Magyarként Spanyolországban - 1. rész

Amikor először sétáltam végig a szűk utakon, s először fintorogtam a bevásárlóközpontok roskadó halas pultjainál, akkor úgy éreztem, hogy az életem tényleg megváltozott. Lassan felfedeztem Valencia megye szépségeit, a ledőlt kőfalak mögött húzódó narancsligeteket, a kacskaringós, egyirányú utcákat, az egész nap zsongó kávézókat, a hullámzó tengert, s ezzel egy időben felfedeztem a hiányokat is. 

 (forrás: saját kép)

Itt nincsen Túró Rudi, itt nem ismerik a nokedlit, itt nem lehet kapni mákot, és legnagyobb bánatomra egy darab magyar nyelven íródott könyvet sem tudtam beszerezni ezalatt a négy itt eltöltött év alatt. Pedig könyvesboltokat találtam. Igaz, nem túl nagyokat, se nem túl sokat, de még itt is lehet papír alapon olvasni.  Mióta képes vagyok három szónál többet kipréselni magamból, gyakran kérdezősködöm a legfrissebb könyvekről, híres írókról, szeretett költőkről, s csupán a véletlen művének hittem, hogy bizony Valencia megyében az emberek nem olvasnak.
Természetesen találkoztam két olyan kivétellel, akik hozzám hasonlóan könyvmolynak számítanak, bár abból az egyik hölgy francia állampolgár, úgyhogy őt nem tudom beszámítani. Nem baj, még mindig marad egy ember. Emellett extrém beszélgetésekbe is belecsöppentem, ahol egy korosztályombelivel Shakespeare munkáiról igyekeztem diskurálni, azonban neki fogalma sem volt róla, hogy kiről beszélek. Azért ezt megkérdezte: az meg ki, valami orosz? Ezután finomabban bántam a könyv szóval, s nyitott szemmel lépkedtem, hátha találkozok valakivel, aki megüti a magyarok szintjét. 

 (forrás: Pixabay)

Emlékeimben még ma is élnek olyan képek, amikor felpattanok a buszra, felülök a metróra, napozok a Balatonon, és körülöttem legalább egy, ha nem kettő, bár rendszerint több ember igazi könyvet szorongat a kezében, és olvas. Megjegyzem, hogy itt is láttam könyvet néhány kézben, de vagy éppen visszatették a polcra, vagy becsomagolták, mint ajándékot. 
Az iskolákban azonban más a helyzet. Szerencsére a fiatalokat itt is ellátják kötelezőkkel, az irodalom órákon ugyanis havonta egy könyvet tesznek a jövő generációi elé, akik legalább egy összesítést elolvasnak róluk. Volt szerencsém a kezem közé kaparintani néhányat ezekből a kötelezőkből, és mondhatom, teljesen ledöbbentem. Ha össze kéne hasonlítanom a magyar és spanyol kötelezőket, akkor a spanyol két könyvhosszal nyerne. Romantikus történetek, gyerekdetektívek, kalandregények, tini-krimik, s mindezt 100-120 oldalas kiadásokban. Talán én voltam az egyetlen, aki szájhúzással olvastam a Tartuffe-öt, vagy a spanyol olvasmányok tényleg jobban hangzanak? 
Ezek a kisfelnőttek abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy minden hónapban elolvashatnak egy hol izgalmas, hol rejtélyes, hol szerelmes irományt, mely a legmodernebb fordításban és az ő igényeiknek megfelelően készült. Azonban amennyivel izgalmasabbnak tűnnek az itteni kötelezők, annyival kevesebbet olvasnak a spanyol fiatalok. 

A cikk olvasható az Imádom a könyveket magazin első számában. 
Kattints ide.
Már írtam a magazinról egy cikket, ide kattintva elolvashatod.











Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!

Hogyan írjunk ebookot? - formázás