Magyarként Spanyolországban - 3. rész

Könyvmolyként és tollforgatóként ugyanolyan szeretettel tekintek a könyvekre, mint a különböző tollakra és az egyedi füzetekre. Amikor lehetőségem van rá, elszökök sétálni az embertömeg borította keskeny utcákon, s néha csak úgy beszabadulok egy-egy papírboltba. 

Ilyenkor igazi szuperhősnek érzem magam, szememből vöröses lézersugár lövell ki, amellyel végig analizálom a rendezett polcokat, azonban a szokásos iskolai írószereken kívül sokáig csak az alapfüzeteket találtam. Így a lelkesedésem lassan alábbhagyott, s ezek a kitöréseim is csökkenni kezdtek. Aztán egyik nap megtaláltam a szent Grált. Vagy inkább Füzetet?

Lehet, hogy a spanyolok nem rajonganak annyira a könyvekért, nincsenek hozzászokva a meleg takaró alatti olvasáshoz, s a fiatalok már inkább a telefonjaik után szaladnak, azonban nagyon értenek az ajándékokhoz. (Az előző cikkben a gyerekkönyvekről írtam.) Igen, a spanyol az egy vendégszerető nép. Szereti a színeket, a mintákat, a formákat, és mindent, ami egy kicsit is különleges. Talán néha átesnek a ló túloldalára, de könnyen találunk minden szemnek-szájnak ingerét. Talán egyszerűbb, ha megmutatom, hogy miről beszélek. 



Hát nem gyönyörű? Az igényes kivitelezés mellé kapunk rövid idézeteket is. A képen látható füzetekre az alábbi szöveget írták (balról jobbra):


  • A csillagok akkor fényesek, amikor az ég sötét.
  • Az élet egy út, nem pedig egy verseny.
  • A világ jobb veled.
  • A legjobb dolgok az életben nem dolgok.
  • A szerelem egy olyan őrültség, amely mindent meggyógyít.
  • Ahova te mész, én is megyek.
  • A szeretetem nem fér el ebben a világban.
  • Soha ne hagyd abba az álmodást.
  • A te mosolyod az én legnagyobb kincsem.
  • Az éjjel a miénk.
  • Merd élni a saját történeted.
  • Előre! Fald be a világot.
  • Nincs még egy olyan, mint te.
  • Mindent kibírsz.


Az Ale Hop nevű bolt egész Spanyolország területén megtalálható. Díszpárnákat, kulcstartókat, napszemüvegeket, táskákat, színezőket, és még ezernyi más kütyüt árul, melyekhez színes gyerekjátékok, ajándéktárgyak és füzetek társulnak. Lényegében szinte minden megtalálható benne. A képen látszik a termékár is, mely pontosan 4 euró. Forintra átváltva körülbelül 1300 Ft-nak felel meg.

Választhatunk az A6-os példányokból. Egyik közkedvelt fajtája az egyszínű alapon a díszes felirat, esetleg valami kedves illusztráció. Leggyakrabban rózsaszín, kék, piros és lila színt használnak az alaphoz, majd színes, már-már túldíszített betűket. Az én magyar szememnek egy kicsit giccsesnek tűnnek, de a csillagosból én is beszereztem egyet.

Egy másik kedvelt fajta az, amelyiken alapszín helyett egy kellemes fotó van. Fákról, felhőkről, tengerpartról, és arra viszik rá az elsőhöz hasonló feliratokat. Ez talán a komorabb lelkületűeknek is tetszetős lehet, ugyanis találunk közte barnás és szürkés árnyalatokat is. Ha nem tudjuk, hogy az ajándékozottunk melyiknek örülne, akkor ez egy biztos választás szokott lenni.

A következő fajta sajnos nem minden boltban megtalálható, pedig biztos vagyok benne, hogy bőven lenne rá kereslet. Ha megnézed az első képet, akkor az egyik sarokban bálnákat találsz. Ehhez hasonlóan egyéb állatokat is felhasználnak, s minimális stílusban készítik el hozzá a csábító borítókat. Ezeknek a füzeteknek a különlegessége, hogy nem csak kívül, hanem a belsejükben is elrejtenek egy-egy kellemes mintát. Én egy flamingósat lőttem. Ezekben a füzetekben nem csak sima lapokat találunk, hanem csíkos és négyzetrácsos oldalakkal vannak díszítve, itt-ott egy aranyos motívumokkal. Az alábbi képen gyönyörködhetsz benne. 




A6 méretben a harmadik fajta merőben eltér a színes gyönyörűségektől. Barna alapszínt használnak, melyeken országaink híres épületei láthatóak. Így történhet, hogy a spanyol boltban találkozol az Eiffel-toronnyal, a Towerrel, vagy az angol telefonfülkékkel. Ezek a füzetek kétszer olyan vastagok, mint színes testvéreik, s szinte minden második lapon találunk rajtuk valami elrejtett csodát. Angol idézeteket, még több helyi épületet, pillangókat, madarakat. Ezek a füzetek 6 eurónkba fognak kerülni, ami nagyjából 1900 Ft. Otthon egy szebb spirálfüzetet sem találtam ennyiért…

A spanyolok azokra is gondoltak, akik már jól bevásároltak mindenből, és nem tudják hova belegyömöszölni az ajándékfüzeteket a bőröndjeikbe, így elkészítették a szerethető, A6-hoz közeli méretet. Ebből a méretből csak színeset talál magának az ember, azonban tökéletes a jegyzeteléshez, firkáláshoz, vagy simán az ajándékozáshoz. Az áruk ugyanis 2 eurót tesz ki, mely nem éri el a 700 Ft-ot. Ennyi pénzért pedig ajándékot nem igazán fogsz máshol találni. Nekem több is van belőlük, szeretem tapogatni a selymes fedelüket, arról nem is beszélve, hogy minden lapjuk sima. Ha olyan vagy, mint én, s ki nem állhatod a csíkokat és négyzetrácsokat, akkor tetszeni fognak. Ugye milyen szépek?



Ha pedig szeretsz írni, és nem elégszel meg a füzettel, úgy vehetsz színben és mintában hozzáillő tollat is újabb 2 euróért. A pénztáros akár be is csomagolja neked. Hát nem tökéletes ajándék?

Azoknak a molyoknak, akik az írástól sem állnak messze, igazi öröm ilyen naplót megkaparintani. A költőknek a kisebb füzeteket ajánlom, hiszen az apró táskákba is beleférnek, s bármikor elő lehet őket venni egy jó kis versíráshoz. Igaz, nem könyv, de aki az olvasást előnyben részesíti, az szeretni fogja.

A cikk az Imádom a könyveket magazinnak készült: http://imadomakonyveket.hu/











Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!

Hogyan írjunk ebookot? - formázás