szeptember 28, 2018

Vendégíró - Bogár Erika

by , in

Köszönöm Diananak a bemutatkozási lehetőséget.  A novella, melynek részlete alább olvasható a 2011. évi Szárnyalás című „Győri Antológiá”-ban jelent meg. A kiadványt évről évre a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség – melynek tagja vagyok –  adja ki Győr városa, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, valamint a Palatia Nyomda és Kiadó KFT támogatásával.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 2017-ben a Közösség képviselői átvehették a Győr Művészetéért díjat.
A 2002-ben megjelent antológiában szerepeltem először, akkor még versekkel, aztán hosszabb ideig nem publikáltam. Idei kiadványunk jelenleg még előkészítés alatt áll, novemberben, a Győri Könyvszalonra jelenik meg.
A választásom ebben a bemutatkozóban végül azért esett a Szárnyalás kötetre, mert amellett, hogy újrakezdést jelentett számomra az írás és publikálás terén, az egyik legkedvesebb, Magdaléna című írásom szerepel benne.


Bogár Erika

Magdaléna (részlet)
Egy bevásárlóközpont kávézójában ültek, Del a vízesést nézte. Egy pillanatra mintha fájdalom villant volna a tekintetében. Halk, tépelődő szavait alig lehetett érteni:
– Ahogy a lezúduló víz zuhan alá a mélybe, az a szabadság, az álmodás.
– Ezek szerint fürdött már természetes vízben – állapította meg Magdaléna csodálkozva.
– Igen, odakinn –  a férfi valahova nagyon távolra nézett, mintha a végtelenen túl látná álmai zuhatagát. Magdaléna megsajnálta:
– A víz a medencében csak félméteres, a zuhatag pedig hologram, sajnálom.
Del vállat vont, arca kifejezéstelen lett. Magdaléna apátia közelinek érezte az állapotát. Tapasztalatból tudta, milyen veszélyessé válhatnak az ilyen alakok, ezért folytatta a beszélgetést:
– Mit is mondott ott a hűtőpultnál, mikor a készételeket megmutattam?
– Színes gumi – a férfi vállat vont. – Igazán úgy néznek ki, ne haragudjon. Maga is ezt eszi? Itt ehetne rendes ételt. Nem hiszem, hogy nem tudná megfizetni. Gyümölcsöt, igazi húst, zöldséget. A vadas parkban gyakran ettem szabad tűzön sütött krumplit, sőt néha az erdészek hoztak vadhúst is…
Kicsit felélénkült, és az éjszakai erdőről kezdett mesélni. Képszerűen, szinte költőien.  Magdaléna maga előtt látta a csillagos eget, hallotta a fák széltől susogó lombját, a bagoly huhogását, és más éjjeli állatok neszeit.
Rövid hallgatás után újra faggatni kezdte a férfit:
– Van családja?
– A szüleim.
– Feleség, gyerek?
– Nincs feleségem, és túl sok gyereket láttam meghalni… Akkor hoztak ide először, amikor inhalátort loptam a vadas park gyógyszertárából, egy kisfiúnak. – Del arcán megrándult egy izom. Hátradőlt a széken, karjait  összefonta a mellkasán. Magdaléna világosan értette a testbeszédet, és látta a szemén, hogy bezárkózik. Nem akarta lerohanni. Ő is hátradőlt, és a vízesést nézte.
– Megkaptam az aktája kivonatát… Fiatal volt még, lázadó kamasz… Akkor mindannyian túlzásokba esünk, mert még nem látjuk reálisan az életet… – próbálkozott kicsivel később.
– És maga azt hiszi, hogy már látja? – kérdezte a férfi cinikus hangsúllyal.
– Ismerem a jogaim és a kötelességeim.
Del felsóhajtott.
– Mit akarnak tőlünk?
– Hagyják abba a szabotázsakciókat, Del! Ezzel nem segítenek magukon, nekünk pedig egyértelműen ártanak. A földvédők nagy része hasznos tagja lehetne a társadalomnak.
– Igen?! – a férfi tekintete dühösen villant, de aztán szinte súgva kérdezte: – Mire használnának bennünket, azon kívül, amire most?
Magdaléna meghökkent.
– Nem értem, Del. Ön évekkel ezelőtt önként vállalta, hogy részt vesz néhány kísérletben, és ezért elengedték a büntetése nagy részét.
– Igen – bólintott kimérten a férfi.
– Úgy gondolja, hogy valaki nem volt korrekt Önnel szemben?
Látszott, hogy Del uralkodni próbál magán, de a tekintete újra elárulta. Magdaléna kihasználta pillanatnyi megingását, az asztal szélére támasztva a kezét, kissé előre hajolt.
– Láttam a tesztjeit, átlagon felüli az intelligenciája.
– Talán ezért nem maradtam itt eddig. – Del újra a gúny páncélja mögé bújt. Az első páciens volt, akinél Magdaléna képtelen volt irányítani a beszélgetést. Mintha a férfi pontosan tisztában lett volna ezzel, nyugodt hangon beszélni kezdett:
– A biztonságos városok csak tovább melegítik a Föld légkörét, az édesvíz pedig egyre kevesebb… Már a XXI. század elején nyilvánvalóvá vált, hogy az embernek újra kapcsolatot kell teremtenie a természettel, hiszen a Föld segítségért kiált. De sokan még most sem képesek ezt megérteni, pedig hamarosan már késő lesz.
– Ezek idejét múlt gondolatok. A Kék Város és a többi elszigetelt oázis jelentik az egyetlen reményt az életben maradásra! – tört ki Magdaléna.
– Ha rajtam múlik, mutatok Önnek egy igazi oázist. – Del arcán különös mosoly jelent meg, közben kinyúlt és megsimogatta Magdaléna kezét. A nő zavartan bámulta a férfi napbarnított ujjait.
– Maga szeretne családot, gyerekeket? – kérdezte aztán Del hirtelen.
– Én kisbabát várok, Del. – Magdaléna megrettenve kapta a szája elé a kezét, és hátradőlt a fotelben.
– Micsoda? – Del is visszahúzódott.
Néhány pillanatig mindketten hallgattak. Aztán mintha már nem is tudná, miért van ott, Magdaléna kiöntötte a szívét:
– Anyám harmadosztályú tiszt volt. A jó képességű gyerekeknek kiváltságok járnak, de ő az alacsony beosztása miatt nem adhatott meg nekem mindent, ezért bekerültem a rendszerbe. A szerencsésebb gyerekek akár tíz-tizenöt éves korukig is az anyjukkal maradhatnak. Én már ma is elég komoly pozícióban vagyok ahhoz, hogy jó sokáig együtt maradhassunk.
– És az apa?
– Egy gyermeknek semmi szüksége arra, hogy két ember testi vonzalomra épülő, bonyolult kapcsolata akadályozza a fejlődésben, és károsan befolyásolja a jövőjét. – Magdaléna újra a vízesést nézte.
Del követte a tekintetét, lágy hangon szólalt meg:
– Azt hiszem, mi sosem fogunk egyetérteni, de a vízesést legalább mindketten szeretjük. Maga segít nekem eligazodni ebben a világban, cserébe elviszem egy oázisba.
– Ha a chip alapján megtalálják, azonnal megölik, Del.
– Ne féljen! Van egy barátom, aki képes átállítani a rendszert. Senki nem fogja észrevenni, hogy elhagytam a várost.
– Ezt a rendszert nem lehet átállítani, Del. Itt nőttem fel, sosem tapasztaltam egyetlen műszaki hibát sem.
A férfi mosolygott.
– Néha vannak csodák, de ha mégsem… Cserébe a kis kalandért, teljesítené az utolsó kívánságom?
Magdaléna megrökönyödve nézett rá. Del rendületlenül folytatta:
– Nem akarom, hogy a hamvaimat egy fémkazettában őrizzék lenn a város mélyén, ahogy a nagyapámét. Vigyen ki innen.
Magdaléna képtelen volt válaszolni…


--------------------------------------------

Bogár Erika blogja itt olvasható.


















Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveimből:








My Instagram