A sas, a disznó és a macska - argentin tanítómese

Minden országnak megvannak a maga meséi. Nálunk az igazságos Mátyás járta álruhában az utcákat, s Vuk kergette őrületbe a simabőrűt. De be kell látnunk, hogy hiába szeretjük mindennél jobban ezeket a történeteket, külföldön a kutya sem ismeri őket. De talán ebben ez a szép.
Amikor átléped az ország határait, akkor búcsút kell vegyél a nyelvtől, az ételektől, az emberektől és a meséktől. Meg kell őrizned szíved apró zugában a hazádat, a te történetedet, azonban nem kell elzárkóznod az újtól. Lehet, hogy máshol is találsz olyan meséket, amik megtetszenek, és beférkőznek a szívednek abba a zugába, ahol a sajátjaidat tartod oly nagy szeretettel. Igen, nálunk a gólyának eltörik a lábát, nálunk a ludak megfagynak a kertben, nálunk a tehénnek nincs farka, s nálunk békacombot tálalnak vacsorára. De nehogy azt higgyük, hogy csak nálunk lehet ilyen mesékkel találkozni!
Spanyolországba azt szeretem a leginkább, hogy színes. Nem csak a ruhák, hanem az emberek is. Szerintem itt a világ minden tájáról találkozhatsz valakivel, s ha elég bátor vagy, akkor még a meséiket is elárulják neked. Így esett, hogy találkoztam Eduardóval, aki tizennégy éves koráig Argentínában lakott. Szülőhazájában sok mesét hallott, s megosztott velem egy igazán különlegeset.


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon nagy erdő, s annak az erdőnek a közepén álldogált egy felhőkig érő fa. Ez a fa olyan nagy volt, hogy az erdő minden pontjáról el lehetett látni a leveleiig. Ennek fának a tetején volt egy gallyacskákból összegyúrt fészek, amelyben az erdő legszebb sascsaládja lakott; sasmama és az újszülött fiókái. A sasmama nagyon boldog volt. A fa tetejéről átlátta az egész erdőt, a reggeli széllel szállt fel a levegőbe, s mindig valami finomsággal tért vissza gyermekeihez. 
Egy langyos tavaszi délután, a kíváncsi vaddisznó meglátogatta a híres fát, s annyira megtetszett neki, hogy beköltözött a tövébe. Hamarosan kis csíkos malacai születtek, s a szemükben óriásnak tűnő gyökerek között otthonra találtak. A vaddisznómama örült, hogy a fa közelében mindig talált magának és gyermekeinek egy kis gombát, vagy elpotyogott gyümölcsöket. Úgy megszerette az ingyen falatokat, hogy nem is akart soha többet másik otthon után nézni, inkább kényelmesen berendezkedett.
Így éltek boldogan, a vaddisznók a földön, a sasok a faágon. Egyiknek sem volt panasza a másikra, mind a két család élvezte a hatalmas fa kényelmét. Azonban egy koranyári reggelen, amikor a zöld levelek ezüstösen csillantak meg a felkelő nap sugarában, arra járt a falu kormos macskája, s szemet vetett a felhőkig érő fára. 
Ej de szép fa, megnyalogathatnám róla a Holdat, s belekapaszkodhatnék a csillagokba mondogatta. De jaj, hiszen a vaddisznó és a sas is magukénak képzelik a fát, én nem férek már oda hozzá.
A kormos macska elszomorodott, mert ő csak magának akarta a fát, nem szeretett osztozkodni senkivel, főleg nem egy sassal, s nem egy disznóval. De nem szomorkodott sokáig, hamar eszébe jutott a megoldás. Másnap reggel, miután gondosan megmosakodott, hangtalan léptekkel megközelítette a fát, fekete karmait használva könnyedén felmászott egészen addig, míg el nem érte a sas fészkét. Sasmama először meglepődött, de kedvesen fogadta.
Drága macska, mi szél hozott erre?
Sasmama, láttad a vaddisznót, aki a fa tövében lakik?
Láttam.
Hát azt láttad-e, hogy milyen rondán kacsintgat a fészked felé?
Sasmama hebegett-habogott, nem tudott mit felelni. Óvatosan lenézett a fáról, majd meglátta, hogy a vaddisznó pont kacsintgat rájuk felfelé. Nagyon megijedt.
Macska, mit tudsz? Mit akar tőlem a vaddisznó?
A macska nem válaszolt azonnal, kényelmesen megnyalogatta puha párnácskáit, s a kanyargós ágon egyensúlyva kinyújtóztatta fáradt hátát.
Bizony arra vár mondta rejtélyesen , hogy elhagyd a fészkedet. Akkor ő kirágja a fa gyökerét, és utána meg fogja enni a fiókáidat.
Na nem is kellett több a sasmamának, kitárta szárnyait, s védekezően a fészek fölé ült. Megfogadta, hogy történjem bármi is, ő bizony nem hagyja, hogy a vaddisznó megszerezze drága gyermekeit. Hálásan megköszönte a macskának a segítséget, s elhelyezkedett a fészek fölött.
A macska kecses ügyességgel lemászott a fáról, s most megközelítette a vaddisznót.


Drága macska, mi szél hozott erre?
Vaddisznó, láttad a sast, aki a fa tetején lakik?
Láttam.
Hát azt láttad-e, hogy milyen rondán kacsintgat az odúd felé?
A vaddisznó hebegett-habogott, nem tudott mit felelni. Óvatosan felnézett a fára, s meglátta, ahogy a sas pont őt méregeti. Nagyon megijedt.
Macska, mit tudsz? Mit akar tőlem a sas?
A macska nem válaszolt azonnal, megmozgatta a bolháit, majd kényelmesen megnyalogatta a hátát, s csak utána válaszolt.
− Bizony arra vár, hogy elhagyd az odúdat. Akkor ő leszáll a földre, és magával ragadja a malackáidat.
Ne nem is kellett több a vaddisznónak, kölykeit az odúba terelte, s elhelyezkedett a bejárata felett. Megfogadta, hogy történjen bármi is, ő bizony nem hagyja, hogy a sas megszerezze drága gyermekeit. Hálásan megköszönte a macskának a segítséget, s elkényelmesedett a behárat fölött.
A macska ezután hazament, s várt. Türelmesen várt, fel-fel lesett a Holdra, s alig várta, hogy végre megnyalogathassa. Mikor újra visszatért az erdőbe, se a sas, se a vaddisznó nem volt ott többé. Addig őrködtek a kölykeik felett, s addig pislogtak sötéten a másikra, míg éhen nem haltak. A macska pedig felmászott a fára, s végre megnyalogathatta a Holdat és belekapaszkodhatott a csillagokba.
Tanulságos, ugye? Valljuk be, hogy néha velünk is megesik, hogy hamarabb hallgatunk más szavára. Ezután jusson mindig eszetekbe ez az argentín mese, mely biztos, hogy minden gyerek emlékezetében élénken megmaradt. Ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak, s ne hallgass a pletykákra.

 



Ne legyél se a sas, se a vaddisznó, és főleg ne legyél macska!









Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Hogyan írjunk ebookot? - formázás

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!