És akkor írtam egy drámát

Ha anno valaki megkérdezi tőlem, hogy mi szeretnék lenni nagykoromban, akkor azt felelem: talán vegyész. Pedig az írásnak nincs túl sok közé a kémcsőhöz! Aztán mégis író lettem.

Az ártatlan bűnös c. művem megírása után jöttek a kérdések, főleg, hogy helyezett lett a DrámaTéka versenyén. Hogyan vetemedik drámaírásra egy fiatal? Hiszen ahhoz öregnek kell lenned, nagy pápaszemeket kell hordanod, és férfi kell, hogy legyél. Bevallom, ezen a mai napig el szoktam mosolyogni. Igaz, hogy már általánosban is a magyar volt a kedvencem, középiskolában pedig egyenesen rajongtam érte, se a drámákat, se a történelmet n em szerettem soha. Hiszen ott minden adva van. Megváltoztathatatlan évszámok, átírhatatlan fejlődések. Emellé pedig monoton órák, vagy érthetetlen versszakok társultak. Kinek lenne az álma, hogy drámát írjon?

Persze, igazi stréberhez méltón elolvastam az összes kötelezőt, így a Hamletet, Lear királyt, Tartuffe-öt is. Egyet sem hagytam ki, s minden egyes olvasás után felemlegettem a nagy ősöket, hogy mégis hogyan vetemedtek a fiatalok effajta kínzására. Aztán egyszer minden megváltozott.

A családommal csak pár hónapja laktunk Veszprémben, és abba a tipikus vegyész osztályba jártam, ahol mindenki mindennek készült, csak vegyésznek nem. Így esett, hogy a hét lány közül az egyik a Veszprémi színházban dolgozott a szabadidejében. Az iskola támogatta a helyi színházat, így a tanévben háromszor is ellátogattunk oda. Annyira hidegen hagyott a dráma, hogy az első előadásra el se mentem velük, a másodikon is csak a magyar tanárnő miatt voltam hajlandó részt venni. Sosem fogom megbánni ezt a döntésemet.

A Twist Olivért nem olvastam előtte könyvben, de tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok. Azonban az előadás szinte belepréselt a székbe. A színészekkel együtt nevettem, velük sírtam, velük örültem. Legszívesebben örökké ott maradtam volna. Megfogott, magához láncolt és a mai napig nem eresztett el. Protekciómnak hála, egyik este újra megnézhettem az eladást. És újra. Azonban nem a nézők oldaláról, hanem a színfalak mögül. Akkor mondtam ki először hangosan, hogy egyszer fogok írni egy drámát.

És így is lett. Nem is akármilyen drámát. Történelmi drámát!
Beleástam magam a történelemkönyvekbe, angolról fordítottam a megbízható forrásokat. Egy hónapon keresztül kutattam három nap eseményei után, mire végre megszületett az én Marie Antoinette-tem. Amikor valaki megkérdezi, hogy miért pont róla írtam, akkor csak annyit tudok felelni, hogy megéreztem. Hiszen vicc az egész, én soha életembe nem szerettem a drámát, az évszámokkal pedig ki lehetett kergetni a világból. Most mégis két történelmi alapokon nyugvó színművet tudok magam mögött, s érzem, hogy még messze a vége.

Soha ne mondd, hogy soha. Ezt én is a saját bőrömön tapasztaltam, s azóta igyekszem mindenre nyitott elmével figyelni. Hiszen attól, hogy valamit utálunk ma, még szerethetjük holnap, s akár örökre az életünk részévé válhat. 




Akasztott király című drámámról ebben a cikkben olvashatsz.
Ártatlan bűnös című drámámról pedig ebben.






Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!

Borítóleleplezés, avagy a legújabb könyvem