Kívánságok fája

Egy vágyódó szív ül a kikötőtől távol,
Egy veszedelmes út, óvó falujától.
Naphosszat csak ül, őt bámulja a tenger,
Szívében a vágy, hogyan legyen ember.

Nézi magányosan egy sziklára ülve,
Miért vízbe született, miért nem a földre.
Figyeli a lábakat, ki jön, ki távozik,
A határon, hol két világ találkozik.

Szerető otthona ott fekszik a mélyben,
Simítja a napfény a tenger fenéken.
Nyüzsög az élettől, s nem ketyeg az óra,
Mégis a vágy lett jeges takarója.

Anyja féltve nézi a vágyódó sellőt,
Megijed, hogy lánya túl hamar felnőtt.
Az éjszakákat azonban ő sem tölti otthon,
Keresi az utat, hogy gyógyírt hozzon.

Az emberektől messze egy kis sziget ébred,
Mely megzavarja a hullámzó kéket.
A sziget amily apró, akkora a varázsa,
Rajta vert földbe a kívánságok fája.

Bátran úszott csendben, nem nézett hátra,
S kételkedve követte az egyetlen lánya.
Meglátta a szigetet s oly érzése támadt,
Amit szeretne, itt valóra válhat.

Megvárta a reggelt, s a fa kivirágzott,
Talán most látta a tökéletes világot.
Szeretett volna egy virágot leszedni,
Titkon kimondta, hogy mi szeretne lenni.

Uszonya megfeszült, fájdalmat érzett,
Meglátott egy eltemetett, régi emléket.
Egy ember a fa alatt, vízben pedig anyja,
Szívek hol a határnak sincs hatalma.

Az emlék véget ért, s magához tért a sellő,
Uszony helyett lába lett, abból is kettő.
Azt hitte álmodik, vagy az vált valóra,
De öröme rövid volt, mert ütött az óra.

Szívében az örömét lecserélte a bánat,
Amiért a varázsfa tövestől kiszáradt.
Megkapta, ami nem volt, embernek lenni,
Egy apró szigetről azonban nincs hova menni.





























Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!

Hogyan írjunk ebookot? - formázás