Yetepo és a halkirály

Már jó ideje dolgozom egy fantasy kalandregényen, amelyet békés kalandoroknak szánok. Egy olyan könyv lesz, amit nyugodtan a fiatalok kezébe is lehet adni, de a felnőttek is élvezni tudják. Ezért is van az, hogy nem tartalmaz obszcén szavakat, erőszakot vagy pornográfiával fűszerezett jeleneteket. A történet maga a távoli jövőben játszódik, egy olyan világban, ahol a Földön ötféle népcsoport éli mindennapjait a syretok, félig hal-félig ember vezetésével. Ebben a bejegyzésben megosztom veletek a könyv első fejezetét.

Figyelem!
A változás jogát fenntartom, a helyesírás még nincs leellenőrizve, azonban remélem, hogy így is élvezhető lesz.



Alesha magabiztosan lépte át a vulkán határát képező lávafalat. Az ernyedt hamutól fulladozó erdőben a csupasz ágak némán bámultak bele a langyos levegőbe. Alesha éles füttyére egy rekedt vijjogás jött válaszul, mire a mirionlány elmosolyodott. Karját keresztbe fonta maga előtt, hamuszürke haját hideg ujjával birizgálta, és a csupasz ágak között bámult a még csillagos égre. Egy ujjnyi vastag karom lógott a nyakában.
Egy sötét árnyék szelte ketté a levegőt, kecsesen fordult meg és torkából egy újabb vijjogás tört fel. Alesha füttyel válaszolt a lávasólyomnak. Edor a hang irányába fordult és szárnyából előreálló karmait maga elé nyújtotta. Belekapaszkodott a vastag ágakba, majd a földre rugaszkodott. Nyakát borító fehér tollai szürkés szárnytollakba csaptak át, vörös szeme mozdulatlanul meredt maga elé, barna csőrét éppen hogy kinyitotta. Alesha felemelte a kezét és engedte, hogy a nála kétszer nagyobb sólyom megszagolja. Edor elégedetten fújtatott.
– Mit szólsz egy kis repüléshez? – tette fel a kérdést Alesha, miközben megsimogatta a puha tollakat az állat nyakán.
Egy apró szempár bámult Aleshára a szomszédos ágról, halkan csipogott, köszöntette a hajnalt. Mikor Alesha a hang forrásához fordult, a madár elhallgatott. Alesha keze ökölbe szorult, majd a finom pernye borította fához lépett. Tenyerét az ég felé fordította, mire egy karcsú lángnyelv csapott fel belőle. Kezét szájához emelte s belefújt a lángokba. A vörösen lobogó fényforrás darabokra szakadt és a fa felé szállt. A rézmadár nem várta meg a lángokat, hanem felreppent a levegőbe.
– Menj csak árulkodni – köpte utána a szavakat Alesha, majd egy könnyed mozdulattal összefogta a hátára zuhanó hajtömegét és fekete pikkelyes csuklyája alá rejtette. Edor mellé lépett, mire az állat a földre támaszkodott szárnykarmaival és hagyta, hogy a lány felüljön a hátára. Alesha levette a derekára kötött bőrszíjat és Edor csőre köré tekerte. A kötél végét a kezére csavarta. Amikor Edor a levegőbe emelkedett, Alesha összeszorította a térdét és a kötéllel irányította a vak állatot.

A Nap lassan kapaszkodott fel az égre. Kényelmesen nyújtózkodott egyet Palméria felett, magára vette narancsruháját és álmosan pillantott a fehér lávasólyomra. Az Edor szárnya alatt elnyúló szárazföldet mesterségesen kialakított csatornák szegélyezték, melyek párhuzamosan ömlöttek a tengerbe. A patakszerű medrek elkülönítették a szárazföld egy darabját a többitől s négy kisebb részre osztották fel azt.
A harcimadár a piacnak a tenger és az első csatorna között kiépült részen szállt le, a mirionok vásárterén. Érkezését rosszalló pillantások követték. Alesha zavartalanul ugrott le Edor hátáról, derekára kötötte a bőrszíjat, megveregette az állat nyakát és a piacot szegélyező út felé indult.
– Képességek használata tilos! – olvasta fel a közös nyelven írt üzenetet, melyet Ismael követői helyeztek el a vásár határainál. Alesha fintorgott. A népek hangosan tárgyaltak körülötte, a halak bűze facsarta az orrát. Belefújt a levegőbe, hogy elűzze a pikkelyek ízét a szájából, de a só szaga nem enyhítette undorát. A korareggeli csendből hiányzott a hullámok kellemes zenéje, helyette az égen vitorlázó madarak varcsogását vitte a keleti szél. Egy oroti sétált a mirionok piacán, színes kendőket szorongatott a kezében, de Aleshára pillantva félrehúzódott.
A mirionokat nem fogadta szeretetteljes üdvözlet Palmériában. A tűz népe rossz hírnévnek örvendett a lávasólymokat használó harcosok, a gyíkszerű varanaókon közlekedő polgárok és örökös lázongásuk miatt. S bár a mirionok földjét tenger vette körül, a nép megvetette a halat, és nehezen hódolt be a félig hal vezető előtt.
Alesha pillantása a csatornákban megjelenő syretókra esett, akik Ismael első számú híveiként úgy tekintettek vezetőjükre, mint valami halistenre. Alesha kihúzta magát és némán lépett a tömegbe, miközben ujja a nyakán pihenő karomra vándorolt. Varanaobőrből készült mokaszinja hangtalanul érintkezett a poros talajjal, csuklyáját mélyen a szemébe húzta. A közelében álló orotik félrehúzódtak, halk susmogás követte. Alesha lassan lépkedett, élvezte, ahogy a tolongó tömegben láthatatlanná válik a csatornákból kukucskáló syretók számára.
– Melyik vulkán küldött? – szólította meg egy árus a mirion népcsoportból. Napbarnított bőre ráncokban kapaszkodott az arcára, egykor szénfekete haja távolban szálló füstnek tűnt. Barna szemében megfulladt az írisz, két fekete pontként ültek csontos arcán.
– A harmadik vulkántól jöttem – felelte Alesha, elhallgatva a valódi kérdését az asszonynak.
Aleshát nem küldték.
A nő rezzenéstelen arccal vizslatta, majd barátságosan bólintott.
– A tűzzel ne játssz!
Alesha meglepődött a vidám szavak hallatán, mosolyogva köszönt el a saját népének tagjától és tovább ment. Palméria felett egy kósza felhő sem veszett el az égi nyájtól, a népek a pultok fölé erősített vászon árnyékába húzódtak. Egy vékony folyosó feküdt a sorban álló asztalok között, ahol a négy faj következmények nélkül érintkezhetett egymással.
Miután átsétált az első csatorna felett húzódó hídon, a vulkanikus kőzeteket felváltották a fehéres csontok és a bőrkulacsokban tárolt olvadt víz. A harasuk hevesen legyezgették magukat foltos hóbivaly bundáik alatt, s az árnyék menedékéből pásztázták vásárlóikat. A meleg kedvéért sem vették volna le népi viseletüket. Alesha émelyegve vonult el a frissen fogott halak mellett, majd a nyakában lógó fogat szorongatta a halvázakból készített ékszerek láttán. Elfordult a harasuk barátságos tekintetétől, lenézte őket Ismael iránti meggondolatlan hűségük miatt.
Átvágott a tömegen és célirányosan tartott a második csatorna felé, mely a harasukat választotta el a craesriktől.
A craesrik nem álltak félre az útjából, bár a mirionok száma lényegesen megcsappant. Az erdő népe élvezte a forró levegőt. Szeméremtestüket növényekből font ruha takarta, bőrüket színes motívumokkal tarkították. Alesha hebegve tért ki egy párduccá mázolt nő útjából. A pultok a színes festékek alatt szinte rogyadoztak, míg a nők gyümölcskosarakat kínáltak az arra haladóknak. Aleshát azonban hidegen hagyták. A craesriket békeszerető népként ismerte, akik történelmükbe gyógyítóként vésték bele magukat, de Ismael bábjaiként ők is ugrottak, amikor a vezető hívta őket.
Aleshát izgalom töltötte el, amikor a hídra lépett. Az orotik standja az utolsó előtte álló csatornának a másik oldalán kezdődött. A pultokat takaró fehér vászon visszaverte a ragyogó sugarakat, mire Aleshának hunyorognia kellett. Az árusok szintén fehér vászonnal takarták el fekete bőrüket, ruháik alól épphogy kilátszódott fekete arcuk. Néhányuk sóból készült faragványokkal nyűgözte le a gyermekeket, mások szárított rovarokat és sivatagi homokot árultak. Alesha bódéról bódéra járt, de egyiknél sem állapodott meg hosszabb időre. Tekintetét a csatornákon tartotta. Látta a vízből kikukucskáló syretókat.
Alesha megtorpant, amikor a kanyarban szemet szúrt neki a fehér közül kivillanó vörös szín. A vele szemben álló vörösre festett pult mögött egy oroti sürgött-forgott. Alesha messziről is hallotta, ahogy próbál mindenkire rásózni valamit a készítményeiből. Sötétbarna bőre világított a fehér ruhája alól, derekát egy vörös öv fogta át. A vásznat a könyökéig feltűrte. Válláról lelógó vörös köpenye lélegezni hagyta arcát, kopaszra nyírt fején megcsillant a veríték.
Alesha mélyen a szemére húzta a csuklyáját, és megközelítette a standot.
Val a jól felépített pultja mögött állt. Az egyik kezével az asztalon szétterített növényeket söpörte beljebb, a másik kezében egy fiolát tartott. Végül a növényi olajok mellé tette le. A száját harapdálta, és kezével az imént elhelyezett fiola felé nyúlt, amikor egy finom köhintés megzavarta. Felnézett.
– Miben segíthetek? – kérdezte gúnyos hanglejtéssel, amikor a másik oroti szemébe nézett.
– Én is örülök neked, Val! – felelte a vásárló modorosan. – Orvosságért jöttem, anyámnak.
Alesha nem lépett közelebb. Nézte, ahogy Val egy hatalmas szájhúzással fordult az oroti felé.
– Van calyptu és vervain főzetem.
Az ismerős bólintott, és addig várt, amíg Val be nem csomagolta a fiolákat.
– Édesanyád hiányol – szólt halkan. Alesha közelebb lépett, hogy hallja őket. Elfordult, s úgy tett, mint aki a szárított növényeket nézi.
– Ha akkor másképp dönt, akkor most nem hiányolna – hallotta Valt.
A férfi átnyújtotta a bőrből készült tömlőket az orotinak, majd hátat fordított neki. Az oroti várt egy pillanatot, majd a következő pulthoz indult. Alesha kihasználta a pillanatot és szembefordult Vallal. Kilesett fekete csuklyája alól, elkapott egy hamuszürke tincset és kényelmesen játszadozott vele.
Val a pulthoz lépett és dühödten bámult Aleshára.
– Ide már bárkit beengednek?
Alesha meg sem rezzent. Szeme sarkából a csatornából kémlelő syretót figyelte. Elengedte a szürke tincset és lerántotta a fejéről a csuklyát. Rámosolygott Valra, de szemében a tűz lángjai csillantak meg.
– Nem bírtam ki a gazaid nélkül – felelte és várt.
Val nyelt egyet, de nem válaszolt azonnal. Alesha türelmesen bámult a férfi szemébe, emlékezett a múltkori összecsapásukra. Most jött el az ideje, hogy a férfit kihozza a sodrából és végre bejusson a toronyba.
– Val, a hatalmas oroti – gúnyolódott Alesha úgy, hogy a körülöttük állók is hallják. – Egy nép, amely meghódítja a sivatagot, víztárolókat épít, városokat rejt el. Szép dolog lehet részt venni a szent munkában. Ja, bocs, hiszen te hátat fordítottál nekik.
Az oroti nem válaszolt. Megigazította a fehér vásznat összefogó vörös övét, majd a könyökéhez nyúlt és feljebb tűrte az anyagot. A szomszédos bódék lassan elcsöndesedtek, fürkésző szemek szegeződtek rájuk.
– Növényeket termeszteni a sivatagban mulatságos lehet – folytatta a mirion. – Miközben a néped nagyra becsüli a vizet, te szétlocsolod a halott földön.
– Csak nem egy gyermek próbál ítélkezni felettem? – csikorgatta fogait Val.
– Én nem ítélkezem, én élek!
Alesha szavai messzire csendültek, és tovaszálltak a pultok felett. Könnyedek voltak, akár egy pillangó, és bátran szárnyaltak az ismeretlenbe. Alesha kecsesen legyintett és felemelte az egyik gyógynövényeket tároló fiolát.
Val tágra nyílt szemmel nézte a mirion kezét.
– Azt tedd le! – utasította határozottan, de Alesha nem zavartatta magát. Szétnyitotta a bőrt és beleszagolt.
– Mesteri munka? – kérdezte mosolyogva.
Val csak hümmögött, majd kihúzta magát.
– A te néped túl elmaradott ahhoz, hogy ezt megértse – felelte kurtán.
Alesha finoman fogta az ujjai között a bőrt, míg a sűrű folyadék forrni nem kezdett. Val arckifejezése megváltozott, amikor tudatosult benne Alesha tette.
– Hogy mersz képességet használni Palmériában? – kiáltott rá, és a körülöttük állókra nézett.
A kíváncsiskodók egy lépést hátráltak és a csatornák felé pillantottak. A syretók egymás után bukkantak ki a vízből. Alesha figyelmét rabul ejtette a gőzölgő fiola, s mikor lángok csaptak fel a tenyeréből, a bőrtok összeégett és elvesztette egykori formáját.









Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!

Borítóleleplezés, avagy a legújabb könyvem