2009. január 1.

A fiú


Január elseje. Csodálom, hogy egyáltalán fel tudtam ébredni, legszívesebben csak aludnék tovább, de nem hagynak a gondolataim nyugodni. Látom az arcát magam előtt, ahogy ragyog a szeme, amikor rám néz, mintha tűz lenne benne, ahogy minden viccemen szívből tud nevetni. Furcsa egy lány. Feketében jár, rockot és metált hallgat, teljesen hozzám való. És neki tényleg én vagyok a legfontosabb. Emlékszem, milyen jó barátok voltunk évekig, hányszor nevettünk együtt. Mellette könnyű volt gyereknek lenni és felnőttnek is. Majd elém állt azon a forró nyári napon, és elmondta, hogy szeret engem. Azt mondtam neki, hogy én is, és tényleg úgy is volt, de azóta minden megváltozott. Ránézek és látom őt, de csak, mint egy barátot.
Azt hiszem, el kell mondanom, nem hazudhatok neki mindennap. Már céloztam rá eddig is, hiszen kevesebbszer találkoztunk, akkor is csupán éppen hogy átkaroltam. Erős lány, biztosan meg fogja érteni… Igen… Mindig is erős volt, és határozott. Tudja, hogy mit akar az élettől. Én már kevésbé. Csak bolyongok, mint egy szellem a falakon fel s alá. Ő nem ilyen. Sokkal jobbat érdemel nálam. Nocsak, egy üzenet. Persze, hogy tőle, hiszen ki más írna. Itt van, vár rám. Most el kell neki mondanom az igazat, ez a tökéletes idő.

A szobámban valahogy jobb volt, nem tudom, minek esik folyton a hó. Milyen boldognak tűnik. Megálltam előtte, nem mentem közelebb, nem üdvözöltem, ő mégis a nyakamba ugrott és megcsókolt. Csak mesél és mesél, ahogy mindig, közben egyik lábáról a másikra lépked, gyakran csinálja ezt, nem képes egy helyben maradni.
- Kérlek, hagyj magunkra egy pillanatra - kértem a barátnőjét.
- Mesélj, mi történt, jól vagy, mit csináltál ma? - árasztott el a kérdéseivel egy hatalmas mosoly közepette.
- Jól vagyok csak…
- Úgy örülök, annyira tetszik, ahogy esik a hó, minden olyan békés. Tényleg boldognak érzem magam. Remélem nem baj, hogy lehívtunk, csak már hiányoztál. Mostanában olyan keveset találkoztunk.
- Én már nem szeretlek téged.

Hirtelen elhallgatott a boldog szóáradat. Hatalmas, ragyogó szemeiben a fájdalom jelent meg. Talán egy perc is eltelhetett mire válaszolt.
- Értem - csak ennyit mondott -, akkor később találkozunk.

Rám nézett, mosolygott, biccentett, majd hátra fordult és elindult. Megnyugodtam. Elmondtam az érzéseimet neki. Nem sírt, nem kiabált, semmi nem történt. Sőt, mosolygott. Talán ő is ezt akarta, csak nem volt hozzá elég bátor. Remélem, eláll a hóesés, mert ki kéne mozdulni a házból a haverokkal. Még hónapok vannak hátra a télből. A szobámban tényleg jobb idő van. Hát ez meg micsoda? Oh, a karkötője. Nekem csinálta. Talán az a legjobb, ha kidobom, hordani úgy sem fogom. Ez készen is van. Megnézem mi lesz az ebéd.

(Hónapokkal később)

- Hallod, megyünk inni?
- Persze, még szép, hiszen tudod, mindig.
- Nem is mondtam, láttam a volt barátnődet.
- Melyiket?
- Kitalálod? Feketében volt és szinte meggyilkolt a szemeivel. Jobban tetszett, amikor folyton hülyéskedett.
- Ah, hogy ő. Igen kicsit megváltozott a viselkedése, nem is értem miért. De a szülei azt mondták, hogy már beszél, szóval nincs nagy gáz.
- Aha. Akkor melyik kocsma?

A lány


Január elseje. Micsoda gyönyörű nap. A hulló pelyhek befestik a hajszálaimat. Nevetés közben apró felhőcskéket fújok magam elé, mintha báránykák röpülnének a levegőben, majd fokozatosan eloszlanak. Az emberek az otthonaikba húzódtak, az utcák üresen állnak, de nekem annál jobban tetszik. Csak menni-menni, tovább a végtelenbe. Az öregnek tűnő fák meztelenül dideregnek, szerintem csak én mosolygok ilyen őszintén ma. Itt van mellettem a legjobb barátnőm és bejártuk a várost. Szegénynek nem volt sok kedve jönni, de megérti a bolond barátnőjét, engem. Tudja, hogy ha mennem kell, akkor mennem kell. Persze a verseim most is ott lapulnak a táskámban. Bármikor történhet valami, ami ihletet ad. Hiszen ez az év első napja. A változás napja. Idén még boldogabb akarok lenni. Hideg van, de egyszerűen élvezem, hiszen szerelmes vagyok.

Milyen meleg is volt azon a napon, és hogyan féltem az érzéseimtől, hiszen barátok voltunk. Rengeteg együtt töltött nap, az a sok nevetés. Bátor voltam, és megkaptam őt. Azóta történhetett bármi, a szívemben ragyogó napsütés van. Olyan régen találkoztunk. Hiába hívtam, nem ért rá. Gondolom sok dolga volt, nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy nem hagyom élni. Megértem, hogy levegőre van szüksége. De talán ma láthatom, hiszen itt lakik a közelben. Írtam neki egy üzenetet, remélem, hogy megkapja. A betont beborított hó tökéletesen megfelel egy érintetlen fehér lapnak, legalábbis az én szememben. Egy hatalmas szívet rajzoltam, és beleírtam a nevünket. Remélem tetszeni fog neki. Ott jön. Gyors beálltam a szív mellé, ő azonban nem jött oda hozzám, egyenest a szív közepén állt meg. Biztos észrevette. Odaugrottam a nyakába és megcsókoltam.

- Kérlek, hagyj magunkra egy pillanatra - mondta a barátnőmnek.
- Mesélj, mi történt, jól vagy, mit csináltál ma? - igen, ha boldog vagyok, sokat beszélek és gyorsan.
- Jól vagyok csak…
- Úgy örülök, annyira tetszik, ahogy esik a hó, minden olyan békés. Tényleg boldognak érzem magam. Remélem nem baj, hogy lehívtunk csak már hiányoztál. Mostanában olyan keveset találkoztunk - hadartam levegővétel nélkül.
- Én már nem szeretlek téged.

Csend. A szavak zuhataga elapadt. Jól hallottam? Hirtelen nem is értem, mit jelentenek ezek a szavak. Én.. igen ő, már… tehát most és a jövőben, nem… ez sima tagadás, szeretlek… ezt a szót szeretem, de a nem nélkül. Én már nem szeretlek. Erre mit lehet mondani? Vége? Mit tehettem?
- Értem - ez az egyetlen szó, amire emlékeztem, hogyan kell kiejteni -, akkor később találkozunk.

Mosolyogj, csak mosolyogj, bármi történik, csak mosolyogj. Ne mutasd ki, ami legbelül van, mert azzal fájdalmat okozhatsz. El akartam köszönni, de nem volt többé hangom, így csak biccentettem egyet. Képtelen voltam megszólalni. A barátnőm nem kérdezett, tudta mi történt. Átölelt, csak annyit mondott, ha szükségem van rá, szóljak. A szüleim arcán a kétségbeesés arányosan nőtt az arcomon lévő szomorúsággal. Nem kellett beszélnem, kitalálták, mi történt az új év első napján.

Mi is történt valójában? Nem nagyon értem. Valami, ott belül véget ért. A világ színtelenné vált. Nem tudtam megszólalni, elfelejtettem, mi az az élet. Csupán a verseim maradtak meg. Néha írtam egy levelet anyának, hogy tudja élek, csak nem a Földön. Messziről figyeltem tovább a szerelmemet, milyen jól érzi magát. És itt él bennem egy nap. Január elseje. Amikor egy hóban rajzolt szívben, összetörték a szívem.

(Hónapokkal később)

- Hallom találkoztál a barátjával.
- (...) 
-  Mondott valamit?
- (...)
- Megyünk ma valahová?
- (...)
- Tudod, jobban szerettem, amikor régen mosolyogtál.

Az üresség miatt senki nem erőltet magára akár egyetlen mosolyt sem. A beszéd felesleges. A fájdalom a szívben van.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három spanyol szó, amely ellentmond a logikának

Hogyan írjunk ebookot? - formázás

Olvasó, ez a bejegyzés neked szól!