június 29, 2017

A sas, a disznó és a macska - argentin tanítómese

by , in
Minden országnak megvannak a maga meséi. Nálunk az igazságos Mátyás járta álruhában az utcákat, s Vuk kergette őrületbe a simabőrűt. De be kell látnunk, hogy hiába szeretjük mindennél jobban ezeket a történeteket, külföldön a kutya sem ismeri őket. De talán ebben ez a szép.
Amikor átléped az ország határait, akkor búcsút kell vegyél a nyelvtől, az ételektől, az emberektől és a meséktől. Meg kell őrizned szíved apró zugában a hazádat, a te történetedet, azonban nem kell elzárkóznod az újtól. Lehet, hogy máshol is találsz olyan meséket, amik megtetszenek, és beférkőznek a szívednek abba a zugába, ahol a sajátjaidat tartod oly nagy szeretettel. Igen, nálunk a gólyának eltörik a lábát, nálunk a ludak megfagynak a kertben, nálunk a tehénnek nincs farka, s nálunk békacombot tálalnak vacsorára. De nehogy azt higgyük, hogy csak nálunk lehet ilyen mesékkel találkozni!
Spanyolországba azt szeretem a leginkább, hogy színes. Nem csak a ruhák, hanem az emberek is. Szerintem itt a világ minden tájáról találkozhatsz valakivel, s ha elég bátor vagy, akkor még a meséiket is elárulják neked. Így esett, hogy találkoztam Eduardóval, aki tizennégy éves koráig Argentínában lakott. Szülőhazájában sok mesét hallott, s megosztott velem egy igazán különlegeset.


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon nagy erdő, s annak az erdőnek a közepén álldogált egy felhőkig érő fa. Ez a fa olyan nagy volt, hogy az erdő minden pontjáról el lehetett látni a leveleiig. Ennek fának a tetején volt egy gallyacskákból összegyúrt fészek, amelyben az erdő legszebb sascsaládja lakott; sasmama és az újszülött fiókái. A sasmama nagyon boldog volt. A fa tetejéről átlátta az egész erdőt, a reggeli széllel szállt fel a levegőbe, s mindig valami finomsággal tért vissza gyermekeihez. 
Egy langyos tavaszi délután, a kíváncsi vaddisznó meglátogatta a híres fát, s annyira megtetszett neki, hogy beköltözött a tövébe. Hamarosan kis csíkos malacai születtek, s a szemükben óriásnak tűnő gyökerek között otthonra találtak. A vaddisznómama örült, hogy a fa közelében mindig talált magának és gyermekeinek egy kis gombát, vagy elpotyogott gyümölcsöket. Úgy megszerette az ingyen falatokat, hogy nem is akart soha többet másik otthon után nézni, inkább kényelmesen berendezkedett.
Így éltek boldogan, a vaddisznók a földön, a sasok a faágon. Egyiknek sem volt panasza a másikra, mind a két család élvezte a hatalmas fa kényelmét. Azonban egy koranyári reggelen, amikor a zöld levelek ezüstösen csillantak meg a felkelő nap sugarában, arra járt a falu kormos macskája, s szemet vetett a felhőkig érő fára. 
Ej de szép fa, megnyalogathatnám róla a Holdat, s belekapaszkodhatnék a csillagokba mondogatta. De jaj, hiszen a vaddisznó és a sas is magukénak képzelik a fát, én nem férek már oda hozzá.
A kormos macska elszomorodott, mert ő csak magának akarta a fát, nem szeretett osztozkodni senkivel, főleg nem egy sassal, s nem egy disznóval. De nem szomorkodott sokáig, hamar eszébe jutott a megoldás. Másnap reggel, miután gondosan megmosakodott, hangtalan léptekkel megközelítette a fát, fekete karmait használva könnyedén felmászott egészen addig, míg el nem érte a sas fészkét. Sasmama először meglepődött, de kedvesen fogadta.
Drága macska, mi szél hozott erre?
Sasmama, láttad a vaddisznót, aki a fa tövében lakik?
Láttam.
Hát azt láttad-e, hogy milyen rondán kacsintgat a fészked felé?
Sasmama hebegett-habogott, nem tudott mit felelni. Óvatosan lenézett a fáról, majd meglátta, hogy a vaddisznó pont kacsintgat rájuk felfelé. Nagyon megijedt.
Macska, mit tudsz? Mit akar tőlem a vaddisznó?
A macska nem válaszolt azonnal, kényelmesen megnyalogatta puha párnácskáit, s a kanyargós ágon egyensúlyva kinyújtóztatta fáradt hátát.
Bizony arra vár mondta rejtélyesen , hogy elhagyd a fészkedet. Akkor ő kirágja a fa gyökerét, és utána meg fogja enni a fiókáidat.
Na nem is kellett több a sasmamának, kitárta szárnyait, s védekezően a fészek fölé ült. Megfogadta, hogy történjem bármi is, ő bizony nem hagyja, hogy a vaddisznó megszerezze drága gyermekeit. Hálásan megköszönte a macskának a segítséget, s elhelyezkedett a fészek fölött.
A macska kecses ügyességgel lemászott a fáról, s most megközelítette a vaddisznót.


Drága macska, mi szél hozott erre?
Vaddisznó, láttad a sast, aki a fa tetején lakik?
Láttam.
Hát azt láttad-e, hogy milyen rondán kacsintgat az odúd felé?
A vaddisznó hebegett-habogott, nem tudott mit felelni. Óvatosan felnézett a fára, s meglátta, ahogy a sas pont őt méregeti. Nagyon megijedt.
Macska, mit tudsz? Mit akar tőlem a sas?
A macska nem válaszolt azonnal, megmozgatta a bolháit, majd kényelmesen megnyalogatta a hátát, s csak utána válaszolt.
− Bizony arra vár, hogy elhagyd az odúdat. Akkor ő leszáll a földre, és magával ragadja a malackáidat.
Ne nem is kellett több a vaddisznónak, kölykeit az odúba terelte, s elhelyezkedett a bejárata felett. Megfogadta, hogy történjen bármi is, ő bizony nem hagyja, hogy a sas megszerezze drága gyermekeit. Hálásan megköszönte a macskának a segítséget, s elkényelmesedett a behárat fölött.
A macska ezután hazament, s várt. Türelmesen várt, fel-fel lesett a Holdra, s alig várta, hogy végre megnyalogathassa. Mikor újra visszatért az erdőbe, se a sas, se a vaddisznó nem volt ott többé. Addig őrködtek a kölykeik felett, s addig pislogtak sötéten a másikra, míg éhen nem haltak. A macska pedig felmászott a fára, s végre megnyalogathatta a Holdat és belekapaszkodhatott a csillagokba.
Tanulságos, ugye? Valljuk be, hogy néha velünk is megesik, hogy hamarabb hallgatunk más szavára. Ezután jusson mindig eszetekbe ez az argentín mese, mely biztos, hogy minden gyerek emlékezetében élénken megmaradt. Ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak, s ne hallgass a pletykákra.

 



Ne legyél se a sas, se a vaddisznó, és főleg ne legyél macska!









Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:


június 17, 2017

Imádom a könyveket magazin, avagy mától műfordítok

by , in
Mint azt talán néhányan már tudjátok, valami egészen új dologba vágtam a fejszémet. Június 6-án töltöttem a negyedik évemet Spanyolországban, és úgy döntöttem, hogy innentől kezdve műfordításokkal is kedveskedek az olvasóimnak.

Rengeteg spanyolul író költő várja, hogy mi is megismerkedhessünk a műveikkel, s én azon leszek, hogy minél többet eljuttassak hozzátok.


Számomra a műfordítás felér az alkotással. Látod a költő szavait, beszippantod a mondanivalóját, majd valami egészen újat alkotsz, meghagyva az eredeti koncepciót. Kedvedre választhatod ki a szerinted leginkább odaillő szavakat, rímeket, sorokat, s önmagadat is fejleszted.
Emellett az a megtiszteltetés ért, hogy cikkeim és műfordításaim megjelenjenek az Imádom a könyveket magazinban.

http://imadomakonyveket.hu/

Rajtam kívül olvashattok írókat, bloggereket könyvekről, írásról és még több könyvről. Megismerkedhettek kortárs tollforgatókkal és műveikkel is. Ebben a számban például olvashattok egy ajánlót Az ártatlan bűnös című drámámhoz is.
A Spanyodalom cikk alatt pedig tőlem kaptok egy kis betekintést a spanyol olvasási szokásokba. Meg elolvashatjátok a műfordításaimat.

Most pedig jöjjön a magazinban olvasható egyik vers.

Lope de Vega – A csontvázhoz

Fordította: Diana Soto

Ez a fej, mi egykor élő volt, neki
építették fel csontokból e várat,
mit hús és haj börtönébe zártak,
s kinek nézve maradtak szemei.

Száját növekvő rózsaszál fedi,
mely szemének ékes smaragdjában,
és a hideg csókokban elszárad.
Most színébe olvaszt minden emberit.

Az a kiszámítható harmónia,
mely minden valós lépésébe rejlett,
lett a kezdetnek halvány mozdulata.

Szép halandó, üstököse a szélnek,
életednek hajdani magaslata.
Lám, mégis rajtad osztoznak a férgek.



Itt pedig elolvashatjátok spanyolul:

Lope de Vega - A una calavera

Esta cabeza, cuando viva, tuvo
sobre la arquitectura destos huesos
carne y cabellos, por quien fueron presos
los ojos que mirándola detuvo.

Aquí la rosa de la boca estuvo,
marchita ya con tan helados besos,
aquí los ojos de esmeralda impresos,
color que tantas almas entretuvo.

Aquí la estimativa en que tenía
el principio de todo el movimiento,
aquí de las potencias la armonía.

¡Oh hermosura mortal, cometa al viento!,
¿dónde tan alta presunción vivía,
desprecian los gusanos aposento?


Jó olvasást kívánok a magazin első számához.
Jövőhónapban folytatjuk!















Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:




június 11, 2017

Yetepo és a halkirály - Második fejezet

by , in
...A történet maga a távoli jövőben játszódik, egy olyan világban, ahol a Földön ötféle népcsoport éli mindennapjait a syretok, félig hal-félig emberek vezetésével. Alesha végre eljutott a vásárba, ahol régi kiszemeltjével összeszólalkozott. Ismael már a várban várja a párost segítője, Larry társaságában, aki igen nyomasztó titkokat rejt magában...

Ha még nem olvastad az első fejezetet, akkor kattints ide!

Második fejezet

A vízből Larry emelkedett ki, Ismael uszonysegédje.
– Palméria minden nép előtt szent! – kiáltotta feléjük. Felemelte hínárszínű kezét, mire Alesha mozdulatlanná dermedt. A forró lé végigfolyt az ujján, lépni próbált, de a syreto erőlködés nélkül tartotta.
– Vigyék is innen! Ki engedte vissza? – hőbölgött Val.
– Te is jössz – közölte szárazon a hal és engedett a szorításán.
Val kezei ökölbe szorultak. A syretók feszülten vártak. A piacon távolról hallatszott az eladók és a vevők közötti diskurálás monoton zenéje. A közelben állók azonban némán figyelték a történteket. Több mirion nézett megvetően Aleshára.
A syreto felengedte a fogását, mire Alesha előre lépett. Kihívóan nézett az oroti szemébe s két kézzel támaszkodott rá a pultra. A karcsú füstöt lángok kísérték, a festett fa könnyedén meggyulladt, majd körbecsókolta Val fioláit. Az oroti ijedtében hátraugrott, megbotlott a székében és a földre zuhant. Megfordult és a porból nézett bele a növő lángokba.
Az eddigi tömör csendet a káosz keserű dallama váltotta fel, a növények szagával keveredő füst elérte a közelben állókat.
Val a földnek támasztotta a kezét, és egy homokhullámot lökött a lángok felé, mielőtt azok átterjednének a szomszédos bódékra. A syretóknak nem maradt idejük cselekedni, Larry mérgesen bámult a két rendbontóra. A homokhullám még egyszer lecsapott, de Alesha kiugrott az útjából. A népek a csatornák felé futottak. Az előbb sistergő fa vörös füstöt hányt magából.
– Elég ebből! – csattant fel Larry, mire Val és Alesha a földre kényszerült. – Ha nem akartok máris az életetekkel fizetni, akkor elindultok Ismael elé! A syretók kísérnek titeket, csak egyetlen újabb szabálytalanság, és darabokban fogtok megjelenni uralkodótok előtt.
Larry elégedetten figyelte, ahogy Alesha és Val a tenger irányába indulnak, miközben három syretó úszott utánuk a csatornában. Jelzett a csatornákban maradóknak, hogy oltsák el a tüzet és ő maga is Ismael elé indult. Egy halk csobbanás jelezte a helyet, ahol a víz alá merült, uszonya halványan megcsillant a fényben. Még fiatalnak számított a syretók között, gyakran kapargatta a makacs algákat, amelyek újra meg újra visszataláltak uszonyához.
Arca feszülten szelte ketté a sós vizet.
A labirintusos csatornák hol találkoztak egymással, hol szétváltak. A moszatok zöldre festették őket, s a forró napsugarak felhevítették bennük a vizet. Larry nem a legrövidebb utat választotta a Fáró felé, hanem az első adandó alkalommal kiúszott a tengerbe.
A víz alatti világ minden alkalommal meggyönyörködtette a szemét, s bár gyűlölte, mégsem tudott betelni vele. Ahol az út a lábaknak véget ér, ott folytatódott az uszonnyal rendelkezők számára. A tenger fokozatosan mélyült, és egy szellemvárost rejtett magában, azzal a különbséggel, hogy a szellemeknek meg kéne tanulniuk úszni.
Régi házak, kidőlt kőkerítések és algával zöldre festett falak. A zöldmoszatok beterítették a fenék szikláit, osztozva az algákkal és a legyező alakú moszattal, mely a homokos talajból nőtt ki. Larry nyomában a rákok a fűhöz hasonló hajnövényben kerestek menedéket. Tengeri uborkák nyújtóztatták fejüket a sziklák tövében, és színtelen halrajok rebbentek szét Larry útjában. Kisebb zátonyok álltak kéz a kézben a nagyokkal, egy olyan világnak helyet adva, mely húsz hosszú éve szolgált neki otthonául.
Larry lelassította uszonycsapásait, kopoltyúin hagyta átfolyni a hűsítő sóslét. A homok sárgára színezte a medret, végre kékesszürke tömeg vette körül a csatornák unott zöldje helyett. Leúszott a tengerfenékre, s megborzongott a sűrű hideg érintésétől.
– Nem tudod, hogy honnan jöttél. Nem tudod, hogy ki voltál. Te csak Larry vagy, a főhal szeme – kántálta az ijedten szétrebbenő halrajnak. Hegyes fogaival beleharapott az elszürkült ajkába, apró karmokban végződő kezét maga mellé szorította, s nem állt meg többet.
Fáró, a torony, ott feküdt előtte a szárazföld és a tenger határán. A fenékről nem láthatta az egész épületet, de a semmiből megnőtt sziklák beharangozták úti célja elérését. Az épület a víz alatti sziklákon állt, mely egykor a szárazföldet díszítette. A torony magasan emelkedett ki a vízből, felső bejárata Palmériára nézett.
Ismael nyugodtan lebegett az állóvízben, s most még inkább halottnak tűnt. Szürke bőre visszataszítóan tükröződött Larry szemében. Hosszú sötétlő haja fátyolként lebegett körülötte. Szemét csukva tartotta, kopoltyúi szabályosan emelkedtek és zárultak.
– Késtél – monda szigorúan.
Larry vállat vont, bár tudta, hogy Ismael érezte a mozdulatát.
–Tudod, hogy van ez, egy táltos rája és néhány szenderítő hal tanácsomat kérték útközben.
– A csatornákon keresztül még mindig gyorsabban közlekedhetsz – közölte szárazon a vezető.
Larry nem magyarázkodott, Ismaelt már biztosan értesítették a történtekről.
– Attól a poshadt víztől pont olyan érzésem támad, mintha elevenen főzne meg egy oroti asszony – panaszkodott Larry.
– Ettől nem hiszem, hogy tartanod kéne.
– Tudják, hogy túl szálkás lennék?
Ismael elengedte a kérdést bezárult fülkagylói mellett. Szemét kinyitotta, és Larryre bámult. Volt valami félelmetes ezekben a szemekben, valami ősi erő. Már több mint ötszáz éve járta a tengereket, és parancsolt az élő felett. Arcán apró kagylók pihentek békésen, beleszürkültek a tekintetébe.
– Mit mondanak a törvényeink? – intézte felé a kérdést Ismael.
– Sok mindent kimondanak, ha szeretnéd, akkor szívesen felsorolom mindet.
Ismael arcán egy part menti dühhullám haladt végig, a homlokán fodrozódtak a láthatatlan tarajok. Fekete szemekkel meredt a fiatal syretóra.
– Palmérián kívül tilos érintkezni a népek között. A Palmériába vezető főutakon tilos a másik megsértése. Palmériában tilos a képességek használata – sorolta Larry, mikor Ismael bólintott.
– Mit kell tenni, ha valaki megszegi az alábbi szabályokat? – tette fel az újabb kérdést.
– Nem szereted, ha átvesszük az irányítást a szárazföldiek idegrendszere felett, azonban megengedett, amennyiben a személy első felszólításra nem engedelmeskedik.
Ismael türelmesen nézett a fiatal syretóra. Arckifejezése olvashatatlanná vált, sem gondolatot, sem érzéseket nem közölt. Olyan, mint a tenger. Kiszámíthatatlan.
– A mirion – törte meg a hullámokat Larry – egész télen nem léphetett be Palmériába, kitiltottad a vásárokról a múlt nyári rongálásért. Ma egy lávasólyom hátán érkezett, és felgyújtotta ugyanannak az oroti árusnak a készítményeit, akit a tél beálltakor károsított.
– Val, a virágárus és a Mester… – sóhajtott Ismael. – A gyógyító, aki egy láthatatlan gyilkossal dolgozik együtt, s akit ugyanaz a mirion másodszor is megtalál.
– Az oroti is használta a képességeit – tette hozzá Larry gyorsan.
– Egy jó vezető tudja, hogy mikor van szükség törvényekre, és mikor kell elfelejteni őket.
– Nyílván. Ezért is vagy te a vezető – válaszolt gúnyosan.
Ismael hitetlenkedve nézett Larryre. Komor arca egy alig észrevehető mosolyba fordult. Megmozdult uszonya, s nyugodt mozdulatokkal hátat fordított neki.
– 20 év telt el, s te még mindig gyűlölöd az új életedet. Nem emlékeztél semmire, fuldokoltál. Bárki voltál is halálod előtt, el kell engedned.
Ismael elhallgatott, amikor árnyék vetődött az öblös termet beterítő víz felszínén. Láthatatlan áramlatok keltek életre, vezették a toronyból leszűrődő hangokat. Ismael egy pillanatra megtorpant.
Val és Alesha veszekedtek.

Amikor a két syreto a vízszintre emelkedett, a mirion és az oroti között elfogyott a távolság, egyetlen lépés választotta el őket egymástól. Morajlásuk betöltötte a páradús levegőt, az öreg épület szakállas falai magukba zárták a vészjósló szavakat.
– Mindenért ti vagytok a felelősek – csattant Val hangja korbácsként –, a harcimadaraitok megtámadják a népeket, a gyíkjaitok áttörnek a craesri földekre, lázadoztok, játsszátok, hogy dönthettek mások helyett. Miattad pedig már kétszer is fizetnem kellett!
– Ne engem hibáztass! – válaszolt Alesha. – Olyan beléd köthető érzést keltesz másokban. Sokat beszélsz, de nem állod a szavaid. Nem emlékeztet ez téged valamire? Orotik ezrei haltak meg nem is olyan régen.
– Hogy merészeled a halottainkat a szádra venni? – tört fel Valból, s egy újabb lépést tett Alesha felé. Már csak a szikrázó levegő állt közéjük. – A lovasaitok megtámadták a népünket. Apám miattatok halt meg.
– Elég ebből!
Ismael szavai alatt megremegtek a falak. A kör alakú terem elhalkult. A syreto felbőszülten ágaskodott ki a vízből, Larry csak a fejét dugta ki, úgy figyelte a történteket. Arca komolyan meredt előre, mégis egy pimasz mosolyt lehetett felfedezni a szája sarkában. Val és Alesha azonban nem Ismaelt nézték, hanem egymásra bámultak. A mirion keze halovány füstcsíkot húzott. A hirtelen beállt némaság egy örökkévalóságnak tűnt.
– Láttad meghalni, de te a gazaid mögé bújtál ahelyett, hogy megvédted volna. Nem vagy más csak egy nagyszájú homokevő.
Val arcára döbbenet ült ki. Mély levegőt vett, s kezét Alesha nyakához emelte. Lassú volt. A varanao-lovas kivédte a halálos fogást, s zuhogó viharként érkezett. Ügyesen kikerülte a felé repülő karokat. Val hátára csimpaszkodott, próbálva földre teríteni az ellenfelét. A mohos talajon Val lábai ügyetlenül megcsúsztak, és Aleshával a hátán a régi falnak zuhantak.
A fal.
Hosszú, unalmas éveknek tanúja kettejük súlyát hivatott megtartani. Csendesen felnyögött, szinte lehetett hallani a sóhajtását. Lehunyta szemét és téglái külön utakra váltak. A némaságból egy robaj lett. A levegő porfelhővé változott, az eddig göröngyös fal helyén egy lyuk tátongott, és integetett Ismael felé. Alesha megilletődve tűrte a rajta fekvő Valt, aki nyögdécselve tápászkodott fel.
A por leülepedett, és a fal helyén tátongó űr mögül egyre tisztábban kirajzolódott egy felfelé ívelő csigalépcső sötétlő vonala. Alesha arcáról eltűnt a félelem, áhítattal bámult át a falon.
– Tudtam… – csuklott el a hangja.
Val követte Alesha mozdulatát és a fal romjait nézte. Tekintete megakadt a csigalépcső vonalain, mozdulatlanul bámulta a miriont.

Ismael teste megremegett. Hosszú haja egészen a hátára tapadt, ahogyan lassan kiemelkedett a vízből. A terem vize hullámzani kezdett.  Ismael tekintete elsötétült, s szeme őrült dühvel mérte végig a két halandót. Amikor pillantása a falra esett, lelkének megtört szilánkjai vetültek arcára, s Larry beljebb húzódott a vízben. Gondolataiban a fal túloldalán járt, a titkon, mely most minden irányba el fog terjedni, és amelyet meg kellett akadályoznia. Ismael összeszorította a kezét, mire a mirion és az oroti a sziklatöredékekre estek. Az a fal túl sokat jelentett számára. Kinyújtotta hosszú karmokban végződő hártyás ujjait, mire Alesha és Val nyüszítve a földre rogytak. Kezükkel próbálták a fejükben érzett nyomást csillapítani, ám az csak akkor enyhült, amikor Ismael újra fellélegzett.
– Megölhetnélek titeket! – kiáltotta. Lehunyta szemét és mélyet szippantott a poros levegőből.
– Alesha – szólt öblös hangján –, Syasur és Iliana lánya, kitiltalak Palmériából! Mától egyetlen hazád lehet, néped, a mirionok földje, el nem hagyhatod többet. Hátralévő életedben a harmadik vulkánban fogsz dolgozni. Nem leszel többé varanao-lovas, állatodat beszolgáltatod nevelőapád használatára. Amennyiben ismét megszegnéd a parancsaimat, büntetésed halál.
Alesha kihívóan nézett Ismael szemébe, de nem szólt semmit.
– Val – folytatta Ismael –, Bartolo és Tesa harmadik fia, kitiltalak Palmériából! Mától egyetlen hazád lehet, néped, az oroik földje, el nem hagyhatod többet. Laboratóriumodat megsemmisíted, a víztárolók építésén dolgozol életed hátralevő részében. Tesa tiszteletére ő maga döntheti el, hogy melyik városban telepedj le. Amennyiben megszeged a parancsaimat, büntetésed halál.

Larry szólásra nyitotta a száját, de Ismael eltűnt a víz alatt. Val és Alesha értetlenül meredtek rá. Larry nem nézett rájuk, helyette a kidőlt falat, és a tisztán kivehető csigalépcsőt bámulta, mely a Fáró eddig ismeretlen részébe vezetett.
– A kint várakozó syretók visszakísérnek titeket a vándorútig. Tegyétek, amit Ismael mondott, és akkor idővel enyhülhet a büntetésetek – informálta őket Larry.
Val nem jutott szóhoz, csak pislogott a történtek hallatán, Alesha a lépcsőn tartotta tekintetét.
– Alig egy hónap múlva kerülnek megrendezésre a népi játékok. Kár, hogy azokon sem vehettek részt – szólalt meg Larry sejtelmesen. – Mindenki álarcot húz majd, micsoda hagyomány…
Larry a kijárat felé mutatott, majd egy utolsó mosoly kíséretében eltűnt a víz alatt.

A vásár egyre kisebb kígyóra hasonlított, néhányan ideiglenes otthonaikba tértek, melyek a vásárokra voltak felállítva az utazók számára. Val és Alesha egymásra néztek, nem kellett, hogy megszólaljanak, így is megértették Larry gondolatát.
– Tudtad? – törte meg a csendet Val.
Alesha egy mosollyal válaszolt és kezét a nyakához emelte. Ujjaival a nyakában lógó fogat birizgálta.
– Nem pazarolnám feleslegesen az időmet egy orotira – felelte és hátat fordított Valnak.
Val egy ideig mozdulatlanul nézett a mirion után, de a syretók távozásra intették.

Olvasd el újra az első fejezetet!
Vagy olvass bele a drámáimba!











Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:



június 04, 2017

Nyereményjáték

by , in
Olvass kortárs drámát!

Most megnyerheted a legújabb történelmi drámámat, ami i.e. 480-ig repít vissza, s beszippant a Perzsa Birodalom fénykorába. Megismerheted Hámánt, aki saját céljaiért küzd, mígnem önnön büszkeségével kell szembenéznie. Találkozhatsz a bájos Eszter királynéval, Márdokessal és egy mindenkinél erősebb perzsa feleséggel.

Ha használod a moly.hu-t, akkor tedd a listádra a könyvet és június 10-én te is megnyerheted!
https://moly.hu/konyvek/diana-soto-az-akasztott-kiraly
(Írj egy komit, hogy biztosan felírjalak)



















Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:


My Instagram