Mari...

A Keleti pályaudvar napsütötte oldalán álldogáltam. Férjem először pillantotta meg Magyarország híres fővárosát, amit Bukarestnek ismert eddig, és sokáig kellett győzködnöm, hogy ha lehet, ezt ne hangoztassa.
Éppen a régi épületek koridéző hangulatát festettem le előtte, amikor egy jóképű fiatalember élénk állt. Sötétkék pólója kiemelte világos szemét.
– Mari? – kérdezte.
Tanácstalanul néztünk rá, s közöltem, hogy nem ismerjük. A fiatalember már- már mérgesen rám mordult.
– Marihuána?
Ezt a férjem is megértette, mégis úgy földbe gyökerezett a lába, mint nekem. A kék pólós gyorsan faképnél hagyott minket. Egy pillanatra tanulatlannak éreztem magam.

A keleti pályaudvar széles vigyorral gúnyolódott rajtunk.

















Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!

Borítóleleplezés, avagy a legújabb könyvem