Az akasztott király II.

Mehuma és Zétán elindul, fiatal lányok csatlakoznak hozzájuk. A lányok énekelnek.

Lányok
Királyunk fogad.
Nő lesz a szabad.
Szám dalra fakad.
Királyunk fogad!

Újabb lányok csatlakoznak a menethez.

Lányok
Szolga véget ér.
Asztalon kenyér.
Áldott életért
királynőt remél.

Újabb lányok csatlakoznak a menethez.

Lányok
Menni, menni kell.
Királyné leszel.
Adni, adni kell.
Királyné leszek!

A menet Eszterhez érkezik, megállnak, az éneklés elhalkul.

Eszter
(félre) Néztelek. Lassan eltűntél előlem.
Vigyáztál rám, mint törékeny virág,
a csendben hajlongó borús, néma nád.
Mégis, a nagyok elűztek mellőled.
Zajongtam s a zajban némává válok.
Lehanyatlok a szeretett földre,
mellém fekszik, ki maga után lökne,
s rám kacsintanak szürke szivárványok.
Talán hallasz még, azonban nem látlak.
Egy szerető föld, melyből kivágtak.
Érzem még ölelésed, fogod kezem,
fülembe súgod bús dalát a szélnek.
Kitartasz, bár erre meg sem kértek.
Előttem lebegsz, mint élő s eleven.
Látni foglak. Látni s magammal vinni.
Köszönöm, hogy megtanítottál hinni.
Mint mező felett szálló jégmadár,
röptömben mindent szívébe zár.
Apám helyett váltál igaz családdá,
ha tudnám, százszor meghálálnám.
Kitartok és mindig remélek,
érted s Istenemért élek!

Eszter beáll a sorba, elindulnak, a menet áthalad a nézőtér közepén. A színpad lassan kiürül, Márdokeus el. A színpad néptelen. Egy nő jön korsóval a kezében. Férfi jön tányérokkal, nő jön gyümölcsökkel. A piac megtelik. Legvégül Márdokeus lép be. Eltelt egy év. A király kapujából a két hírnök lép ki. Végigvonulnak a nézőtéren. Az egyik hírnök előre lép, tekercset tart a kezében. Dobpergés.

Hírnök
Susán népe! Elérkezett az ünneplés éve!
Ahasvérus király uralkodásának
hetedik esztendejében,
az engedetlen Vásti trónfosztásától
számított negyedik évben,
a birodalom új királynét ünnepel!
Uralkodása legyen hosszú, békében teljes,
ujjongjatok királynénknak, Eszternek!

A nép éljenez. Márdokeus a kapu felé fordul, összecsuklik. Sír. Dobpergés. A hírnökök visszatérnek a várba. Márdokeus felegyenesedik.

Márdokeus
Hadassám! Karcsú virágszálam!
Hogy lehet, ki zsidó, ki árva,
korona a pogány világba?
Hadassám! Karcsú virágszálam!
Gyenge magot vetettek a földbe,
a vihar szárnya leveleit letörte.
Tüskéi leestek a rózsaszálnak,
cseppek zuhantak lágy bimbójának.
A tövis nélküli rózsa él,
de védelmet mégsem remél.
Én voltam neki a védelem,
tündököl szegényes kertemben.
Leszakajtottátok!
Ezek vagytok ti, királyok!
Nem elég nektek egyetlen,
sem az összes virág a kertben,
ti a mezőre mentetek.
Rózsám mellé pipacsot szedtetek.
Elvettétek erejét a földnek,
pogány istenek elé lökitek.
A tövis nélküli rózsa él,
még hisz s talán remél.
Az én rózsám!
Lám, csak messziről nézhetem,
odaadnám érte semmi életem!
Tudd, lányom! Lelkem nem felejt el!
Imádkozz, Hadassám!
Imádkozz, Eszter!

Márdokeus a színpad végére sétál.

2. SZÍN
I. e. 483. Susán vára. A színpadon szolgálók sietnek. A hídon hordókat gurítanak. A jobb oldalon Hámán házában díszes teríték a földön, két kerevet s egy perzsa asszony terít. Hámán átvonul a nézőtéren, belép a házba, és leül. A színpad másik oldalán férfiak gyülekeznek, miközben Hámán a házában van.

Zéres
Drága uram. Mit tehetek érted?
Kellemes falatokkal készültem, ahogy kérted.
Szemed megrémít, fájdalommal teli.
Boldogságod ki érdemli?

Hámán
(mérgesen) Ne fárassz, asszony!
Magad is tudod bánatomra a választ,
de megoldással te sosem szolgálhatsz.
(felsóhajt) Gazdagabb ételre,
hatalomra vágyom,
napok óta forgolódom, elkerül az álom.
Királyunk vacsorát tart, pazar ünnepséget,
hogy magam is megjelenjek,
szolgái erre kértek.

Zéres
(lágy hangon) Szavaid csengőszók,
fülemnek édes dallam.
A király elismeri leghűbb szolgáját,
jutalma el nem maradhat.

Hámán
(a földre üt) Talán szolgának tartod uradat?

Zéres
Bocsásson meg, távol álljon tőlem. (meghajol)

Hámán
Ezt remélem.
Attól, mert a király felettünk állhat,
még ne tekintsük magunkat szolgának.
Meghajolunk előtte, mert tiszteletet érdemel,
azonban hatalma másutt senkit nem érdekel.

Zéres
Ahogy mondja.

Hámán
Lennék én is olyan jó király,
hiszen most is én vagyok,
ki a koronának tanácsot ád.
Engem kérdeznek meg először,
utoljára ismét rám figyelnek,
joggal érdemelnék meg ennél
magasabbra törő figyelmet.

Zéres
Ahogy mondja.

Hámán
(feláll) Meglásd, leszek még ennél hatalmasabb.
Adok neked ezüsttálcád mellé
megannyi aranyat.
Ruháid mellé bíbor selymet érdemelsz,
arany ékszereidbe köveket,
melyek elnyelik a fényeket.
Ez a teríték, tán nevemhez méltó?
S eme kétszer hordott köpönyeg?
Szolgám lesz, aki hű kezével öltöztet.

Zéres
Ahogy mondja.
Mind vágyunk a jobbra.
Egy tányér ételt tesz Hámán elé.

Hámán
(megkóstolja az ételt, majd eltolja magától)
Szívem szomorú, gyomrom ürességtől cseng.
Nem hoz lázba e kásás ételed.
Pecsenyére, tűzön sült kacsára vágyom,
nemesi borra a dicsérő lakomámon.
Zéres elveszi a tányért, egy kupa bort tesz ura elé.

Hámán
(belekóstol a borba, kiköpi)
Tán meg akarsz mérgezni e savanyú lével?
Türelmem eme viselkedést hamar megelégel.
Öntsd ki a földre, hagyd, hogy oltsa porát,
emelek én ma úgyis királyi kupát. (feláll az asztaltól)

Zéres
Hova megy, uram? Már, ha kérdezhetem.

Hámán
Eme rongyok meggyaláznak.
Hogyan lehetnék igaz fejedelem?

Dühösen átmegy a hátsó szobába, Zéres leül a kerevetre a tányér étellel, csipegeti.

Zéres
(félre) Tűzön sült kacsa, pulyka, ló.
Eme hús tán kásás étel lenne?
Bizony, nekem e pár falat így is jó.
Kívánnék persze selyemkendőket,
bőrcipőket sorsfelejtőnek.
Megadnám neki azt, amire vágyik,
s hű lennék hozzá élettől halálig.
De mit tegyek most?
Tán tűnnék el, mint egy fájó emlék?
Halottnak hisz, s bárcsak az is lennék.
Hazug ágyamon rám tekint az éjjel,
lassan csókol meg, tüzes szenvedéllyel.
Elszakad a világ, kitaszít engem,
szolgák között kell térdepelnem.
Dúdolva indul, engem magamra hagyva,
mint bolyától elszakadt tehetetlen hangya.
Az akadályok sziklaként gördülnek elém,
viharszőtte ajkai harapnak belém.
Langyos a szellő, mely bennem sebet ejt,
ázott madárka, ki egy életet is kilehel.
Szárnyam összetöri, leesik az ágról,
egy leszek a sok közül, kit senki sem hiányol.
Ragyog a világ, de nem jut el a fénye,
átkozott dühét befalja ebédre.
Koldus marad, elveszti mindenét.
Szegénnyé válik, mert eladja a hitét.
Reménykedni akar, de nem tud az ostoba,
remegve súgja, hogy az élet mostoha.
Naptalan éjeken félve néz körbe,
nem tud ütni, keze hiába szorul ökölbe.
Él, de ez mégsem igazi élet,
nem látja meg maga körül a szépet.
Panasza gyökeret ver, megnő az égig,
gyarló marad, ember, szenvedni fog végig.
Lelke sír, szíve fájdalommal teli.
Még asszonyi gyümölcsöm sem kell neki.

Hámán visszatér másik ruhában, Zéres felpattan.

Hámán
Vár rám szerető királyom,
megjelennem udvari kötelességem.

Zéres
Ahogy mondja.

Hámán
Ne várjon reám ébren, drága feleségem.
Dicsőséget hozok Amálek népére,
hiába vagyok az utolsó, aki megmaradt belőle.

Zéres meghajol, Hámán kilép a házból s átsétál a lakomára, ami megtelt emberekkel. Az emberek halkan beszélgetnek. Amikor Hámán kilép a házból, felhangosodik minden. Zéres a házban marad s eszik.



Az első részhez kattints ide!















Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan írjunk ebookot? - Formázás II.

A sas, a disznó és a macska - argentin tanítómese

Modern Hófehérke avagy KO Kitti a vadnyugaton