Yetepo és a halkirály - Második fejezet

...A történet maga a távoli jövőben játszódik, egy olyan világban, ahol a Földön ötféle népcsoport éli mindennapjait a syretok, félig hal-félig emberek vezetésével. Alesha végre eljutott a vásárba, ahol régi kiszemeltjével összeszólalkozott. Ismael már a várban várja a párost segítője, Larry társaságában, aki igen nyomasztó titkokat rejt magában...

Ha még nem olvastad az első fejezetet, akkor kattints ide!

Második fejezet

A vízből Larry emelkedett ki, Ismael uszonysegédje.
– Palméria minden nép előtt szent! – kiáltotta feléjük. Felemelte hínárszínű kezét, mire Alesha mozdulatlanná dermedt. A forró lé végigfolyt az ujján, lépni próbált, de a syreto erőlködés nélkül tartotta.
– Vigyék is innen! Ki engedte vissza? – hőbölgött Val.
– Te is jössz – közölte szárazon a hal és engedett a szorításán.
Val kezei ökölbe szorultak. A syretók feszülten vártak. A piacon távolról hallatszott az eladók és a vevők közötti diskurálás monoton zenéje. A közelben állók azonban némán figyelték a történteket. Több mirion nézett megvetően Aleshára.
A syreto felengedte a fogását, mire Alesha előre lépett. Kihívóan nézett az oroti szemébe s két kézzel támaszkodott rá a pultra. A karcsú füstöt lángok kísérték, a festett fa könnyedén meggyulladt, majd körbecsókolta Val fioláit. Az oroti ijedtében hátraugrott, megbotlott a székében és a földre zuhant. Megfordult és a porból nézett bele a növő lángokba.
Az eddigi tömör csendet a káosz keserű dallama váltotta fel, a növények szagával keveredő füst elérte a közelben állókat.
Val a földnek támasztotta a kezét, és egy homokhullámot lökött a lángok felé, mielőtt azok átterjednének a szomszédos bódékra. A syretóknak nem maradt idejük cselekedni, Larry mérgesen bámult a két rendbontóra. A homokhullám még egyszer lecsapott, de Alesha kiugrott az útjából. A népek a csatornák felé futottak. Az előbb sistergő fa vörös füstöt hányt magából.
– Elég ebből! – csattant fel Larry, mire Val és Alesha a földre kényszerült. – Ha nem akartok máris az életetekkel fizetni, akkor elindultok Ismael elé! A syretók kísérnek titeket, csak egyetlen újabb szabálytalanság, és darabokban fogtok megjelenni uralkodótok előtt.
Larry elégedetten figyelte, ahogy Alesha és Val a tenger irányába indulnak, miközben három syretó úszott utánuk a csatornában. Jelzett a csatornákban maradóknak, hogy oltsák el a tüzet és ő maga is Ismael elé indult. Egy halk csobbanás jelezte a helyet, ahol a víz alá merült, uszonya halványan megcsillant a fényben. Még fiatalnak számított a syretók között, gyakran kapargatta a makacs algákat, amelyek újra meg újra visszataláltak uszonyához.
Arca feszülten szelte ketté a sós vizet.
A labirintusos csatornák hol találkoztak egymással, hol szétváltak. A moszatok zöldre festették őket, s a forró napsugarak felhevítették bennük a vizet. Larry nem a legrövidebb utat választotta a Fáró felé, hanem az első adandó alkalommal kiúszott a tengerbe.
A víz alatti világ minden alkalommal meggyönyörködtette a szemét, s bár gyűlölte, mégsem tudott betelni vele. Ahol az út a lábaknak véget ér, ott folytatódott az uszonnyal rendelkezők számára. A tenger fokozatosan mélyült, és egy szellemvárost rejtett magában, azzal a különbséggel, hogy a szellemeknek meg kéne tanulniuk úszni.
Régi házak, kidőlt kőkerítések és algával zöldre festett falak. A zöldmoszatok beterítették a fenék szikláit, osztozva az algákkal és a legyező alakú moszattal, mely a homokos talajból nőtt ki. Larry nyomában a rákok a fűhöz hasonló hajnövényben kerestek menedéket. Tengeri uborkák nyújtóztatták fejüket a sziklák tövében, és színtelen halrajok rebbentek szét Larry útjában. Kisebb zátonyok álltak kéz a kézben a nagyokkal, egy olyan világnak helyet adva, mely húsz hosszú éve szolgált neki otthonául.
Larry lelassította uszonycsapásait, kopoltyúin hagyta átfolyni a hűsítő sóslét. A homok sárgára színezte a medret, végre kékesszürke tömeg vette körül a csatornák unott zöldje helyett. Leúszott a tengerfenékre, s megborzongott a sűrű hideg érintésétől.
– Nem tudod, hogy honnan jöttél. Nem tudod, hogy ki voltál. Te csak Larry vagy, a főhal szeme – kántálta az ijedten szétrebbenő halrajnak. Hegyes fogaival beleharapott az elszürkült ajkába, apró karmokban végződő kezét maga mellé szorította, s nem állt meg többet.
Fáró, a torony, ott feküdt előtte a szárazföld és a tenger határán. A fenékről nem láthatta az egész épületet, de a semmiből megnőtt sziklák beharangozták úti célja elérését. Az épület a víz alatti sziklákon állt, mely egykor a szárazföldet díszítette. A torony magasan emelkedett ki a vízből, felső bejárata Palmériára nézett.
Ismael nyugodtan lebegett az állóvízben, s most még inkább halottnak tűnt. Szürke bőre visszataszítóan tükröződött Larry szemében. Hosszú sötétlő haja fátyolként lebegett körülötte. Szemét csukva tartotta, kopoltyúi szabályosan emelkedtek és zárultak.
– Késtél – monda szigorúan.
Larry vállat vont, bár tudta, hogy Ismael érezte a mozdulatát.
–Tudod, hogy van ez, egy táltos rája és néhány szenderítő hal tanácsomat kérték útközben.
– A csatornákon keresztül még mindig gyorsabban közlekedhetsz – közölte szárazon a vezető.
Larry nem magyarázkodott, Ismaelt már biztosan értesítették a történtekről.
– Attól a poshadt víztől pont olyan érzésem támad, mintha elevenen főzne meg egy oroti asszony – panaszkodott Larry.
– Ettől nem hiszem, hogy tartanod kéne.
– Tudják, hogy túl szálkás lennék?
Ismael elengedte a kérdést bezárult fülkagylói mellett. Szemét kinyitotta, és Larryre bámult. Volt valami félelmetes ezekben a szemekben, valami ősi erő. Már több mint ötszáz éve járta a tengereket, és parancsolt az élő felett. Arcán apró kagylók pihentek békésen, beleszürkültek a tekintetébe.
– Mit mondanak a törvényeink? – intézte felé a kérdést Ismael.
– Sok mindent kimondanak, ha szeretnéd, akkor szívesen felsorolom mindet.
Ismael arcán egy part menti dühhullám haladt végig, a homlokán fodrozódtak a láthatatlan tarajok. Fekete szemekkel meredt a fiatal syretóra.
– Palmérián kívül tilos érintkezni a népek között. A Palmériába vezető főutakon tilos a másik megsértése. Palmériában tilos a képességek használata – sorolta Larry, mikor Ismael bólintott.
– Mit kell tenni, ha valaki megszegi az alábbi szabályokat? – tette fel az újabb kérdést.
– Nem szereted, ha átvesszük az irányítást a szárazföldiek idegrendszere felett, azonban megengedett, amennyiben a személy első felszólításra nem engedelmeskedik.
Ismael türelmesen nézett a fiatal syretóra. Arckifejezése olvashatatlanná vált, sem gondolatot, sem érzéseket nem közölt. Olyan, mint a tenger. Kiszámíthatatlan.
– A mirion – törte meg a hullámokat Larry – egész télen nem léphetett be Palmériába, kitiltottad a vásárokról a múlt nyári rongálásért. Ma egy lávasólyom hátán érkezett, és felgyújtotta ugyanannak az oroti árusnak a készítményeit, akit a tél beálltakor károsított.
– Val, a virágárus és a Mester… – sóhajtott Ismael. – A gyógyító, aki egy láthatatlan gyilkossal dolgozik együtt, s akit ugyanaz a mirion másodszor is megtalál.
– Az oroti is használta a képességeit – tette hozzá Larry gyorsan.
– Egy jó vezető tudja, hogy mikor van szükség törvényekre, és mikor kell elfelejteni őket.
– Nyílván. Ezért is vagy te a vezető – válaszolt gúnyosan.
Ismael hitetlenkedve nézett Larryre. Komor arca egy alig észrevehető mosolyba fordult. Megmozdult uszonya, s nyugodt mozdulatokkal hátat fordított neki.
– 20 év telt el, s te még mindig gyűlölöd az új életedet. Nem emlékeztél semmire, fuldokoltál. Bárki voltál is halálod előtt, el kell engedned.
Ismael elhallgatott, amikor árnyék vetődött az öblös termet beterítő víz felszínén. Láthatatlan áramlatok keltek életre, vezették a toronyból leszűrődő hangokat. Ismael egy pillanatra megtorpant.
Val és Alesha veszekedtek.

Amikor a két syreto a vízszintre emelkedett, a mirion és az oroti között elfogyott a távolság, egyetlen lépés választotta el őket egymástól. Morajlásuk betöltötte a páradús levegőt, az öreg épület szakállas falai magukba zárták a vészjósló szavakat.
– Mindenért ti vagytok a felelősek – csattant Val hangja korbácsként –, a harcimadaraitok megtámadják a népeket, a gyíkjaitok áttörnek a craesri földekre, lázadoztok, játsszátok, hogy dönthettek mások helyett. Miattad pedig már kétszer is fizetnem kellett!
– Ne engem hibáztass! – válaszolt Alesha. – Olyan beléd köthető érzést keltesz másokban. Sokat beszélsz, de nem állod a szavaid. Nem emlékeztet ez téged valamire? Orotik ezrei haltak meg nem is olyan régen.
– Hogy merészeled a halottainkat a szádra venni? – tört fel Valból, s egy újabb lépést tett Alesha felé. Már csak a szikrázó levegő állt közéjük. – A lovasaitok megtámadták a népünket. Apám miattatok halt meg.
– Elég ebből!
Ismael szavai alatt megremegtek a falak. A kör alakú terem elhalkult. A syreto felbőszülten ágaskodott ki a vízből, Larry csak a fejét dugta ki, úgy figyelte a történteket. Arca komolyan meredt előre, mégis egy pimasz mosolyt lehetett felfedezni a szája sarkában. Val és Alesha azonban nem Ismaelt nézték, hanem egymásra bámultak. A mirion keze halovány füstcsíkot húzott. A hirtelen beállt némaság egy örökkévalóságnak tűnt.
– Láttad meghalni, de te a gazaid mögé bújtál ahelyett, hogy megvédted volna. Nem vagy más csak egy nagyszájú homokevő.
Val arcára döbbenet ült ki. Mély levegőt vett, s kezét Alesha nyakához emelte. Lassú volt. A varanao-lovas kivédte a halálos fogást, s zuhogó viharként érkezett. Ügyesen kikerülte a felé repülő karokat. Val hátára csimpaszkodott, próbálva földre teríteni az ellenfelét. A mohos talajon Val lábai ügyetlenül megcsúsztak, és Aleshával a hátán a régi falnak zuhantak.
A fal.
Hosszú, unalmas éveknek tanúja kettejük súlyát hivatott megtartani. Csendesen felnyögött, szinte lehetett hallani a sóhajtását. Lehunyta szemét és téglái külön utakra váltak. A némaságból egy robaj lett. A levegő porfelhővé változott, az eddig göröngyös fal helyén egy lyuk tátongott, és integetett Ismael felé. Alesha megilletődve tűrte a rajta fekvő Valt, aki nyögdécselve tápászkodott fel.
A por leülepedett, és a fal helyén tátongó űr mögül egyre tisztábban kirajzolódott egy felfelé ívelő csigalépcső sötétlő vonala. Alesha arcáról eltűnt a félelem, áhítattal bámult át a falon.
– Tudtam… – csuklott el a hangja.
Val követte Alesha mozdulatát és a fal romjait nézte. Tekintete megakadt a csigalépcső vonalain, mozdulatlanul bámulta a miriont.

Ismael teste megremegett. Hosszú haja egészen a hátára tapadt, ahogyan lassan kiemelkedett a vízből. A terem vize hullámzani kezdett.  Ismael tekintete elsötétült, s szeme őrült dühvel mérte végig a két halandót. Amikor pillantása a falra esett, lelkének megtört szilánkjai vetültek arcára, s Larry beljebb húzódott a vízben. Gondolataiban a fal túloldalán járt, a titkon, mely most minden irányba el fog terjedni, és amelyet meg kellett akadályoznia. Ismael összeszorította a kezét, mire a mirion és az oroti a sziklatöredékekre estek. Az a fal túl sokat jelentett számára. Kinyújtotta hosszú karmokban végződő hártyás ujjait, mire Alesha és Val nyüszítve a földre rogytak. Kezükkel próbálták a fejükben érzett nyomást csillapítani, ám az csak akkor enyhült, amikor Ismael újra fellélegzett.
– Megölhetnélek titeket! – kiáltotta. Lehunyta szemét és mélyet szippantott a poros levegőből.
– Alesha – szólt öblös hangján –, Syasur és Iliana lánya, kitiltalak Palmériából! Mától egyetlen hazád lehet, néped, a mirionok földje, el nem hagyhatod többet. Hátralévő életedben a harmadik vulkánban fogsz dolgozni. Nem leszel többé varanao-lovas, állatodat beszolgáltatod nevelőapád használatára. Amennyiben ismét megszegnéd a parancsaimat, büntetésed halál.
Alesha kihívóan nézett Ismael szemébe, de nem szólt semmit.
– Val – folytatta Ismael –, Bartolo és Tesa harmadik fia, kitiltalak Palmériából! Mától egyetlen hazád lehet, néped, az oroik földje, el nem hagyhatod többet. Laboratóriumodat megsemmisíted, a víztárolók építésén dolgozol életed hátralevő részében. Tesa tiszteletére ő maga döntheti el, hogy melyik városban telepedj le. Amennyiben megszeged a parancsaimat, büntetésed halál.

Larry szólásra nyitotta a száját, de Ismael eltűnt a víz alatt. Val és Alesha értetlenül meredtek rá. Larry nem nézett rájuk, helyette a kidőlt falat, és a tisztán kivehető csigalépcsőt bámulta, mely a Fáró eddig ismeretlen részébe vezetett.
– A kint várakozó syretók visszakísérnek titeket a vándorútig. Tegyétek, amit Ismael mondott, és akkor idővel enyhülhet a büntetésetek – informálta őket Larry.
Val nem jutott szóhoz, csak pislogott a történtek hallatán, Alesha a lépcsőn tartotta tekintetét.
– Alig egy hónap múlva kerülnek megrendezésre a népi játékok. Kár, hogy azokon sem vehettek részt – szólalt meg Larry sejtelmesen. – Mindenki álarcot húz majd, micsoda hagyomány…
Larry a kijárat felé mutatott, majd egy utolsó mosoly kíséretében eltűnt a víz alatt.

A vásár egyre kisebb kígyóra hasonlított, néhányan ideiglenes otthonaikba tértek, melyek a vásárokra voltak felállítva az utazók számára. Val és Alesha egymásra néztek, nem kellett, hogy megszólaljanak, így is megértették Larry gondolatát.
– Tudtad? – törte meg a csendet Val.
Alesha egy mosollyal válaszolt és kezét a nyakához emelte. Ujjaival a nyakában lógó fogat birizgálta.
– Nem pazarolnám feleslegesen az időmet egy orotira – felelte és hátat fordított Valnak.
Val egy ideig mozdulatlanul nézett a mirion után, de a syretók távozásra intették.

Olvasd el újra az első fejezetet!
Vagy olvass bele a drámáimba!











Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!

Borítóleleplezés, avagy a legújabb könyvem