október 19, 2020

8 hetes írói kurzuson veszek részt, ez a véleményem! - hét 1

by , in

Pontosan egy héttel ezelőtt elkezdtem a KMK, vagy Könyvmolyképző kiadó egyik írói kurzusát. Hosszas válogatás után a dramaturgia mellett döntöttem, mivel úgy éreztem, hogy ha már fizetek, akkor a legnehezebbet szeretném cserébe kapni, bár gondolom, ezzel többen is egyetértenének.


Az oktatás úgy zajlik, hogy egy külön Facebook csoportban vagyunk, ahol minden nyilvános, legalábbis a tagok között. Ezt úgy kell érteni, hogy ha nekem valami kérdésem van, akkor azt oda írom, és a többiek is el tudják olvasni. Eleinte kicsit féltem, hogy vajon mit fognak gondolni a többiek rólam, de ez az első nap után megszűnt. Most inkább hálás vagyok ezért, mert a többiek kérdéséből rengeteget tanultam, nekem sok eszembe se jutott volna.


A heti program nem tűnik amúgy vészesnek, viszont ez az érzés elég becsapós. Kezdjük ott, hogy hétfőn megkapjuk a heti tananyagot PDF-ben, amit mindenki letölt magának. Nincs sok oldalról szó, viszont az olyan tömör, hogy kapásból kétszer futok neki, és akkor úgy érzem, hogy valami elkezd derengeni bennem. Szerencsére kedden kapunk egy könnyebb feladatot, ami segít az anyag megértésében, bár én egész hétfő éjjel azon agyaltam, hogy miként fogom ezt kivitelezni. Azonban keddre megvilágosodtam szerencsére. Ezután szerdán is van egy kibeszélő feladat, azzal az anyag második felét gyakoroljuk. Ezután pedig jöhetnek a beadandók.


Eszerint úgy tűnhet, hogy semmiség, viszont én eldöntöttem, hogy mindent elolvasok és alkalmazok is. Ennek az eredménye az lett, hogy napi 2 órát ültem a regény felett, újra gondoltam, újra terveztem, és legalább 20 oldalt telefirkáltam a füzetemben.


Annyit elárulhatok, hogy az első héten a konfliktusról tanultunk, amiről péntekre nyugodt szívvel állítottam, hogy sikerült megértenem, és még a házikat is megcsináltam (volt belőle pár, de nem vészes).


Ezután a hétvégét teljes nyugalommal töltöttem, és úgy voltam vele, hogy jól jött volna még egy plusz feladat, de legalább nézhettem a sorozatomat.


Aztán eljött a hétfő…


Amellett, hogy megkaptam az új tananyagot, ami nagyjából egyenlő a kínai nyelvvel, és még párszor el kell olvasnom, az oktató kijavította a vasárnapi házimat. Kicsit szégyenlem, de a háromból kettő és felet tudtam rosszul teljesíteni, vagyis mondjuk úgy, hogy csak az egyik lett jó, bár javítható.


Részletes választ kaptam arról, hogy amit írtam, az hol és miért nem működött, plusz újabb kérdéseket, amik segítenek még tovább gondolni a történetemet. És azt kell mondanom, hogy most megvilágosodtam, végre megértettem a múltheti anyagot. Ezután csak az e hetit kell megemésztenem, ja, meg újra megcsinálni a rosszakat, viszont már most érzem, hogy mekkora hibák voltak a regényemben.


Kicsit szkeptikusan indultam neki az oktatásnak, de eddig nagyon pozitívan csalódtam. Látszik, hogy az oktató érti a dolgát, és a kérdéseivel irányít minket. Nem ad működő sablont, nem mondja meg, hogy mi a jó, hanem kérdez, kérdez és kérdez. A kérdései rávilágítanak a hibákra, és megadják a lehetőséget, hogy mi magunk keressük meg rá a választ.


Ezen a héten a szerkezetről tanulok, úgyhogy majd ismét jelentkezem a fejleményekkel.



Ti voltatok már valamelyik kurzuson?

Szeretnétek író iskolán részt venni?



 





Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




 

szeptember 17, 2020

Csak egy hét - novella

by , in

Szabolcs ökölbe szorított kézzel bámult a nyitott bőröndre. A farmerok lazán, kissé összegabalyodva hevertek a Primark legújabb pólóival. A sarokban árválkodó úszónadrágra nézett, s legszívesebben kihajított volna mindent az ablakon.

 ̶  Hogy állsz?  ̶  szűrődött be a folyosóról az anyja, Erika hangja.

Szabolcs nem válaszolt, összecsukta a bőröndöt és a telefonjával a kezében az ágyra feküdt.

 ̶  Kész is?

Az anyja a semmiből toppant be, lófarokba kötött haja a rohanásban elszabadult és kósza tincsekben omlott a vállára.

 ̶  Szabolcs!  ̶  ismételte meg ingerültebben.

 ̶  Mi van?

 ̶  Hogyhogy mi van? A gép öt óra múlva indul, te pedig megint azzal a szarral játszol.

Miután válasz nélkül maradt, Erika a bőröndhöz sétált, és maga ellenőrizte a tartalmát. Néhány másodpercig hümmögve méregette a látottakat, majd mély levegőt vett és a fiához fordult.

 ̶  Szerinted ennyi ruha elegendő egy hétre?

 ̶  Sok is  ̶  felelt Szabolcs fel sem pillantva a telefonból.

 ̶  Még mindig dühös vagy ránk. Nézd kicsim, nem hibáztatlak érte, de végül is csak egy hétről van szó. Észre sem fogod venni, és újra itthon vagyunk. A tengerpart megvár.

 ̶  Nem a tengerpart nem vár meg, hanem a Pablo Alboran koncert!

Erika újabb mély levegőt vett, majd leült az ágyra.

 ̶  Édesapád és én keményen dolgozunk, ami néha áldozatokat követel. Tudom, hogy már beleélted magad a koncertbe, de nekünk is az utolsó pillanatban szóltak. Bővítik a céget, és elsősorban magyarokkal szeretnénk dolgozni. De miért nem nézed a dolog jó oldalát? Gondolj arra, hogy egy hétig nyaralsz.

Szabolcs hirtelen letette a telefonját, és úgy nézett az anyjára, mintha legalább akkora badarságot mondott volna, mint amikor egy hétig internet nélkül maradtak, és szerinte az felért a pihenéssel.

 ̶  Mégis mi a francért akarnék Magyarországon nyaralni?  ̶  horkant fel.

 ̶  Attól, hogy egy ideje idekint élünk, még a hazád marad. Nekünk dolgoznunk kell, te pedig nem maradhatsz felügyelet nélkül. Nem fogok újabb vitát nyitni erről, ha nem akarsz több ruhát magaddal hozni, akkor ne hozz. De fél óra múlva kint vagy az ajtó előtt!

Ezzel elviharzott.

 

A Wizzair fapados járata hajnalban érkezett meg a budapesti reptérre. Az ásítozó családra egy megtermett sofőr várt, aki egy „Üdvözlöm önöket!”-tel letudta a félórás utat a hotelig. Szabolcs teljes eltökéltséggel tartotta magát a tervhez, miszerint csak abban az esetben beszél a szüleivel, ha nagyon muszáj. Szerencséjére a három órás ülés, vagy a hajnali fáradság megtette a hatását, és senki sem szólt a kelleténél többször hozzá.

 ̶  A tied a 17-es szoba.

 ̶  Ha bármi kell, mi a 18-asban vagyunk.

 ̶  Reggel a büfében tudsz reggelizni.

 ̶  Holnap találkozunk.

Ezután Szabolcs átadta magát az éjszakának, és a telefonnal a kezében aludt el.

 

Gyűlölök itt lenni.

Az Instagrammon sajnálkozó kommentek jelentek meg a kép alatt, némelyek buzdították a lázadásra, mások azzal nyugtatták, hogy hamar el fog telni a hét. Egy óra intenzív chatelés után azonban nem bírt tovább a szobájában maradni, gyomra egyre hangosabban követelte a reggeli falatokat. Arra sem vette a fáradságot, hogy átöltözzön, csak úgy pizsamában indult lefelé a lépcsőn, azonban egy jól megpakolt bőrönd az útját állta.

Szabolcs egyszerűen átesett a bőröndön.

 ̶  Hogy az a…  ̶  harapta el a mondatot.

 ̶  Úristen! Sajnálom, apa mondta, hogy álljak félre valahová. Istenem, megütötted magad?

De Szabolcs nem tudott válaszolni.

 ̶  Óh, biztos nem érted. Do you speak English?

 ̶  Nem, nem, bocs  ̶  mondta miközben feltápászkodott.  ̶  Nyugi, nincs semmi baj. Amúgy a nevem Szabolcs.

Illedelmesen kezet nyújtott, amit a lány egy kis pirulással vegyítve fogadott el.

 ̶  Kata vagyok  ̶  felelt a lány és illedelmesen kezet nyújtott.  ̶  Nem fáj semmid?

Legyintett.

 ̶  Az én hibám volt. Nem néztem előre.

A lány mintha elpirult volna, majd a füle mögé tűrte a haját. Zavartan pillantott rá, mintha a megfelelő szavakat kereste volna.

 ̶  Most jelentkeztek be?  ̶  mentette a kínossá váló csente a fiú.

 ̶  Igen, csak apának vissza kellett mennie a reptérre valamiért, nekem pedig azt mondta, hogy várjak itt.

 ̶  Akkor meghívlak reggelizni.

 ̶  Nem, köszönöm, jól vagyok  ̶  szabadkozott Kata.

 ̶  Ha már majdnem megöltél, akkor ennyivel tartozol  ̶  kacsintott Szabolcs, mire mind a ketten elnevették magukat.

Végül alaposan megreggeliztek, természetesen a szülők számlájára. Kiderült, hogy mind a ketten egy hetet fognak eltölteni a szállodában, s hogy mindkettőjük szülei munka miatt jöttek Budapestre. Kata azt is elmesélte, hogy ezen a nyáron külföldre költöznek, de még azt sem tudták hová. Mire megérkezett a lány apukája, úgy fecsegtek, mint akik egész életükben ismerték egymást, s Szabolcs most először érezte, hogy ez a hét bizony nem is fog olyan lassan eltelni.

A napok úgy pörögtek, mintha valaki egy jojót dobált volna a fejük felett. A közös reggeliket közös séták, a közös sétákat közös ebédek, a közös ebédeket délutáni kikapcsolódás követte. Fényképet készítettek a Szécsényi fürdőnél, elsétáltak a Parlament előtt, kikukucskáltak a Halászbástyából, majd mécsest gyújtottak a Hableányon utazóknak a tiszteletére. A Margit szigetet is bejárták, s villamossal utazgattak Pestről Budára és fordítva. Úgy tűnt, egész életükben ismerték egymást, s Szabolcs keserves szívvel gondolt a hazaútra.

Mostanában egyre többször töprengett a hazáján, hiszen először érezte magát tényleg otthon. Persze mindig is szerette a spanyol kalandokat, a tengert és a barátait, de legbelül tudta, hogy sosem fog odatartozni. Mégis utálattal gondolt a Kárpát-medencében megbúvó kis országra, és büntetésként fogta fel a rá váró utazást.

Egy hét. Milyen soknak tűnt az induláskor, s most mégis milyen gyorsan fogytak a napok. Vasárnap mind a ketten szomorúan kortyolták a szállodai jégkását, majd rávették magukat egy utolsó sétára a Duna partján.

 ̶  Milyen érzés külföldön élni?  ̶  hozta fel újra a témát Kata.

 ̶  Mint itt, gondolom. Suliba mész, tanulsz, focizol. Biztos nincs sok különbség.

 ̶  Még sosem jártam külföldön.

Szabolcs egy padra mutatott, s mind a ketten lehuppantak.

 ̶  Az elején nehéz lesz, nem fogod érteni a nyelvet, de szerintem hamar belejössz. Az angolod tökéletes.

 ̶  Remélem, hogy Angliába megyünk.

 ̶  Á, ott csak esik  ̶  próbált viccelődni Szabolcs, de legbelül mintha valami megtört volna benne. Hiszen ő kicsi volt, amikor elköltöztek, és teljesen megszokta az új környezetét. Vajon mi lesz Katával, ha nem sikerül beilleszkednie?

 ̶  Végül is mindegy. Már hónap óta készültek a váltásra. Igazán kereshettek volna másik melót, és akkor nem kéne költözködnünk sem, de ez van.

 ̶  Lehet, hogy meg fogod szeretni.

Kata mélyet sóhajtott.

 ̶  Légyszi, ne legyél szomorú! Ez az utolsó napunk.

Még egyszer felültek a villamosra, hogy elbúcsúzzanak a várostól. Próbálták olyan hosszúvá nyújtani a perceket, amennyire a közeledő indulási idő engedte. Szabolcs összepakolta a bőröndjét, s mikor észrevette, hogy mindent szépen összehajtogatott, értetlenül bámult maga elé. Vajon egy hét elég ahhoz, hogy az ember megváltozzon? Nem tudhatta biztosan.

Már a taxiban ültek, de ő a Facebookon nézte a közös képeiket, amiket az elmúlt egy hét alatt töltöttek fel. Leginkább az ő ismerőseitől jöttek a like-ok, Kata, mintha magányos farkasként járta volna a netet. De most még ez sem zavarta. Megfejthetetlen gondolatok kőröztek benne, s minél inkább szeretett volna válaszokat kapni a kérdéseire, annál inkább elhomályosult előtte mindent. Fájt a búcsúzás.

A Messenger halkan pittyent.

Kata: Szia, az apukádat egészen véletlenül nem Horváth Zsoltnak hívják?

Szabolcs összeráncolt szemöldökkel bámulta a képernyőt.

Szabi: De… Mert??

Kata: Ő lett apa új főnöke!!! Spanyolországba költözünk!!!

 


 Olvasd el ezt a vendéknovellát is!







Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




augusztus 03, 2020

Ezt olvastam: Fróna Zsófia - Fegyverek háza

by , in

Kisebb kihagyás után újabb bejegyzéssel érkezem. Az elmúlt két hónapban rengeteg írásos tennivalóm volt, így a legújabb versek csak a Facebook oldalamon voltak olvashatóak. Mostanában a könyveimről sem publikáltam túl sokszor, aminek az oka arra vezethető vissza, hogy éppen kiadót cserélek.


Bevallom őszintén, hogy ezért is akartam elolvasni Fróna Zsófia könyvét.


Fülszöveg:

Egy lány.
Egy farkas.
Egy tőr.
Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne.
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott.
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába.
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon?
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire.
Megállja majd így a helyét?
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett.
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató?
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást?
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…

 

Nos, őszinte leszek, csak a fülszöveg alapján nem vettem volna meg. Ennek az oka, hogy nem rajongok a fegyverekért, bár a fantasyt szeretem, azonban nem sikerült felkelteni teljesen az érdeklődésemet. Ez pedig baj. BAJ! Hogy miért? Mert a könyv ennél sokkal többet tud, és ezt valahogy kifelejtették a fülszövegből. Lényegében egy olyan információ nincsen rajta, ami miatt azonnal megvettem volna, és ezzel lehet, hogy többen is így vannak.


Olvastad a Jók és rosszak iskoláját? Nekem egy hatalmas kedvenc lett, és azóta is sok ilyen sulis jellegű olvasmányt kerestem (öregszem?). Azonban hadd tegyek fel neked egy kérdést. Te, a fenti fülszöveg alapján elhiszed, hogy ez a könyv egy ilyen izgalmas suliról (is) szól? Jó, persze, ott van, hogy meghívást kap a Fegyverek Házába, de nekem ugye nem kell tudnom, hogy az pont egy suli.


És lényegében a történet is akkor kezdődik, amikor Megaira bejut abba a bizonyos iskolába. Osztálytársak, versenyek, házik, tanárok. Nekem talán kicsit kevés volt benne a szereplő, több utalást is szívesen olvastam volna a második és harmadik évfolyamról, de megértem, hogy nehéz ennyi szálat kézben tartani, úgyhogy nem panaszkodom, csak halkan megsúgom az írónőnek.


Lényegében tetszett a történet (minden, ami suli), és a vége szó előtti csavar szerintem nagyon ütősen sikerült, és már van is pár tippen rá, hogy ki az a bizonyos… nem írok nevet, olvasd el.


Azonban ez a bejegyzés számomra nemcsak a könyvről szól. Ahogy fentebb is említettem, több célom is volt az olvasással, meg akartam ismerni kicsit a kiadót, akivel szemezgetek.


Röviden: teljesen elégedett vagyok.
 

Kicsit hosszabban: bár nem papír könyv, az ebook teljesen rendben volt. Talán 3 helyen találtam olyat, hogy a betűk háttere megváltozott, ugyanis én nem fehér háttérrel olvasom, hanem sárgással. Ezeken a részeken gondolom be lett illesztve a szöveg, és elmaradt az egységes formázása. Azonban nem volt zavaró, legközelebb, majd nyomjatok egy CTRL és A lehetőséget is. A helyesírás szintén rendben volt, talán 2 helyen olvastam benne elírást, de ugye elég nehéz tökéletes könyvet találni.


Ezután nem mehetünk el az ára mellett sem. Nem tudom, ti miként vagytok vele, de én utálok ekönyvért 3500 Ft-ot kifizetni, amikor a papírkönyv 3900 Ft-ba kerül. Szerencsére a Fegyverek Háza 2000 Ft, amit szerintem ténylegesen el lehet kérni az e-regényért. Tudjátok, szerintem létezik a bűvös 1000 lépcső. Ez annyit jelent, hogy ekönyv vers 1000, ekönyv regény 2000, papír 3000.


Egyetlen gondolatot jegyeznék meg, azt inkább a lektor felé. A könyv elején kicsit olyan volt, mintha a Hogyan írjunk könyvet c. művét olvastam volna, de szerencsére az iskola után már nem éreztem ezt.


Mindenképpen olvasni fogom a folytatást.



 

Utolsó pontként meghagytam a borítót. Nekem a kiadó megjelent könyvei közül ez a favorit! Gratulálok a grafikusnak, és mindenkinek, akinek köze volt hozzá.


Olvasd el másik magyar írótól származó ajánlómat is.









Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:




 

 

 


június 08, 2020

Honnan származnak a kacsák? - mese

by , in

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy krokodil, akinek nem lehettek saját tojásai, bár mindennél jobban vágyott rájuk. Sokszor a vízből figyelte, ahogy a madarak boldogan énekelnek a fészkük felett, majd tanítgatják a kis lurkókat. Bár eleinte kétely ült az álmain, mégis egy napsütéses napon úgy döntött, hogy keres magának saját tojásokat. Kilépett a vízből, moha tarisznyát vett magára, és nekiindult az erdőnek.


Lassan haladt, benézett minden kő alá, átfésülte a bokrokat, de mindhiába. Már azon gondolkodott, hogy visszafordul, amikor megpillantott egy apró tojást a földön. Nem volt se fészke, se semmije, csak a tojás. Megszaglászta, de nem érzett más állatot rajta. Óvatosan felemelte, várt egy kicsit, majd amikor nem jött senki, beletette a tarisznyába.


Azonnal jobban érezte magát, hiszen neki is lett tojása. 


Tovább ment, és még alaposabban nézett át minden zugot. Három nap és három éjjel kutatott, az egész erdőt átfésülte. A fészkekben lévő tojásokhoz nem nyúlt, nem akart senkitől sem lopni. Mire visszaért a folyóhoz, már 12 tojás pihent a tarisznyájában.


Ezután a krokodil éjjel-nappal őrködött mellettük, este melegítette őket. Alig várta, hogy kikeljenek. Egyik reggel apró koppanásokra ébredt. Hirtelen azt se tudta, honnan jönnek, hiszen ő volt a folyó egyedüli lakója. Amikor felfedezte a repedéseket a tojásokon, egyszerre örült és ijedt meg. A fiókák egymás után bújtak ki a tojásokból, esetlenül néztek a nagy krokodilra, akinek a szíve repesett az örömtől.




Ettől a naptól kezdve a krokodil egy pillanatra sem pihent, lila fürdőruhát készített nekik, a hátára vette őket, és megmutatta nekik az úszás mesterségét. A kicsik lassan megszerették a vizet, és a krokodillal együtt siklottak a folyón. Azonban nem volt nevük, nem hívhatták magukat sem krokodilnak, sem madárnak. Pár napnyi gondolkodás után, a krokodil előállt a legtalálóbb névvel.


– Megvan! Tudom, hogy miként fognak titeket hívni! Mától mi vagyunk a Krokodil-féle Alakok Csoportjának Alkotói, vagyis a kacsák.


Minden madárnak tetszett ez az új név, így azonnal használni kezdték. A kacsák azóta is inkább a vizet választják, hogy emlékezzenek szeretett nevelőanyjukra, aki először tanította meg őket úszni.

--------------------------








Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:






május 30, 2020

Vírus-napló: 7 hét

by , in

45. nap otthon

Tegnap sikerült befejeznem a könyvecskét, laza 420 oldalt, azonban nem vett le a lábamról. Azonban kikapcsolódásnak jó volt, majd biztos keresek másikat. Szeretem az ilyen iskolában tanulós, nyomozós történeteket. Ha van valami ötletetek, akkor kommentben jöhet.

A tegnapi nap volt az első lépés a tilalom feloldásához, bár annyira felbosszantott, hogy nem is írtam róla. Vasárnaptól megengedik, hogy a gyerekes szülők naponta 1 órát sétáljanak, azonban ezt kemény szabályozás mellett. Egy felnőtt mehet csak, max 3 gyerekkel, és a gyerek nem érheti el a 14 éves kort. Nos… ebből én csak annyit láttam, hogy az utca tele volt gyerekkel, szülőkkel, és gondtalanul bandáztak.

Állítólag május 2.-tól a felnőttek (tehát, akiknek nincs gyerekük) is kimehetnének sétálni 1 órára, azonban ezek után kétlem… Ha most hirtelen megint nőni kezdenek a számok, akkor elbúcsúzhatunk a sétától. Nem értem, hogy miért nem lehet betartani, amit kérnek? Tele volt a tengerpart, tele voltak a parkok, mintha mi sem történt volna, mi meg az ablakból néztük. Nem is szeretném tovább részletezni.

Ma talán jobb a helyzet, hiszen sok szülő dolgozik, és a rendőrség is újra elkezdte ajándékozni a bírságokat. Régóta be vagyunk ide zárva ahhoz, hogy mások felelőtlensége miatt tovább büntessenek minket.

Addig is reménykedem benne, hogy szombaton végre én is kimehetek sétálni, ha csak egy órácskára is! Szurkoljatok, és tényleg jöhetnek a könyvötletek.

__________

46. nap otthon

Ma borzasztó fejfájásra ébredtem, és nem akar elmúlni. Lassan végetér a hónap, ami nekem annyit jelent, hogy végzek a melóval és több időm marad olvasni, filmezni és írni.

Nagy munkában vagyok, készülnek az írások mindennap. Szerintem a napokban el is árulhatom, hogy miről van szó. Arra gondoltam, hogy játszhatunk nyomozósat. A bejegyzésekbe, fényképekbe megosztok olyan titkos infókat, amiből rá lehet jönni, hogy min is dolgozok mostanában. Esetleg a nyertes kaphatna valami kis ajándékot. Hmm, hmm. Még kitalálom.

Amúgy ma regisztrálták a legkevesebb beteget március óta, úgyhogy ez külön jó pont. Lassan, de biztosan haladunk előre!

Akartok nyomozni?

__________

47. nap otthon

A nap megállás nélkül süt, kellemes, 20 fok feletti idő van. A téli ruháimat már lecseréltem, bár még nem tudtam a szabadban is élvezni a tavaszt. Olyanok lettünk, mint a méhek, megéreztük a jó időt, és nem tudunk leállni. Én legszívesebben ide-oda rohangálnék. De nem baj, már nincs sok hátra. Túléljük.

Lassan a vírus helyett a könyvekről fogunk beszélni, mint a régi szép időkben. Arra gondoltam, hogy szombaton indulna a nyomozás. Hozom majd a szokásos bejegyzéseket, azonban azoknak valamilyen közük lesz a mostani munkámhoz.
A kérdés: mit írok, és hova írom.
Nem ígérem, hogy minden bejegyzésben lesz valami nyom, de szerintem pár nap alatt ki lehet találni.
A nyeremény legyen egy könyv. Sajnos nem vagyok otthon, így egyelőre csak epub vagy PDF formátumot tudok felajánlani, de a nyertes(ek) kedvükre válogathatnak a 7 könyvem közül.

Tehát, holnapután indul a nyomozás!

__________

48. nap otthon

Még két nap, és kimehetek. Alig hiszem el, hogy majd 50 nap után mi is kiléphetünk az utcára külön engedély nélkül. Persze, nem úgy, mint ti, de azért ez is valami. Mindennap kiválaszthatok 1 órát, amikor sétálunk, bár ezt reggel 7 és 10 között, vagy este 8 és 11 között tehetjük meg. Még választhatunk is.

Holnap kezdődik a játék!

Addig ez egy mai napra illő vers.

Lassan felszabadul sötétség leple.
Sóvárgó nő sóhajt az éjszakába,
darabokra foszlott fehér ruhája,
ébredezik, bár inkább lepihenne.

Rózsaszín fodrot húz a tengerre,
rálehel az alant didergő tájra,
nővé érett, s mint egy büszke mátka,
beszínezi a sok sötét lelket.

Komornyikok lesik minden óhaját,
hogy a derűt e világra hozza át,
hozza csillámló vasparipán, ha kell,

nyomjon böllérkést az éj torkához is.
És bár a búbánat ki nem vágatik,
a pirkadat jöjjön, jöjjön újra el.

__________

49. nap otthon

Ma megmutatom nektek, hogy milyen élet vár rám az elkövetkező hetekben, vagy hónapokban.

Ez egy órarend. Gondosan le van írva, hogy ki mikor mehet ki. Én a kék színbe tartozom, úgyhogy vagy korán reggel, vagy későn este tudok sétálni.

A szabályok egyszerűek. Napi 1 óra, és a lakástól maximum 1 km-re távolodhatunk el. A rendőrség próba szerűen állít meg valakit. Szerencsére én a város szélén lakok, és van egy pofás kis domb mögöttünk, úgyhogy ezt ki is fogom használni.

Hát... üdv új világ.

__________

50. nap otthon

Sziasztok, emlékeztető mára.
Ma indul a nyomozós játék! Mától kezdve lehet figyelni, miket írok ki, és megtalálni a választ ezekre a kérdésekre.:
Mit írok és hova?
Ha tudjátok a megoldást, akkor üzenetbe jöhet. De ne siessetek, csütörtökre szerintem tudni fogjátok.

De addig is mesélek kicsit.
30 fok van, amit már régóta nem éreztem. Leszaladtam a boltba vízért, de huh, alig győztem visszajönni. Azt hiszem már tényleg nem kell a sok téli gönc, tehát elkezdhetek pakolni. 20.00-kor kimerészkedek a lakásból, és 50 nap után először sétálni fogok. Kíváncsi vagyok, hogy bírom, mert a hátam felvette az ülőgarnitúra formáját.

Mostanában szeretek kifeküdni a teraszra, és csak hallgatni a madarakat. Olyan, mintha énekelnének. Az egész utca hallgatja őket, hiszen végre eltűntek a kocsik. Róluk hozom a mai verset.

Madárdal

Könnyeden zengő szó, hajthatatlan árnyak,
Sistergő éjeken a fényekre vigyáznak.
Hajlongó búzaszál, megvetemedett erdő,
Gyalázatos kísértet, kunkorodó felhő.
Hiába hajlik a világ örök álomra,
Ha saját magát kergette végső álomba.
Hiába hallom dalát a bezárt ablakon,
Ha rád sem nézhetek, hangod nem hallhatom.
Mert csak egy maradt, csengő madárszó,
Titkos éjeken a fényekre vadászó.
Mert tudom, hogy győz a Nap, véget ér a vihar,
Reményt ad szívemnek a szárnyaló madárdal.

____________

51. nap otthon

A kijárási tilalom folytatódok, bár lehet érezni a változást. Néhány bátor bár már kinyitott, de csak elvitelre tudunk vásárolni. Első közös sétánkon nem bírtam ki, úgyhogy ki kellett használnom ezt a finomságot.

Hétfőtől állítólag meg lehetne látogatni a barátokat, bár még nem világos, hogy ezt miként fogják ellenőrizni.

Amúgy várom a megfejtéseket a játékra! Szerintem már ki lehet találni.

Addig, itt hagyom nektek az új kedvenc édességemet

 













Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:





május 30, 2020

Vírus-napló: 6 hét

by , in

Spanyolországban élek, ahol a koronavírus fertőzöttjei egyre nőnek. Március 14.-e óta hivatalos kijárási tilalomban vagyok. Rövid bejegyzésekben írom le a tapasztalataimat, amit heti rendszerességgel teszek fel ide. 


38. nap otthon

Sokszor véletlenül nyitunk ki ajtókat, aztán olyan sebességgel sétálunk át rajtuk, hogy fel sem tűnik.

Ez történt velem is. Viszont nagyon boldog vagyok, úgyhogy, nem is húzom az időt tovább. #dobpergés#

Új feladatkörrel bővült a napi teendőm, mától hivatalosan is dalt írok! Nem is egyet, nem is magamnak, de erről majd később.

Nagy munkálatok vették kezdetét, ami talán újabb ajtókat nyit a bennem zúduló költészetnek. Már egy ideje rugdos valaki a háttérből, hogy milyen jó lenne már dalokat írni, de szegényt eddig lehurrogtam. Vagyis nem, de na, ez nem olyan, hogy írtam egyet, ki kéri?! Értitek gondolom. Azonban, ha minden a tervek szerint halad, akkor nem csak egy munkáról van szó, tehát ezen az úton is lehet haladni tovább.

Köszönöm, hogy velem tartotok, és remélem, hogy a dalokat is majd úgy szeretitek, mint a drámát!

___________________

Közben hozom a friss adatokat is.
Nálunk 200.000 felett a hivatalos beteg, és 20.000 a hivatalos halott. Persze, már mind tudjuk, hogy ennél sokkal többről van szó.

___________

39. nap otthon

Ma eljutottam a kétségbeesés utolsó szintjére. Felkeltem, és egyszerűen nem találtam a helyem. Azért ez a 39 nap kezd meglátszani.

Csak nézem az utcát, és semmi, egy nagy üresség. Tényleg kezd elegem lenni. Május 9.... fogalmam sincs mit, fogok csinálni addig, és lehet, hogy még akkor sem mehetünk ki.

De reméljük a legjobbakat...

Ott hagyom ezt a szép éjszakai képet, mert akkor legalább aludhatok. Ha tudok... 

Sötétség cseppent tintatartójába?
Fekete lett, átfolyt az összes lapon,
akár vérfelhők egy borús alkonyon.
Suttogták: vajon kinek a hibája?
A felhúzott papiruszfalak mögött
felütötte fejét egy gyilkos kór,
mi halált hozott, de leginkább akkor,
mikor a gyarló nyelv összeesküdött.
Itt nem a szív csalárd. Hát akkor a nyelv?
Először lett neve a hazugságnak,
s minden szót óriás bendőjébe nyelt.
A férj engedelmes asszonyának,
de a kelő napban mind kegyelt marad.
Az igazságnak is meglett az ára.

____________

40. nap otthon

Ma lejárt a hivatalos karantén szó. Nem mondom, hogy jobban érzem magam, pont ugyanolyan nap, mint a többi.
De mégis jó kedvem van.

Találtam egy újabb pályázatot, legalább az otthoni zárka abban segített, hogy legyen időm mindre jelentkezni.

Mégis az új munkám tetszik a legjobban. 18 dalt kell megírnom és talán még a verseknél is jobban élvezem. Úgy kell érzéseket szavakba önteni, hogy a ritmus és a mondanivaló egymásba fonódjanak.
Remélem, hogy hamarosan megmutathatom őket.

Nektek hogy telik a tavasz?

____________

41. nap otthon

Ma úgy döntöttem, hogy rajzolok, és elküldtem néhány orvosnak. Maga az ötlet nem az enyém, de nagyon élveztem kivitelezni.

Állítólag, akkor leszünk túl a nehezén, ha több lesz a napi gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké. Ez jelenleg úgy néz ki, hogy kb. 3000 gyógyult versenyzik 4600 napi beteggel. Nem rossz, de még nem vagyunk túl a nehézen.

Újabb 440 ember veszítette az életet, ami 440 síró családot jelent ma is.

Én nem tehetek semmit, itthon vagyok, és néhány kedves szóval, rajzzal köszönöm meg mindenki munkáját!

Legyünk hálásak! 

____________

42. nap otthon

Már úgy hiányzik a természet, hogy mára róla hozom az egyik kedvenc versemet.

Pollent hánynak a giccses rétek,
Ködként terül el létük szaga,
Az eső unottan hullik alá,
Nem múlik a nyár őrült vihara.
Messze díszes trófea dobban,
Anyját várja a szarvasünő,
Az ízeltlábúaknak serege
Öntelt szárnyán hamisan hegedül.
Zavaró moraj zúg odakint,
A szél csúfan tépi a fákat.
Egy öreg varjú károg ostobán,
Rekedten kiabál a világnak.

Csak te látod ezt, ember.
Megtalálod a hibát.
Hallgass, figyelj. Ne űzd el
Az élet szimfóniát.

Mert felvirágoznak a rétek,
Lantként perdül szirmuknak dala,
A lágy eső zongorázik értük,
Elhalkul kürtje, az ég vihara.
Messze szerető pata dobban,
Velük dobol a szarvasünő,
Avari aprónép sem marad rest,
Szárny zizegése hűen hegedül.
A szellő leveleket mozgat,
Csendülnek, mint angyali hárfa,
Varjú trombitál büszkén, életet
Kiáltva a haldokló világba.

_____________

43. nap otthon

Lassan mind így fogunk kinézni. Az arcunk helyett egy nagy QR kód lesz. A spanyolok is azon dolgoznak, hogy mégis hogyan tudják nyomon követni a lakosság mozgását. A jövőben egy mozizáshoz be kell mutatnod a telefonodat, hogy te bizony nem vagy beteg, vagy azon szerencsések közé tartozol, akik már meggyógyultak, és így immunisak. Érdekes, azt hittem, eddig az volt a cél, hogy igyekezzünk ne elkapni.

Igazából lassan semmit sem értek. Ügyesek voltunk, nem mentünk sehova, erre azt kapjuk, hogy akkor ezután sem mehetünk, mert nem gyógyultunk meg. Néhányan azzal viccelődnek, hogy betegedő partikat fognak szervezni, ahol mindenki megölelgeti a lázasokat, mert így a gyógyulás után szabadon mozoghatunk. Egyszerre vicces és abszurd helyzet.

Elképzelem, ahogy el akarok menni egy bárba kávézni, és az ajtóban le kell húznom a kódomat. Sárga lesz, mivel még nem voltam beteg, és a bár egyik sarkába mehetek csak be, ahol úgy beszélhetek, hogy egy hatalmas üvegfal vesz körül. Lehet, csak az én képzeletemmel van gond, de olyan nevetséges ötlet ez, pedig pont ezt akarják behozni! A tengerparton üveggel akarják elválasztani a napozókat egymástól.... Na, erre se tudok mit mondani.

Jelenleg 223.000 beteg van, 22.000 halott és 90.000 gyógyult.
Na, megyek, megnézem milyen kód lesz az arcomra varrva...

_____________

44. nap otthon

Ma hivatalosan is napló szünetet tartok.
Elmentem olvasni.

____________












Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:





április 25, 2020

Vírus-napló: 5 hét

by , in

Spanyolországban élek, ahol a koronavírus fertőzöttjei egyre nőnek. Március 14.-e óta hivatalos kijárási tilalomban vagyok. Rövid bejegyzésekben írom le a tapasztalataimat, amit heti rendszerességgel teszek fel ide. Az ötödik hét eseményei jönnek.


31. nap otthon

Ezt a képet pont egy éve készítettem. Furcsa belegondolni, hogy most is ott lehetnék, a kis füzeteimmel, vagy csak simán aludhatnék egyet a langyos homokban. Ma kifejezetten bosszant a helyzet, és már az is eszembe jutott, hogy mi lenne, ha mindennap elmennék bevásárolni....
De aztán elvetettem.
Amúgy szeretem a hétfőt, mert ilyenkor közös zumba órám van a többiekkel, ami segít egy kicsit kizökkenni a valóságból. Jó, Mert már a szomszédok se néznek furán, hanem ők is megpróbálnak edzeni. Az egyik szembe levő erkélyen például egy szobabicikli van. Vajon ha a biciklimet rákötöm egy székre, akkor használhatom én is?
Ki kéne próbálni.

Visszakerestem az elmúlt hónap bejegyzéseit, és összegyűjtöttem őket a blogomon. Nagyon fura volt visszaolvasni. A 4. nap arról írtam, hogy 5000 beteg volt. Mára ez a szám eléri a 170.000-ret.
Azért ez kicsit elgondolkodtató, nem?

________________

32. nap otthon

Úgy döntöttem, hogy mára friss adatokat hozok nektek.
Spanyolországban a betegek száma 172.541.
Bár, mire leírtam, már biztos nőtt, de talán nem sokkal.
18.056 személy veszítette életet ebben az egy hónapban a vírus miatt.

Szerencsére akadnak pozitív hírek is.
Legalább 67.000 személy sikeresen meggyógyult.
Madridban bezártak a Jég Palotát, ahova 10 napon keresztül helyezték el a testeket. Ma már nem kellenek az extra helyek, a helyiek is bírják a nyomást.

A valóság azonban egy kicsit máshogy néz ki.
Madridban például 50.000 regisztrált beteg van, azonban 300.000 van telefonos orvosi felügyelet mellett, mivel vannak tüneteik, csak nincs rájuk teszt. Innentől kezdve a számok igencsak megugranak.

Az ország azonban gazdaságilag elérte a 2008-as nagy válságot, sőt, már most rosszabb.
A kérdés csak az, hogy vajon meddig engedik romlani. Sokak szerint 26.-án enyhülnek majd az intézkedések, de valószínűleg a csőd elkerülése miatt.

Kíváncsian figyelem a történteket, miközben örülök, hogy mi nem tapasztaltuk a betegséget, annak ellenére, hogy a párom mindennap kint dolgozik.

Ti is vigyázzatok magatokra! Attól, hogy kimehettek, még nem biztos, hogy biztonságos is. 😉

Nektek hogy telik a tavasz?

___________________

33. nap otthon

Hát ez a napló dolog kicsit hosszabbra sikeredett, mint gondoltam volna, úgyhogy arra gondoltam, hogy szabok neki egy határt. Szerintem lassan mindenkit érint, és nem kell, hogy itt gügyögjek mindennap.
Szóval, szerintem jó lenne kiindulni a karantén szóból, ami a latin 40-re vezethető vissza.
Mi lenne, ha a 40. nap lenne az utolsó ilyen napló-bejegyzés?

Persze, ha ti szívesen olvassátok, akkor mesélek, teljesen rátok bízom.

Amúgy ma teljesen jó napom volt. Tudjátok, van nekem egy kisregényem, ami inkább kis-sorozat, de sajnos a vírus miatt a kiadó jelenleg nem vállalja. (Nem tudom, hogy később fogja-e). Azonban szerintem muszáj megjelennie, de inkább ebben is titeket kérdeznélek meg, hiszen ti fogjátok olvasni.

A lényeg, hogy van egy blogger, aki utazásokat mutat be, azonban mindig valami bajba keveredik. Az a fajta könyv, ami kikapcsol, megnevettet, és nem ugyanarra a sémára épül. Vagyis nem egy ötlet lenne több bőrbe bújtatva, hanem az élethez hasonlítana, a blogger bőrén keresztül.

Eszeveszetten dörömbölök a kiadók ajtaján, de ebben a helyzetben nem is várok semmit. Azonban folytatom, ha elolvasnátok.

Könyv igen, vagy könyv nem?

___________________

34. nap otthon.

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy tegnap írt a posztom alá. Nagyon jól esett, hogy nemcsak a naplót, hanem a regényt is szeretnétek, úgyhogy újra feltöltődtem energiával.
Ha törik, ha szakad meg fog jelenni az a regény, de nem most. Megvárom, hogy a helytet stabilizálódjon egy kicsit, azonban dolgozom tovább.

Ez a kép azt mutatja, hány ötletem van. Az utóbbi egy hónapot azzal töltöttem, hogy pályázatokra írtam, remélem, hogy lesz eredménye. Tele vagyok ihlettel, érik bennem regény és dráma is, csak győzzek leülni. Mindenesetre kell egy kis levegőzés, úgyhogy kinyitom az ablakot és zumbázok kicsit. Amúgy ma ingyen maszkokat osztogattak az egész városban, a legtöbb postaládában landolt egy, amiért nagyon hálás vagyok. 180.000 körül van a tényleges betegek száma, de melegszik az idő, úgyhogy reménnyel tekintek előre. Persze az élet nem lesz ugyanolyan. A baráti ölelések még várnak.

De tudjátok mit?
Most tényleg érzem, hogy mennyire fontos néhány jó szó, mert csak abba tudunk kapaszkodni. Én továbbra is kijárási tilalom alatt élek, de köszönöm az üzeneteket!

Szuperek vagytok!

____________________

35. nap otthon

Sok új olvasót köszönthetek az oldalon, így szeretnék néhány dolgot gyorsan tisztázni. Spanyolországból írok nektek, és a 35 nap nem az önkéntes lakásban maradásomra vonatkozik, hanem a kijárási tilalomra, ami az országban jelenleg is fennáll.

Egy hét csupa pozitív hír után, ma arra ébredtünk, hogy a fertőzöttek megint emelkedni kezdtek, ami megközelíti a 190.000-ret. Ennél lényegesen több van, azonban tesztek hiányában ennyi a tényleges adat.

A munkanélküliség elérte a 2008-as válság számait, sőt, már meg is előzte. Azonban a hírek egyre rosszabbak. Úgy számolják, hogy a kultúra és a turizmus akár év végéig is zárt kapuk mögött fogja megszenvedni a járvány hatásait. Nem is kell mondanom, hogy turisztikai ország lévén ez rengeteg embert érint, az igazat megvallja engem is. A város, ahol jelenleg is lakom egy turisztikai központnak számít, és a nagyobb irodákat és gyárakat leszámítva, szinte mindenki munkanélküli lett. Nálunk nem egy bár van a városban, hanem 3 minden egyes sarkon, azok az emberek most nem tudják, hogy mi lesz velük. Nem tudom elképzelni, hogy év végéig ez mit jelentene. Olyan számokról beszélünk, ahol már el kell vonatkoztatnunk a számoktól, mivel mindegyik egy embert és egy családot jelent.

Bár a média azt próbálja kifelé közölni, hogy rendeződnek a dolgok, hiszen néhány magyar internetes hírportálon is ezt olvastam, azonban ez egyáltalán nem igaz. Ez a járvány hosszú lefolyású lesz, és azokat is magával viszi, akik sosem betegedtek meg. Csak, hogy egy példával éljek. Egyik jó barátunk szemműtéten esett át, pont a tilalom előtt. Ezután azonban a betegek miatt nem fogadták a kórházban, ami ahhoz vezetett, hogy elfertőződött a seb, és lehet, hogy megvakul. És akkor ő még nem szívműtéten esett át.
Sajnos minden egyes megbetegedés azt jelenti, hogy valaki orvos nélkül marad, hogy valakit nem fognak tudni ellátni.

Pár hete még arról írtam, hogy a világ ugyanúgy fog működni, mint régen, azonban ma már nem vagyok benne biztos, hogy létezni fog-e az a világ.

___________________

36. nap otthon

Sajnos mindig van valaki, aki gonosz, aki kijátssza a védtelen félt. Az élet során többször beleszaladunk egy csapdába. Mert vannak ők, és vagyunk mi. Talán egy játéknak tűnik. De vajon az élet tényleg játék lenne?

Játsszuk azt, hogy én itt parancsolok,
és játsszuk azt, hogy te folyton ugrálsz.
Játsszuk, hogy én palotában lakom,
s neked pedig ott van a néma rács.
Játsszuk, hogy neked száraz szalma jár,
míg én cápauszony levest eszek.
Játsszuk, hogy neked bármit adnod kell,
én pedig addig mindent elveszek.
Játsszuk azt, hogy én szabadon járok,
neked lépésednél vaslánc csörren,
hogy amit te fognál ki magadnak,
azt én már a múltban megöltem.
Játsszuk azt, hogy én kezemet nyújtom,
s te megnyalhatod dagadt ujjaim,
és míg nekem napi tiszta ágy jár,
te piszkodban ébredhetsz holnapig.
Játsszuk azt, hogy én mindent ígérek,
de neked kell szavam betartani,
játsszuk, hogy míg te egyre gyengülsz,
addig bennem egy szörny alhatik.
Játsszuk azt, hogy te néma maradsz,
én pedig örök süketté válok,
Játsszuk, hogy én utállak téged,
mégis mi vagyunk legjobb barátok.
Játsszuk azt, hogy...
Mit mondasz? Te nem akarsz játszani?
Tudatlan... Hisz már régóta játszunk.
Szabadságod ki váltja ki?

____________________

37. nap otthon

Ma szeretnék válaszolni néhány hírportálnak. Azt olvastam, hogy milyen szuper, a spanyolok és az olaszok már lazítanak a korlátokon.

Khmm, Olaszról nem tudok nyilatkozni, de Spanyolról igen. A kijárási tilalom május 9-ig lesz meghosszabbítva.
Az egyetlen új lehetőség, hogy a gyerekek majd kimehetnek. Ezt azonban ne úgy értsük, hogy irány a játszótér. Olyanra kell gondolni, hogy kint lehet 1 órát, gyalogolhat egy szülővel, és nem léphet kapcsolatba senkivel.

Nekem nincs gyerekem, de nem tudom elképzelni, hogy milyen lelki állapotban lennék 37 nap után. És akkor sok családban nem is egy gyerkőc van. Tehát ugyanolyan szigor van, mint eddig, csak az anyukák talán nem kapnak rohamot. Legalább abba az egy órába kapaszkodhatnak lelkileg. Úgyhogy, ne higgyetek mindent el, mert sok hirportál kiforgatja a valóságot. Nem kell pánikolni, de mindennek bedőlni sem.

ui.: új projekt a láthatáron










Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből: