

Szabolcs egy padra mutatott, s mind a ketten lehuppantak.

 ̶  Az elején nehéz lesz, nem fogod érteni a nyelvet, de szerintem hamar belejössz. Az angolod tökéletes.

 ̶  Remélem, hogy Angliába megyünk.

 ̶  Á, ott csak esik  ̶  próbált viccelődni Szabolcs, de legbelül mintha valami megtört volna benne. Hiszen ő kicsi volt, amikor elköltöztek, és teljesen megszokta az új környezetét. Vajon mi lesz Katával, ha nem sikerül beilleszkednie?

 ̶  Végül is mindegy. Már hónap óta készültek a váltásra. Igazán kereshettek volna másik melót, és akkor nem kéne költözködnünk sem, de ez van.

 ̶  Lehet, hogy meg fogod szeretni.

Kata mélyet sóhajtott.

 ̶  Légyszi, ne legyél szomorú! Ez az utolsó napunk.

Még egyszer felültek a villamosra, hogy elbúcsúzzanak a várostól. Próbálták olyan hosszúvá nyújtani a perceket, amennyire a közeledő indulási idő engedte. Szabolcs összepakolta a bőröndjét, s mikor észrevette, hogy mindent szépen összehajtogatott, értetlenül bámult maga elé. Vajon egy hét elég ahhoz, hogy az ember megváltozzon? Nem tudhatta biztosan.

Már a taxiban ültek, de ő a Facebookon nézte a közös képeiket, amiket az elmúlt egy hét alatt töltöttek fel. Leginkább az ő ismerőseitől jöttek a like-ok, Kata, mintha magányos farkasként járta volna a netet. De most még ez sem zavarta. Megfejthetetlen gondolatok kőröztek benne, s minél inkább szeretett volna válaszokat kapni a kérdéseire, annál inkább elhomályosult előtte mindent. Fájt a búcsúzás.

A Messenger halkan pittyent.

Kata: Szia, az apukádat egészen véletlenül nem Horváth Zsoltnak hívják?

Szabolcs összeráncolt szemöldökkel bámulta a képernyőt.

Szabi: De… Mert??

Kata: Ő lett apa új főnöke!!! Spanyolországba költözünk!!!

 


 Olvasd el ezt a vendéknovellát is!







Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




augusztus 03, 2020

Ezt olvastam: Fróna Zsófia - Fegyverek háza

by , in

Kisebb kihagyás után újabb bejegyzéssel érkezem. Az elmúlt két hónapban rengeteg írásos tennivalóm volt, így a legújabb versek csak a Facebook oldalamon voltak olvashatóak. Mostanában a könyveimről sem publikáltam túl sokszor, aminek az oka arra vezethető vissza, hogy éppen kiadót cserélek.


Bevallom őszintén, hogy ezért is akartam elolvasni Fróna Zsófia könyvét.


Fülszöveg:

Egy lány.
Egy farkas.
Egy tőr.
Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne.
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott.
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába.
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon?
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire.
Megállja majd így a helyét?
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett.
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató?
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást?
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…

 

Nos, őszinte leszek, csak a fülszöveg alapján nem vettem volna meg. Ennek az oka, hogy nem rajongok a fegyverekért, bár a fantasyt szeretem, azonban nem sikerült felkelteni teljesen az érdeklődésemet. Ez pedig baj. BAJ! Hogy miért? Mert a könyv ennél sokkal többet tud, és ezt valahogy kifelejtették a fülszövegből. Lényegében egy olyan információ nincsen rajta, ami miatt azonnal megvettem volna, és ezzel lehet, hogy többen is így vannak.


Olvastad a Jók és rosszak iskoláját? Nekem egy hatalmas kedvenc lett, és azóta is sok ilyen sulis jellegű olvasmányt kerestem (öregszem?). Azonban hadd tegyek fel neked egy kérdést. Te, a fenti fülszöveg alapján elhiszed, hogy ez a könyv egy ilyen izgalmas suliról (is) szól? Jó, persze, ott van, hogy meghívást kap a Fegyverek Házába, de nekem ugye nem kell tudnom, hogy az pont egy suli.


És lényegében a történet is akkor kezdődik, amikor Megaira bejut abba a bizonyos iskolába. Osztálytársak, versenyek, házik, tanárok. Nekem talán kicsit kevés volt benne a szereplő, több utalást is szívesen olvastam volna a második és harmadik évfolyamról, de megértem, hogy nehéz ennyi szálat kézben tartani, úgyhogy nem panaszkodom, csak halkan megsúgom az írónőnek.


Lényegében tetszett a történet (minden, ami suli), és a vége szó előtti csavar szerintem nagyon ütősen sikerült, és már van is pár tippen rá, hogy ki az a bizonyos… nem írok nevet, olvasd el.


Azonban ez a bejegyzés számomra nemcsak a könyvről szól. Ahogy fentebb is említettem, több célom is volt az olvasással, meg akartam ismerni kicsit a kiadót, akivel szemezgetek.


Röviden: teljesen elégedett vagyok.
 

Kicsit hosszabban: bár nem papír könyv, az ebook teljesen rendben volt. Talán 3 helyen találtam olyat, hogy a betűk háttere megváltozott, ugyanis én nem fehér háttérrel olvasom, hanem sárgással. Ezeken a részeken gondolom be lett illesztve a szöveg, és elmaradt az egységes formázása. Azonban nem volt zavaró, legközelebb, majd nyomjatok egy CTRL és A lehetőséget is. A helyesírás szintén rendben volt, talán 2 helyen olvastam benne elírást, de ugye elég nehéz tökéletes könyvet találni.


Ezután nem mehetünk el az ára mellett sem. Nem tudom, ti miként vagytok vele, de én utálok ekönyvért 3500 Ft-ot kifizetni, amikor a papírkönyv 3900 Ft-ba kerül. Szerencsére a Fegyverek Háza 2000 Ft, amit szerintem ténylegesen el lehet kérni az e-regényért. Tudjátok, szerintem létezik a bűvös 1000 lépcső. Ez annyit jelent, hogy ekönyv vers 1000, ekönyv regény 2000, papír 3000.


Egyetlen gondolatot jegyeznék meg, azt inkább a lektor felé. A könyv elején kicsit olyan volt, mintha a Hogyan írjunk könyvet c. művét olvastam volna, de szerencsére az iskola után már nem éreztem ezt.


Mindenképpen olvasni fogom a folytatást.



 

Utolsó pontként meghagytam a borítót. Nekem a kiadó megjelent könyvei közül ez a favorit! Gratulálok a grafikusnak, és mindenkinek, akinek köze volt hozzá.


Olvasd el másik magyar írótól származó ajánlómat is.









Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




 

 

 


június 08, 2020

Honnan származnak a kacsák? - mese

by , in

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy krokodil, akinek nem lehettek saját tojásai, bár mindennél jobban vágyott rájuk. Sokszor a vízből figyelte, ahogy a madarak boldogan énekelnek a fészkük felett, majd tanítgatják a kis lurkókat. Bár eleinte kétely ült az álmain, mégis egy napsütéses napon úgy döntött, hogy keres magának saját tojásokat. Kilépett a vízből, moha tarisznyát vett magára, és nekiindult az erdőnek.


Lassan haladt, benézett minden kő alá, átfésülte a bokrokat, de mindhiába. Már azon gondolkodott, hogy visszafordul, amikor megpillantott egy apró tojást a földön. Nem volt se fészke, se semmije, csak a tojás. Megszaglászta, de nem érzett más állatot rajta. Óvatosan felemelte, várt egy kicsit, majd amikor nem jött senki, beletette a tarisznyába.


Azonnal jobban érezte magát, hiszen neki is lett tojása. 


Tovább ment, és még alaposabban nézett át minden zugot. Három nap és három éjjel kutatott, az egész erdőt átfésülte. A fészkekben lévő tojásokhoz nem nyúlt, nem akart senkitől sem lopni. Mire visszaért a folyóhoz, már 12 tojás pihent a tarisznyájában.


Ezután a krokodil éjjel-nappal őrködött mellettük, este melegítette őket. Alig várta, hogy kikeljenek. Egyik reggel apró koppanásokra ébredt. Hirtelen azt se tudta, honnan jönnek, hiszen ő volt a folyó egyedüli lakója. Amikor felfedezte a repedéseket a tojásokon, egyszerre örült és ijedt meg. A fiókák egymás után bújtak ki a tojásokból, esetlenül néztek a nagy krokodilra, akinek a szíve repesett az örömtől.




Ettől a naptól kezdve a krokodil egy pillanatra sem pihent, lila fürdőruhát készített nekik, a hátára vette őket, és megmutatta nekik az úszás mesterségét. A kicsik lassan megszerették a vizet, és a krokodillal együtt siklottak a folyón. Azonban nem volt nevük, nem hívhatták magukat sem krokodilnak, sem madárnak. Pár napnyi gondolkodás után, a krokodil előállt a legtalálóbb névvel.


– Megvan! Tudom, hogy miként fognak titeket hívni! Mától mi vagyunk a Krokodil-féle Alakok Csoportjának Alkotói, vagyis a kacsák.


Minden madárnak tetszett ez az új név, így azonnal használni kezdték. A kacsák azóta is inkább a vizet választják, hogy emlékezzenek szeretett nevelőanyjukra, aki először tanította meg őket úszni.

--------------------------








Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből: