Bőr és csont

Jelentem, lassan körvonalazódik bennem az új kötet tematikája. Kemény és ütős témát választottam, s talán már egy kötetcím is lebeg lelki szemeim előtt. Személyesebb témával jövök benne, s egy olyan problémát veszek nagyító alá, amely egyre nagyobb méreteket ölt.

Vajon mi lehet az?

Addig is álljon itt egy új vers az új kötetből.

Rideg lett minden, talán egy álom.
Nem beszélsz, de hátha kitalálom.
Nosztalgiát fúj a kor, kitörő enyészet,
bár megérthetném őt, s ezt az egészet.
Honnan indulnak a percek, órák,
léteznek-e emlékek, hogy visszahozzák.
Szeretném látni, s érezni újra,
ahogy a gyermekkor hajamat fújja.
Ahogy a semmi játszadozik velem,
ahol a találkozás puszta védelem.
Szeretném a létezést újra élni,
de a néma szavakat senki sem érti.
Szívem kemény lett, mint egy szikla,
esővel öntöztem, s nem kaptam vissza.
A bosszúálló emlékek újra jöttek,
csak ürességet hagytak a szülőknek.

Komoran nézett rám egy arc vissza,
A túloldalról a nevemet szidta.
Sikátor felé csábított lassan,
maffiamadár ült vállán, hagytam.
Belesétáltam a szikár sötétbe,
egyre beljebb a feledésbe.
Ő csak pislogott, elhagyott régen,
mikor egy csodás kiútról meséltem.
Mikor hittem minden újban,
mikor nem a magány mögé bújtam. 

Bőr és csont volt, rejtőzködő,
úgy mutatkozott be, mint az Idő. 



Olvasd el Depresszió c. versemet is!














Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Hogyan írjunk ebookot? - formázás

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!