Őszi forduló

Éjszaka, mely minden évben elérkezett.
Elbújtak a fák, meghajolt, ki vétkezett.
Ott lépdelt mellettük, emelt, büszke fejjel,
S útjában megborzongott minden ember. 

Ő boldog volt, s gyors. Nem bízta másra,
Mindenkit látott mégis, őt senki se látta.
Játszott a fákkal, majd letépte a levelük,
Homokszemből orkánt kavarva fújta ellenük.

Kapaszkodott a szélbe s hátán repült tovább,
Befogta a záport, már mind neki szolgált.
Harcolt a fénnyel, s csatáit sorra nyerte,
Mire felfogtuk, a nappalt is megszerezte. 

Szólítottak mindenkit, készüljön a harcra,
De hogy küzdesz? Az ellenségnek nincs arca.
Egyedül a sötétben, melletted zúgó orkán.
Köpködöd, mit lenyomtak a többiek torkán. 

Hiába minden, hiába megannyi ember.
Ő erős marad, s nem éri semmilyen fegyver.
Te csak bámulsz.  Nehezen, de belátod,
Hiába harcolsz, már nincs élő barátod. 

Gyengén, betegen visszaülsz a földre,
Már nem fáj, hogy lelked összetörte.
S mikor a sötét a fény részévé fog válni,
Te maradsz. S Te fogod majd őt sajnálni.






























Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!

Borítóleleplezés, avagy a legújabb könyvem